Most virágzik a fekete bodza, és ha igazán szerencsések vagyunk, akkor nem csak az út mentén, de a kertünkben is gyönyörködhetünk a látványában, és érezhetjük a fantasztikus illatát. De nem csak az illata miatt érdemes helyet adni a bodzának a kertben. A belőle készített finomságok miatt is. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy szedjük a bodza virágát, ha igazán finom bodzaszörpöt vagy bodzabort szeretnénk készíteni belőle.

Így gyűjtsd be a bodza virágát

A legfontosabb, hogy pontosan tudjuk, milyen a bodza virága, nehogy véletlenül másik növény virágát szedjük le, amelyik akár még káros is lehet az egészségünkre nézve. Szintén nagyon lényeges, hogy tiszta helyről gyűjtsük a bodza virágát, így kerüljük a forgalmas utak menti területeket. Különösen azért fontos ez, mert a bodza virágát nem szabad lemosni felhasználás előtt, ugyanis ezzel az ízanyag jelentős részét is lemossuk róla, a virágporral együtt.

A bodza virágát érdemes kosárba gyűjteni és nem zacskóba, hiszen akkor nem veszítünk el annyi virágport. Éppen ezért érdemes metszőollóval menni, és úgy levágni a bodza virágát. De esős időben sem érdemes bodzavirágot gyűjteni, hiszen akkor is lemosódik a virágpor egy része. Így az eső után érdemes pár napot várni, és a száraz virágokat levágni.

Mindig csak annyi bodzavirágot szedjünk le, amennyit fel is fogunk használni, különösen, ha nyilvános helyről szerezzük be, hiszen így jut majd másoknak is belőle. A törvény rendelkezése szerint bármilyen gyűjthető növényből vagy gombából a természetből naponta maximum 2 kg hozható el fejenként.

bodza bodzairág

A bodzavirágot egyáltalán nem mindegy, hogy gyűjtjük be. Fotó: Shutterstock

Habár ne mossuk meg, de mindenképp nézzük át felhasználás előtt a bodza virágait, hiszen számtalan apró kis bogár lehet rajtuk.


Így készíts bodzabort

Fontos, hogy ne mossuk meg a bodza virágait, de rázzuk le, nehogy bogarakkal dúsítsuk fel a bodzából készült bort. Ajánlatos a virágokat leszedni a szárról, amelyet legegyszerűbben egy villa segítségével tehetünk meg. Így sokkal jobb lesz a bor minősége.

Hozzávalók a házi bodzaborhoz:

- 30-40 nagy bodzavirág ernyő
- 5 g citromsav vagy borkősav, vagy két citrom leve
- 5 g szárított sütőélesztő
- 1,5 g borkén
- 1 kg kristálycukor
- 4 liter víz

Forraljuk fel a vizet, dobjuk bele a leszemezett virágokat, és főzzük tíz percig. Amikor a virágok már megbarnultak, készen is vagyunk. Keverjük át, majd szűrjük le, és keverjük el benne teljes oldódásig a kristálycukrot. Ezután hagyjuk, hogy 30 Celsius-fokra hűljön, és öntsük bele egy ötliteres üvegbe. Adjuk hozzá a citromsavat vagy borkősavat, és ekkor már ne használjunk fém eszközöket, mert a sav olyan fémsókat oldhat ki az edényből, amelyek károsak lehetnek.

Vegyünk ki belőle pár deciliternyi folyadékot és keverjük el benne az élesztőt. Ahogy ez elszaporodik benne, úgy alakul ki szürkésbarna habréteg a tetején. Amikor ez megtörtént, keverjük jól el, és öntsük vissza az üvegbe. Az üveget borászati kotyogóval zárjuk le, hogy a keletkező gáz távozhasson, de a levegő ne jusson be. Az üveget tegyük 15-25 Celsius-fokos hőmérsékletű helyre, és hagyjuk erjedni.

Amikor pár hét múlva éppen hogy csak pezseg a bor, kóstoljuk meg. Ha megfelelőnek találjuk, adjuk hozzá a borként, fedjük le egy légáteresztő anyaggal és várjuk meg, amíg a bor elkezd ülepedni. 1-2 hét ülepedés után fejtsük át és palackozzuk.

Készítsünk finom bodzaszörpöt a bodza virágából

A bodzaszörp készítéséhez a virágot teljesen kinyílt állapotában szedjük le. Szintén fontos, hogy ne mossuk meg a bodza virágait, csak rázzuk le kicsit, hogy megtisztítsuk a rajta lévő bogaraktól.

Forraljunk fel vizet, majd hűtsük le. Öntsünk 3 kg cukrot egy 5 literes üvegbe, majd adjuk hozzá a vizet, és keverjük el, míg teljesen fel nem olvad. Vágjuk rövidre a virágok szárát, majd körülbelül 25 virágot tegyünk az üvegbe, és karikázzunk rá vegyszermentes citromot ízlés szerint. Adjunk hozzá 40 gramm citromsavat. Hagyjuk 3 napig állni úgy, hogy naponta háromszor átkeverjük, majd szűrjük le, és tegyük hűtőbe. Ha nem csak a tavaszi és a nyári időszakban szeretnénk fogyasztani, tegyük félliteres üvegekbe, és kerüljön a mélyhűtőbe.

A bodza nem csak finom, de nagyon egészséges is

A fekete bodza hazánkban őshonos cserje. Nagy, tányérszerű, fehér virágzata, és fekete bogyótermése van. Nem csak szörpöt és bort, de lekvárt is készíthetünk belőle, sőt, a virágát ki lehet sütni, ha sörös palacsintatésztába forgatjuk.

A bodzát nem véletlenül használták már az ókorban is gyógyításra, hiszen a bodza virágjából megszárítva vízhajtó és lázcsillapító hatású tea készíthető, de megfázásra is kiváló. Nátha esetén napi 2-3 csészét ajánlatos fogyasztani belőle. A bodzából készült lekvár hashajtó hatású.

A bodza fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatását már az indiánok is alkalmazták, ezen kívül pedig szívesen használták még a bőr ápolására és a szem borogatására is. Napjainkban leginkább immunrendszerünk erősítésére használjuk a bodzát, de hatékony méregtelenítő is, és még a pattanások és a bőrkiütések tisztítására is kiváló. Általános vérzéscsillapítóként is alkalmazzák.

A bodzabogyó kivonat hatékonynak bizonyult számos influenzavírus-törzzsel szemben, de kiváló a bodzavirághoz hasonlóan megfázásra és köhögésre is. A bodzabogyó antioxidánsokban, flavonoid típusú vegyületekben rendkívül gazdag. Magas a kálium tartalma, valamint sok C-vitamint, A-vitamint és E-vitamint is tartalmaz.

Így legyen a kertedben fekete bodza

A fekete bodza gondozása nagyon könnyű. A bodzát napos vagy félárnyékos helyre ültessük, mert ha nem jut napfényhez, akkor nem fog kellőképpen fejlődni, és így virágot és bogyót sem fog hozni. A bodza talajigénye is átlagos, a legjobban a kissé nedves, tápanyagban gazdag talajokban érzi jól magát.

bodzavirág bodza

Vigyél magaddal ollót vagy metszőollót, ha bodzavirágot mész szedni. Fotó: Shutterstock

Vízigénye közepes, folyamatos öntözést nem igényel, azonban ha túlságosan nagy a meleg és a szárazság, akkor érdemes megöntözni. A bodza könnyen terjed gyökérsarjakkal, de ezt metszéssel meg tudjuk fékezni. Ha nem szedjük le a virágokat, ősszel bogyó terméssel örvendeztet meg bennünket.

A bodza akár sövénynek vagy térhatárolónak is ideális. Ez a lombhullató kerti cserje 3-6 méteres bokorrá fejlődik, de metszéssel méretre tudjuk igazítani, így a kisebb kertekben is tökéletes lehet. Ráadásul még az énekes madarakat is a kertbe tudjuk vonzani a bodzával, hiszen nagyon szeretik a madarak a bodzabogyót.

A fekete bodzát össze lehet téveszteni a mérgező gyalog- vagy földibodzával, de amíg a fekete bodza bokor formájú, addig a gyalogbodza inkább lágyszárú növény. A fekete bodza nagyobb méretű bokor, vagy kompakt fa megjelenésű cserje, viszont a gyalogbodza alacsony, gyomszerű növény. A fekete bodza virágzata fehér, és tenyérszerűen helyezkedik el, termése pedig lefelé csüngő, míg a gyalogbodza felfelé álló termést hoz. Így hát mindenképp győződjünk meg róla, hogy a fekete bodza bogyóját használjuk fel.

Mindenkinek bodzaszörpben gazdag nyarat kívánunk!