A gyártó szerint a pick-upok szegmensében jelentős probléma a fogyasztás, ezért a gyártó elsősorban ennek visszaszorítására koncentrált a Shark kifejlesztésekor. A gépről első pillantásra megállapítható, hogy bitang jól néz ki, de a pick-up-ok rajongóinak rossz hír, hogy a kínai gyártó egyelőre nem tervezi a forgalmazását Európában – a világ más pontjain azonban igen, nagyjából 19 millió forintnak megfelelő összegért.

A brutális méretű BYD logó mögött egy mindössze 1,5 literes benzines motor, illetve elöl-hátul egy-egy villanymotor található, együtt összesen 420 lóerő leadására képesek. Ehhez a vad erőhöz a a Shark állítólag 7,5 literrel beéri 100 kilométeren.


A cápa 5,7 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre állórajtból, ez azt jelenti, hogy bizony, gyorsabb a Ranger Raptornál is. Ami pedig a méreteket illeti: a BYD pick-up 5457 milliméter hosszú, 1971 milliméter széles, 1925 milliméter magas, a tengelytávolsága pedig 3260 milliméter. Csak elektromos üzemben 100 kilométer a hatótávolsága, a teljes hatótávolság pedig 840 kilométer.

Villámtöltéssel is tölthető. Az utastérben nagyméretű infotainment kijelző, illetve 12 colos szélvédőre vetített kijelző található; a képernyőről vezérelhető egyebek közt a klíma is.

Forrás: Autónavigátor

Indexkép forrása: YouTube/BYD