A nyár végén rendezték meg a Pécsi Tudományegyetemhez tartozó Pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet festői állomásán a III. Országos Csemegeszőlő Kiállítást és Versenyt, melyre számos kiállító érkezett a legszebb csemegeszőlő fajták, illetve fajta jelöltek bemutatására – számolt be az eseményről a nak.hu.

csemegeszőlő

A csemegeszőlő sokak kedvence – fotó: pixabay.com

Sokan érdeklődtek a csemegeszőlő iránt

Mint írják, már a megérkezésük is nagyon hangulatos volt. A kutatóintézet és a rendezvény központi helyszíne felé tartva a hosszú, kacskaringós dűlő után szakszerűen művelt szőlősorokat láttak, tanulmányozhatták a művelési rendszert, majd a sorok elején a jelzőtáblákat, amelyek az adott sor fajtáját jelzik.

A két fő eseményből álló rendezvényre több száz érdeklődő érkezett. Az első esemény a kiállítók portékájáról szólt – külön standokon mutathatták be a kiállított csemegeszőlőiket, amelyeket a versenyre is neveztek. A rendezvény megnyitójának is helyet adó pavilon zsúfolásig megtelt a kiállított csemegeszőlők iránti érdeklődőkkel.

Ezzel párhuzamosan az Kutatóállomás előadó termében elkezdődött a rendezvény szakmai része is, az előadások sorozatával. A szakmai előadások résztvevőit dr. Juhász Anikó agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkár és Madaras Zoltán a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet elnöke köszöntötte.

A szőlőtermesztés északi határán a bortermelés dominál, nagyon kevés csemegeszőlő-termeléssel

Első előadóként a helyettes államtitkár asszony tartotta meg az előadását a „Csemegeszőlő ágazat támogatási lehetőségei és kihívásai” címmel. Elhangzott, hogy van lehetőség csemegeszőlő ültetvények támogatására is, a pályázatok kiírása során ezen célterületre is gondoltak.

Második előadó Ifj. Dr. Korpás András szőlőnemesítő „Ellenálló nemes szőlőfajták nemesítése a közép – európai viszonyok között” címmel tartotta meg az előadását, amelyben szó esett arról, hogy Közép-Európában az atlanti, mediterrán és kontinentális éghajlat ingadozása jellemző, így meglehetősen változatos környezetet képvisel, így az ellenálló szőlőfajták nemesítése, ilyen környezeti adottságok mellett nagy kihívást jelent.

A szőlőtermesztés északi határán a bortermelés dominál, gyakorlatilag nagyon kevés csemegeszőlő-termeléssel. Elmondta, elsősorban fehérborok készülnek, a melegebb nyarak miatt egyre nagyobb a vörösbortermelés, a hidegebb évjáratokban híres és valóban sikeres rozé borokkal. Jellemzően hagyományos nemes, vinifera fajtákat használnak. Általában kiváló minőségű fajtáknak tekintik őket, amelyek érzékenyek a főbb gombás betegségekre.

Ezzel szemben a csemegeszőlő esetében az öntözött, száraz területekről, sivatagokból importált gyümölcsök vannak a piacon. Nemesítéseik során különböző intra és interspecifikus hibridek keresztezésével érik el, hogy az előállított fajta a gombabetegségekkel szemben ellenálló legyen és további cél a vessző beérése, a szőlő korai érése, a fokozott vitalitás és a száraz, aszályos termőhelyhez való alkalmazkodás is.

csemegeszőlő

Számos magnélküli, többségében rezisztens, kiváló ízű, tetszetős küllemű és sokáig a tőkén tartható szőlő fajta létezik – fotó: pixabay.com

Rendkívül fontos a rezisztens fajták nemesítése

Harmadik előadóként Dr. Szőke Antal a MATE, Genetikai és Biotechnológiai Intézetéből, Gödöllőről érkezett a Genotipizálás a szőlőnemesítésben” címmel. Előadásában néhány példán keresztül bemutatta, milyen kérdések megválaszolását teszik lehetővé a szőlőben a molekuláris genetikai markerek. Ezek a markerek előzetes fenotípusos vizsgálatok nélkül pontos információkat szolgálatatnak a nemesítők és termesztők számára a szőlő legfontosabb tulajdonságairól.

Lehetővé teszik a fajták egyedi azonosítását, származásuk ellenőrzését, használhatók a fajtavédelemben és a vitás kérdések eldöntésében. Még termőre fordulás előtt meghatározható a bogyók színe, muskotályos íze, illetve a magnélkülisége is – olvasható a nak.hu összefoglalójában.

Negyedik előadóként dr. Kun Ágnes a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tudományos munkatársa tartotta meg előadását A rezisztencia jelentősége a szőlő növényvédelmében” címmel. Tudvalevő, hogy a szőlő viszonylag sok növényvédő szeres kezelést igényel. Így különösen a csemegeszőlő esetében, mely azonnal friss fogyasztásra kerül, rendkívül fontos olyan fajták nemesítése, melyek rezisztensek a főbb betegségekkel szemben.

Az előadások zárásaként pedig Komma László a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti szakértője tartotta meg előadását az aktuális ültetvénytelepítési pályázattal kapcsolatos részletes tudnivalókról, mely idén a szőlő telepítésének támogatását is tartalmazza.

szőlő

A szőlőtermesztés északi határán a bortermelés dominál, gyakorlatilag nagyon kevés csemegeszőlő-termeléssel – fotó: pixabay.com

Nagyon kevés csemegeszőlőt termelünk

Bár a szőlő termesztése nagyon népszerű hazánkban, és az egyetemi szintű tudományos diszciplína szerint is az egyik legmagasabb szinten kutatott ágazat, azt mindenképp látnunk kell, hogy hosszú évtizede a csemegeszőlő termesztése, kutatása finoman szólva is nagyon elmaradt a kívánatostól.

A jelenlegi helyzet egy teljes más szemléletet követel. Ma a megváltozott éghajlati viszonyok következtében folyamatosan kutatnunk kell a lehetőségeket a friss gyümölcsként fogyasztható termékek irányában. A gyümölcsfajaink termesztése állandó kockázatot jelent. A csemegeszőlő termesztése lényegesen kevesebb környezeti kockázatot jelent.

A jellemzően igen késői virágzás a tavaszi fagyos időszakot döntően elkerüli, a nyári hőséget igen mélyre hatoló gyökérzete jól viseli és a termések sem szenvednek láthatóan a gyakran több hónapos aszályos időszakban. A kitolódott meleg őszi hónapokban a késői fajták is teljes mértékben beérnek.

Tehát a termesztés felfutását az éghajlati adottságok ma már sokkal jobban támogatják, amivel élnünk kellene – írja a nak.hu.

A csemegeszőlő nemesítés szellemi háttere kapcsán sincs okunk szégyenkezni,  kutatóintézeti, de magánnemesítői szinten is figyelemre méltó szőlőfajták születnek. Itt érdemes megemlíteni egy különleges magánnemesítőt, a 90 év feletti Dr. Sipos Lajost, aki eredményeivel a legmagasabb szintet képviseli.

Méltán lehetünk rá büszkék, mint nemzetközi szinten is elismert nemesítőre, mert számos magnélküli, többségében rezisztens, kiváló ízű, tetszetős küllemű és sokáig a tőkén tartható szőlő fajtái és fajta jelöltjei előtt a legnagyobb dél-afrikai termelők is elismeréssel hajtanak fejet. Munkássága részbeni elismeréseként, oklevelet nyújtottak át részére a rendezvény alkalmából, elismerve sok évtizedes, kitartó és áldozatos szakmai munkáját.

A klímaváltozás negatív hatásait mi emberek és a kertészeti termesztett növényeink is nehezen viselik el, azonban vannak olyan növények melyeknek most jött el igazán az ideje. Kevés ilyen növényünk van, ami a kontinentális klímánkon is eredményesen termeszthető, de a csemegeszőlő mindenképpen ide sorolandó, melynek üzemi termesztése ma aktuálisabb, mint az elmúlt 100 évben bármikor. Éljünk a lehetőséggel! – írja a nak.hu