Az amerikai járványügyi központ (CDC) jelzése szerint pozitív lett madárinfluenzára egy Missouri államban élő, alapbetegségekkel rendelkező személy tesztje; ő a 14. ember az Egyesült Államokban, akinél idén detektálták a fertőzést, azonban a mostani az első olyan eset, amelynél a beteg nem érintkezett munkahelyén fertőzött állatokkal. A beteg azóta felépült.

Az országban néhány hónapja a vírus tejelő tehenek körében is terjedni kezdett; egy friss kutatás szerint már körülbelül négy hónapja terjedhetett a szarvasmarhák között, amikor sikerült felismerni az első esetet. A szarvasmarháktól pedig emberek is elkaphatták a kórt.

A H5 madárinfluenza az A típus egyik kórokozója, amely egyike annak az öt madárinfluenza-típusnak, amely képes embert is megfertőzni. A H5 világszerte jelen van a vadmadarakban, és rendszeresen átterjed baromfikra. Az emberi megbetegedések elsősorban az érintett mezőgazdasági környezetekhez kapcsolódnak.

A madárinfluenza-törzseket a felszínükön található két fehérje alapján osztályozzák, ezek a hemagglutinin (H) és a neuraminidáz (N). Hogy a legújabb H5-ös eset pontosan milyen N-besorolású, azt egyelőre nem lehet tudni. A legtöbb emberi megbetegedésért a H5N1 és a H7N9 felelős.

A vírus 2003 és 2016 között több mint 800 embert fertőzött meg, a halálozási arány meghaladta az 50 százalékot.

A CDC szerint jelenleg alacsony a kockázata annak, hogy a H5N1 szélesebb közösségeket érintsen.

Forrás: 24.hu

Indexkép: Shutterstock