A mentára nem lehet azt mondani, hogy kéretné magát. Sőt, olyannyira nem igényes, hogy pillanatok alatt képes benőni az egész kertet. Így, egy idő után, azon kapjuk magunkat, hogy bár nagyon örülünk a jelenlétének, nincs annyi ital, amennyibe ilyen sok mentára lenne szükségünk.

Márpedig a limonádén és a koktélokon kívül is van élet, ha a mentáról van szó. Ugyanis számtalan formában teszi ízletesebbé az ételeinket és az italainkat. Ha pedig át akarjuk venni felette az uralmat, az is megoldás, ha balkonládában nevelgetjük. De a cserépben is jól érzi magát. A lényeg, hogy ne mondjunk le a mentáról.

Készíts mentás finomságokat

A menta rendkívül sokoldalúan felhasználható. Sokan nem is gondolnák, de igazán remek ízt ad a halételeknek, és még a bárány és a csirkeételek is nagyon ízletessé válnak tőle. Kitűnő a burgonya mellé, de gyümölcslevest és desszerteket is ízesíthetünk vele. Csodás társa a különböző alkoholos és alkoholmentes koktéloknak, teáknak, és a limonádét is nehezen tudjuk elképzelni nélküle.

menta olaj

A mentából kiváló olaj készülhet. Fotó: Shutterstock

1. A levendulás, mentás tea azért különleges, mert egyszerre nyugtat le, és frissít fel. A levendula nyugtató hatását kiválóan egészíti ki a menta felpezsdítő illata és íze, így ez a tea igazi finomság lehet egy kellemes nyári napon. Ráadásul akár hidegen, akár melegen remek.

2. De nem csak italokat, hanem kiváló olajat is lehet készíteni a mentából. A bazsalikom például csodálatosan kiegészíti a menta ízét, így tegyünk bele pár levelet mindkettőből egy kis üvegbe, és töltsük meg olívaolajjal. Remek lesz a salátákhoz, tésztákhoz, de akár levesek ízét is könnyedén fel lehet dobni vele. Ha pedig nem szeretnénk, hogy mások lemaradjanak róla, készítsünk belőle még, töltsük szép üvegekbe és ajándékozzuk szeretteinknek.

3. A salátákra azonban nem csak olaj formájában kerülhet a menta. Tegyünk bele pár levelet, és élvezzük a menta frissítő, hűsítő hatását.

4. De még süteménybe is tehetjük. Például tökéletes kiegészítője lehet a krumplis pogácsának, ha cseppentünk bele pár csepp mentás olajat, vagy apróra vágott mentalevelekkel ízesítjük.

5. Természetesen a limonádét is fel lehet dobni. Ha a citrom mellé egy kis áfonyát is teszünk, és mindezt megbolondítjuk pár mentalevéllel, soha nem fogunk tudni lemondani róla. Ha pedig igazi különlegességet szeretnénk, tegyünk a jégkockatartókba felaprított mentalevelet, és úgy töltsük fel őket vízzel, majd fagyasszuk le. Nem csak jól fognak mutatni az italokban de az ízük is igazán hűs és frissítő lesz.

Szeretnél mentát a kertbe? Nézz körül, mert lehet, hogy már ott is van!

A menta ugyanis általában valahogy minden kertbe hamar ott terem, és utána már csak azt kell kitalálni, hogy gátoljuk meg benne, hogy az egész kertet meghódítsa. Érdemes ezért inkább cserépben, vagy balkonládában tartani, illetve rendszeresen visszaszorítani terjeszkedő kedvét.

A mentát egy anyanövényről leválasztott gyökeres szárdugványról vagy magról is szaporíthatjuk. Ha azt szeretnénk, hogy jól érezze magát, a kert napos helyét válasszuk ki a számára. Ha a lakásban tartjuk, akkor ne tegyük a fűtőtest közelébe, vagy olyan ablakba, ahol nagyon erős napfény érheti, és ügyeljünk rá, hogy gyakran öntözzük.

Amikor a növény eléri a 15 cm-es magasságot, mindig vágjuk vissza, mivel így jóval dúsabb lesz, és folyamatosan friss levelekhez juthatunk. Legyünk azonban szerények, és soha ne vágjunk le a növényről az egyharmadánál több levelet egyszerre, így sokáig velünk maradhat a menta.

Fontos, hogy ha a kertben van a menta, ősszel, még a fagyok előtt, vissza kell vágni, és a tövét be kell takarni szalmával, vagy falevelekkel, így akadályozva meg, hogy a gyökere károsodjon a téli mínuszoktól.

A menta nem csak finom

A menta nem csupán finom, de az egészségünknek is jót tesz.

1. A menta frissessége, íze és illata energiával lát el bennünket, mégis, nyugtatólag is hat ránk.

2. A mentát friss, kellemesen mentolos illata és aromája miatt nagyon sok higiéniai és kozmetikai termékben használják fel, így találkozhatunk vele szájvizekben, kenőcsökben, fogkrémekben és még  fürdőtermékekben is.

3.  A menta nem csak finom de még egészséges is. Segíti az emésztést, hiszen gazdag antioxidánsokban és fitotápanyagokban, melyek nagyon jót tesznek a gyomornak. Friss illata gyorsan nyálképzésre ösztönöz minket, amely megindítja az emésztőenzimeket, megkönnyítve így az emésztés folyamatát.

menta

A menta nagyon könnyen megterem a kertben, vagy akár virágcserépben is. Fotó: Shutterstock

4. A benne található mentol szintén jót tesz a gyomornak, így egy nehezebb étkezés után bátran fogyasszunk el egy csésze mentateát, a problémák megelőzése érdekében.

5.De a menta a fejfájásban is segítségünkre van, erős illata pedig csökkenti a hányingert. Sőt, még a csuklás is elmúlik, ha elrágcsálunk pár mentalevelet. Ennek oka, hogy a mentol oldja a görcsöket.

6. Aromaterápiás felhasználása javítja a memóriát és ébren is tart minket. Megfázás esetén segít az eldugult orrnak is, és visszaállítja a zavartalan légzést. Nyugtatja a torkot, így segít leküzdeni a köhögést is. Sok mellkasra kenhető balzsam alapanyaga a menta, éppen ezek miatt a tulajdonságai miatt.

7. A mentára még a fogyásban is számíthatunk. Serkenti az emésztőenzimek működését, amelyek energiává alakítják át az elfogyasztott zsírt. A menta segítségével azonban a zsír nem tud elraktározódni, hanem energiává alakul át.

8. Az immunrendszert is segíti, gazdag foszforban, kalciumban, C-, D- és E-vitaminban, valamint kis mennyiségben B-vitamin komplexet is tartalmaz.

9. A rossz kedvünket is el tudja űzni a menta illata, mivel az sikeresen javítja a hangulatunkat és energetizáló hatással van ránk. Sőt, a stresszt is képes csökkenteni. Aromája kis mennyiségű szerotonint szabadít el az agyban, ezáltal tűrjük jobban a minket ért nyomást.

10. A menta pedig még a leheletünket is javítja, elrágcsálva, vagy szájvízként alkalmazva, hiszen antibakteriális és gyulladásgátló tulajdonságokkal rendelkezik. A mentalevéllel közvetlenül is bedörzsölhetjük a fogainkat és az ínyünket. Nem véletlenül tartalmaz a rágógumik nagy többsége is mentát.

11. A menta nem csak a limonádét teszi jobbá, hanem még a kertünket is megvédi. Elriasztja ugyanis a hangyákat, a szúnyogokat, a csigákat és még az egereket is.

12. A mentából rengeteg fajta létezik. Akad gyömbér illatú menta, amelynek sötétzöld levelei sárga mintázatúak, virágai pedig a levenduláéhoz hasonló színben pompáznak. Levelei gyömbér ízűek, így igazán különlegessé varázsolják italainkat és ételeinket.

Azonban a borsmenta a menta legelterjedtebb fajtája, melyből illóanyagot és teát készítenek a leggyakrabban. Nem csak finom, de hasznos is, hiszen a belőle készült tea segít torokfájás esetén, de akkor is számíthatunk rá, ha alvászavarral, vagy gyomorfájdalmakkal küzdünk.

A csokoládémenta kitűnő a különféle desszertekben, de a mentából létezik almaillatú, melynek kékeszöld levelei és szőrös szára van, és ananászillatú is, melynek tarka, fodros levelei vannak, az íze pedig igazán egzotikus.

Nem csak frissen segít

Akár megszárítva is el tudjuk tárolni a mentát. Ehhez a szárral együtt vágjuk le, majd akasszuk fel. De arra ügyeljünk, hogy egy idő után, amikor kiszáradt, törni, potyogni fog, így nem árt egy áttetsző anyag zsákban tárolni.

De a mentát akár még le is lehet fagyasztani, így megtartja eredeti textúráját, állagát, színét és ízét. Ehhez nyugodtan használhatjuk a jégkockatartót is. Miután belehelyeztük a kockákba a menta levelét, töltsük fel vízzel és már mehet is a fagyasztóba. Apróra vághatjuk és így is meg is tudjuk szárítani a menta leveleit, így kiváló teát készíthetünk belőle a hideg, téli napokra.

A menta tehát nem csak finom, de még egészséges is, ezért érdemes tartani belőle az otthonunkban, vagy a kertünkben.