Egy frissen közzétett kutatásban több mint 25 ezer nő egészségi adatait követték 25 éven keresztül, melynek során megállapították, hogy a mediterrán étrendet követők 23 százalékkal kisebb eséllyel haltak meg bármilyen okból a vizsgálati időszak alatt, mint azok, akik más diéta szerint étkeztek. A Harvard Egyetem kutatóorvosai emellett olyan biológiai változásokat is azonosítottak, amelyek magyarázatot adhatnak arra, hogy miért jár együtt a mediterrán étrend és a hosszú élettartam.

„A jó hír az, hogy a mediterrán étrend követése több mint 25 év alatt körülbelül a negyedével csökkentheti a halálozási kockázatot, és a nők és a férfiak körében is vezető két fő halálok, a rák és a szív- és érrendszeri betegségek tekintetében is előnyökkel jár" – mondta a kutatásban részt vevő kardiológus, Samia Mora.

A kutatók megállapították, hogy az étrend fő előnyei a szervezetben zajló anyagcsere- és gyulladásos folyamatokban mutatkoznak meg. A diétát követőknél a vérnyomás és az inzulinrezisztencia is javult a más táplálkozási szokásokkal rendelkezőkhöz képest, és ezek a hatások összeadódva többszörös védelmet nyújthatnak a korai halálozás ellen.

A mediterrán étrend titka az, hogy 40 százalék szénhidrátból, 40 százalék zsírból és 20 százalék fehérjéből áll, ami tökéletes kombináció a hosszú, egészséges élethez. Ráadásul ez az étrend zöldségekben, hüvelyesekben és olívaolajban gazdag, így jól is lehet lakni vele.

Forrás: qubit.hu

Indexkép: Shutterstock