Törpeharcsa-gyérítés az Alcsi Holt-Tiszán

Megjelentek az Alcsi Holt-Tiszán az ívást követően a part menti sávokban, nádasok tövében a törpeharcsa-ivadékfelhők, amelyek könnyedén kimeríthetők. A Tisza Horgászegyesület kéri is erre a horgászokat, sőt még egy ezzel kapcsolatos játékot is meghirdetett.

„Most itt a lehetőség, hogy ti is aktívan hozzájáruljatok az Alcsi Holt-Tisza törpeharcsa-gyérítéséhez, az eddig elért eredményeink fenntartásához úgy, hogy közben 2025. évi területi jegyet is nyerhettek" – írják a felhívásban.

Az első tíz horgásznak, aki tízliteres vödörnyi törpeharcsa-ivadékot összegyűjt, jövő évre szóló területi engedélyt biztosítanak az Alcsi Holt-Tiszára.

A halőrök már jelentős mennyiséget eltávolítottak az inváziós fajból, de a Tisza Horgászegyesület szerint amennyiben mindenki a saját stégje, horgászállása közelében csatlakozik az ivadékok minél nagyobb arányú begyűjtéséhez, akkor számottevően csökkenthető az ez évi utánpótlás.

Ha összegyűlt valakinek a tízliteres mennyiség, jelezze a horgászengedélyen feltüntetett halőri telefonszámon. A halőrök leigazolják a fogást, és gondoskodnak az ivadékok megsemmisítéséről.

Egy videóban megtekinthető, hogy hogyan kell ezt csinálni.

A balatoni törpeharcsahelyzet

A Balatonon nem jár jutalom mindezért, de ott is arra buzdítják a horgászokat, hogy vegyenek részt a gyérítésben. „Kérünk mindekit, hogy járjatok figyelmesen a vízpartokon. Ha láttok ilyen rajokat, jelentsétek nekünk, de ha van nálatok egy apró lyukú versenyszák, akkor egy gyors mozdulattal merjétek ki" – kéri a horgászokat Nagy Gábor horgászati ágazatvezető. Azt mondta, a megjelent egyedek nem zsenge ivadékok, hanem 5-12 centiméteres, egynyaras példányok, amelyek gyorsabbak, ügyesebbek, de így is el lehet kapni azokat.

A BHNp Zrt. szerint a törpeharcsa-ivadékfelhők kiemeléséhez a legideálisabb a sűrű szövésű, úgynevezett versenyszák, lehetőleg minél hosszabb nyéllel.

„Fogásunk eredményét nagyban meghatározza a merítőszák típusa. Az anyag mindenképpen valami apró szövésű legyen" – mondta Nagy Gábor. Amikor még igen zsenge méretű a törpeharcsa – körülbelül 1 centiméter –, akkor a legjobb egy szövetes anyag, amelynek csak 1-2 milliméteres a lukbősége. A damilos szák pedig akkor működik a legjobban, ha a törpeharcsák már elérik a 3 centiméteres testhosszt, mert akkor már sokkal fürgébben mozognak, és fontos a szák gyorsasága a víz alatt.

Szabályos?

A Pecaverzum az Agrárminisztériumtól megtudta: nem törvényellenes merítőszákkal törpeharcsát gyéríteni, úgyhogy aggodalomra semmi ok. Azonban aki törpeharcsaivadék-felhőt emel ki merítőszákkal vagy csalihalfogó hálóval, arra is érvényesek a horgászat megkezdésére és a kifogott halak dokumentálására vonatkozó kötelezettségek.

„A kifogott halat be kell írni a fogási naplóba, a horgászat (nem halászati tevékenység) megkezdésekor a tevékenység megkezdésének napját tollal, kitörölhetetlen módon kell megjelölni a papíralapú fogási naplóban szereplő 13 hónapra kiterjedő naptárban" – közölte a szaktárca, hozzátéve, hogy halgazdálkodási vízterületeken ökológiai célú, szelektív halászat halászati engedély birtokában végezhető.

Forrás: pecaverzum.hu

Indexkép: Pixabay