Több helyen olvasható, hogy ne igyunk közvetlenül ébredés után kávét, várjunk legalább 90–120 percet a koffeinbevitellel, mert az pozitív hatással lesz az egész napunkra, és az alvásunk minősége is jobb lesz. A The New York Times járt utána alaposabban a dolognak, amiről a hvg.hu számolt be.

Szinte mindegy, mikor isszuk meg az első kávét, melynek hatása egyénenként változó lehet – válaszolták a szakemberek arra a feltevésre, hogy ébredés után érdemes várni akár két órát is az első kávéval, azonban hozzátették, hogy néhány dologra azért érdemes odafigyelni.

A koffein és az alvás kapcsolatát vizsgáló tudósok szerint ugyan lehet néhány előnye a reggeli kávé halasztásának, azonban igen kevés kutatási eredmény áll rendelkezésre ennek alátámasztására, sőt a kockázat egyes esetekben meghaladhatja a feltételezett előnyöket.

A nap során a szervezet egy adenozin nevű vegyületet termel, mely az agyi receptorokhoz köthető, és ez felelős az álmosság érzetéért. A koffein azzal fejti ki a jól ismert élénkítő hatását, hogy blokkolja ezeket a receptorokat – mondja Marilyn Cornelis koffeinkutató.

Michael Grandner, az Arizonai Egyetem alvás- és egészségkutatási programjának vezetője azonban ezt kiegészítette azzal, hogy ez a hatás sem azonnali; 20–30 percre van szükség ahhoz, hogy a koffein felszívódjon és a véráramba kerüljön, s ezáltal elérje az agyat, kifejtve hatását.

Marilyn Cornelis szerint azonban a genetikától is függ az, hogy mennyi ideig lesz éber az ember a kávé hatására, ugyanis ez nagyon változó. Vannak, akiknek egy reggeli kávé egész napra lendületet és energiát ad, míg másoknak néhány óra múlva már szükségük van egy újabb csészényire.

kávé

A genetikától is függ az, hogy mennyi ideig lesz éber az ember a kávé hatására – fotó: Shutterstock

Michael Grandner hangsúlyozza: mivel az alvás során fokozatosan csökken az adenozin szintje, ébredéskor a legalacsonyabb. Így a koffein eleve nem is tud annyit blokkolni belőle, ami valóban okozhatja azt, hogy a közvetlenül ébredés után fogyasztott kávé kevésbé pörgeti fel az embert. Ez adhat okot a reggeli kávé halasztására, ő maga 30–60 percet szokott várni az első elfogyasztásáig. Ezt azonban a tanulmányok nem támasztják alá, ezért az egyéni preferenciákon múlik, hogy kinek mi az optimális.

Marilyn Cornelis szerint az adhat okot még az első kávé halasztására, ha valaki nem szeretne többet fogyasztani a nap folyamán – így ugyanis a hatás a kora délutáni órákig is eltarthat.

Ártani viszont biztosan nem fog, ha valaki kávéval indítja a napot.

Allison Brager, az amerikai hadsereg neurobiológusa elmondta: ha valaki nem aludt eleget, a korai kávé „életmentő" lehet, mivel javítja a mentális éberséget és a fizikai erőnlétet is. Így azoknak is ajánlott lehet a korai kávéfogyasztás, akik mozgással indítják a reggelt.

Lefekvés előtt 6 órával azonban már nem ajánlott kávét fogyasztani, de ha valaki rosszul alszik, ez 8–12 órára is kitolható.