A füge igazán kedvelt gyümölcs hazánkban, ráadásul ritkán mutat nekünk fügét, hiszen, ha igazán jól érzi magát, bőségesen ellát bennünket csodálatos gyümölcsével. Azonban előfordulhat, hogy szomorúan látjuk, több az éretlen füge a földön, mint a fügefán. Ennek pedig számtalan oka lehet.

Azonban, ha tudjuk az okokat, akkor meg is tudjuk előzni azokat, és rengeteg, érett fügében lehet részünk. Azt azonban ne feledjük, hogy a füge nagyon komoly sérüléseket tud okozni, ha kesztyű nélkül szedjük. Úgyhogy legyünk vele óvatosak! Ismerjük meg hát a fügét, és legyen minél több érett füge a kertünkben.

Ez okozza a füge hullását

A füge bőségesen terem, azonban ha nem megfelelők számára a környezeti körülmények, illetve kártevők vagy betegség támadta meg, sajnos idő előtt le fogja hullatni a gyümölcsét. Az éretlen füge pedig nem fog már utólag beérni.

1. Gondoskodjunk a vízellátásáról

Amikor nem megfelelő mennyiségű vízellátásban van része a fügének, sajnos előfordulhat, hogy egyáltalán nem hoz gyümölcsöt, vagy pedig idő előtt lehullanak az éretlen fügék. A vízhiányt nem csak erről lehet felismerni, hanem onnan is, hogy a füge levelei elkezdenek elszáradni, összepöndörödni, majd lehullani. Így hát érdemes odafigyelni rá, hogy rendszeresen öntözzük a fügét. A töve köré szórt mulcsréteg segít, hogy minél tovább a talajban maradjon a nedvesség, ráadásul a gyomok távoltartására is igazán hasznos megoldás, és a talaj hőmérsékletét is kiválóan szabályozza.

füge fügefa

Ismerjük meg a fügét, figyeljünk oda rá, és akkor nem fog idő előtt lehullani a gyümölcs. Fotó: Shutterstock

2. Túl sok volt műtrágya

Ha túlságosan sok nitrogénben gazdag műtrágyát adtunk a fügének, az is okozhatja a gyümölcsök idő előtti lehullását. A gyümölcsök ráadásul nem fognak kellő módon kifejlődni. A fügefák esetén nem szükséges a rendszeres műtrágyázás, azonban a rendszeres tápanyag-utánpótlás fontos a konténerben nevelt, homokos talajba ültetett fügefák esetében, és akkor is, ha azt látjuk, a fügefa nem nőtt kellő mértékben az utóbbi időben.

3. Kártevők és betegségek is okozhatják

A különböző kártevők és betegségek miatt sem lesz képes a gyümölcs kellőképpen fejlődni és beérni. A talajban lakó fonálférgek okozhatják a fa levelének sárgulását, azt, hogy nagyon aprók maradjanak a gyümölcsök, és persze azt is, hogy éretlenül hulljanak le.

Ellenük remek megoldás, hogy alaposan megöntözzük a talajt, majd átlátszó műanyag lapokat terítünk szét rajta. Így a napsütés segítségével a kártevők nem fogják túlélni a takarást. A füge esetében a rozsdagomba is okozhatja  gyümölcshullást, melyet úgy tudunk megelőzni, ha öntözéskor ügyelünk rá, hogy a víz ne érje a leveleket.

4. Ritkítsuk a fügét

Ha azt szeretnénk, hogy a legtöbb füge beérjen, ne hagyjunk meg minden hajtást. A gyümölcsritkítással ugyan kevesebb füge marad a növényen, de azok jóval nagyobbak lesznek, és gyorsabban is be fognak érni, hiszen a növény minden energiáját rájuk tudja fordítani. Minél több a gyümölcs, annál később érik be, és annál kisebb lesz.

Tudd meg a füge titkait

A füge az egyik legősibb kultúrnövény, melynek hazája Kis-Ázsia, Szíria, Izrael, de termelik Észak-Afrikában és Dél-Európában is. Hazánkban már az Anjouk korában is ismert volt a füge, ám az első bokrokat valószínűleg a törökök telepítették.

Habár a legfinomabb nyersen fogyasztva, de kiváló saláták ízesítésére, sajtok és sonka társaságában is. A fügéből készíthetünk pálinkát, bort, lekvárt, befőttet, de akár süteményekbe is tehetjük, és aszalva is nagyon finom.

A füge nem képes utóérésre, éppen ezért nagyon fontos, hogy a legérettebb pillanatában szedjük le. Ehhez persze ismerni kell a füge fajtáját, mivel amikor beérik, akkor meg fog változni a színe. Az éretlen füge általában kicsi és zöld, míg érett fügeként a színe barna, esetleg lila, és ahogy érik, úgy konyul le egyre jobban. Természetesen a mérete is növekedni fog az éréssel együtt, és puhává is válik.

A félig érett füge se vesszen kárba

A füge nem utóérő, így nagyon szomorú látvány, amikor félig éretten hullanak le, vagy maradnak a fügefán a finom gyümölcsök. Azonban a félig érett fügékből nagyon finom dzsemet készíthetünk. Ehhez szükségünk lesz 1 kg éretlen, zöld fügére, 1 kg cukorra, 5 és fél bögre vízre, 1 citromra és 4 darab szegfűszegre.

Először mossuk meg a fügét, és távolítsuk el a szárát, ezek után pedig töltsünk meg egy lábost vízzel, és 10 percig forraljuk benne a fügét. Miután kihűlt, nyomjuk össze a fügét, majd forraljuk fel újra. Egy másik edényben forraljuk fel a vizet és a cukrot, majd adjuk hozzá a fügét és a szegfűszeget. Körülbelül fél óráig forraljuk, majd adjuk hozzá a citrom levét, és még 5 percig főzzük. A kész dzsemet tegyük kifőzött üvegekbe.

Erre nagyon ügyeljünk szüreteléskor!

A meleg időjárás és a füge együtt nagyon komoly sérüléseket tud okozni, ezért mindig ügyeljünk rá, hogy kesztyűben és hosszú ujjú ruházatban menjünk a közelébe. A füge nedve ugyanis a meleg idő hatására bőrgyulladást idézhet elő nálunk. Akár allergiás tünetek is ki tudnak alakulni, ha valaki érzékeny a fügére, melyek a szedést követően okoznak bőrkiütéseket a terméssel, a levéllel és a füge nedvével érintkező bőrfelületeken.

füge

A fügét mindig kesztyűs kézzel szedjük, különben bőrgyulladást is okozhat. Fotó: Shutterstock

A bőrnek közvetlenül kell érintkezni a nedvekkel, mindezt úgy, hogy közben erős napfény is éri a bőrt, és ez így együttesen képes bőrgyulladást kiváltani. A kezdeti vörös foltok után gyulladás, duzzadás, és égési tünetekhez hasonló hólyagok is jelentkezhetnek.

A füge nem csak finom, de még egészséges is

1. A füge kiváló emésztési zavarok esetén. A mértékre azonban nagyon oda kell figyelni, mert a túlságosan sok füge hasmenést okozhat.

2. Köptetőszerként is alkalmazzák, légúti panaszok esetén, de a szájban lévő afták ellen is kiváló, mivel csillapítja az ott érzett fájdalmat.

3. A fügében rengeteg ásványi anyag és vitamin található, így igen jelentős az A-, B1- és B2 vitamin tartalma, emellett  antioxidánsokban is bővelkedik. Magas C-vitamin, kalcium, nátrium és vastartalma, továbbá frissen fogyasztva kálium- és magnéziumtartalma is jelentős. Található még benne pektin, rostanyagok, fehérjék és szerves savak.

4. A füge segít energiával ellátni bennünket, és még a koncentrálásban is lehet rá számítani.

5. A füge nem csak elfogyasztva segít. Külsőleg kiváló bőrápoló, így számíthatunk rá a különféle bőrproblémák orvoslásában, és feszesebbé, egészségesebbé teszi a megfáradt bőrt.

Tartsunk hát fügét a kertben, és fogyasszunk is sokat belőle!