A tiszafa igazi csodanövény, hiszen mindent megtesz, hogy a kedvünkben járjon és esélyt adjunk neki a kertünk díszítésére. Akár sövényként, akár faként, akár talajtakaróként is csodás. Csakis mi szabhatunk határt neki, hogy milyen formában és méretben díszítse a kertünket. Nem véletlen, hogy a Harry Potter regényekben Voldemortnak is tiszafából készült a varázspálcája. A tiszafa éppen ezért, bármilyen méretű kertben megfelelő, hiszen a kertünk mértének megfelelően tudjuk kialakítani, hogy miként legyen jelen benne.

A tiszafa Magyarországon őshonos faj, ezért is érzi remekül magát a kiskertekben. Ismerkedj meg ezzel a varázslatos növénnyel, amelyik a kert méretétől függetlenül, akár egy pici kertben, akár egy nagy udvarban, egészen biztosan megtalálja a helyét.

Ismerd meg a tisztafát

A tisztafa első ránézésre nagyon hasonlít egy fenyőre, azonban ha hozzáérünk, tapinthatóvá válik a különbség. A tiszafa levelei ugyanis sokkal puhábbak, mint a fenyő tüskéi. A tiszafa önmagában is nagyon mutatós, de ezt még tudja fokozni, amkor megjelenik rajta piros bogyó termése. Ráadásul habár csodaszép, és igazán sokoldalú, egyáltalán nem igényel túl sok törődést. Nem véletlen tehát, hogy a tiszafát 2011-ben az év fájává választották.

tiszafa bogyójával

A tiszafa igazán különlegessé varázsolja a kerted. Fotó: Pixabay

A tiszafa többnyire kétlaki, de egyes példányok egylakiak is lehetnek, és még akár ivart is válthatnak. A délkelet-angliai Kent megye Braburn városában él egy állítólag háromezer éves tiszafa. Bár az éveinek számát nem tudhatjuk egészen pontosan, az mindenesetre biztos, hogy a tiszafa igen sokáig el tud élni.

A tiszafát már évszázadokkal ezelőtt is ismerték, és kedvelték. Nem csoda, hogy legendák is kötődnek hozzá. Egyes kultúrákban az örök életet jelképezte, hiszen örökzöld növény, ráadásul igen hosszú életű. A keresztény vallásban is fontos jelkép, hiszen az élet körfogását szimbolizálja.

Shakespeare is fontos szerepet adott neki a Machbet című művében, ahol a tiszafa tüskéjét használják fel a varázslathoz. Nem csoda, hogy sokakat megihlet hiszen valóban különleges megjelenésű, igen szerény növényről van szó.

Így gondozd a tiszafát

A tiszafa igazán nem igényes arra, hogy hova ültetjük, azonban a legjobban a napos, vagy a félárnyékos területeken érzi magát. A szelet nem szereti, így érdemes szélvédett helyre, esetleg a kerítés közelébe ültetni. Azonban, ha a kertünk árnyékos, akkor sem kell lemondanunk róla, mert árnyékban is megél.

A tiszafa nem igényel metszést, viszont könnyedén formára tudjuk igazítani, ha sövényre van szükségünk. De akkor is, ha nem szeretnénk, hogy elérje közel 10 méteres magasságát, és egy kis fát szeretnénk belőle nevelni. Nem túlságosan gyors növekedésű, így nem kell attól tartani, hogy folyton metszeni kell, ha nem akarjuk, hogy kinője a kertünket. Ha sövényt ültetünk belőle, évente körülbelül 60 cm-es növekedésre számíthatunk. Akkor is gondolhatunk rá, ha a kert két részét szeretnénk elválasztani egymástól, de akkor is, ha egy szép, magas, árnyat adó fában szeretnénk gyönyörködni.

Talajtakaróként kiválóan eltünteti a kényes helyeket, így, ha van olyan terület a kertünkben, amelyet le szeretnénk fedni, a tiszafa ebben is segítségünkre lehet.  A tiszafa nagyon dús, így igazán csak a fantáziánk szab határt neki, hogy milyen formában jelenik meg a kertünkben. Sövényként akár egyenesre, akár lépcsőzetesre nyírva jól mutat, és kiválóan elrejti a kertünket a kíváncsiskodó szemek elől. Mindezt úgy teszi, hogy közben mindkét oldalról öröm lesz ránézni.

Ha sövényt szeretnénk belőle, akkor 60-70 cm-enként kell elültetni. Ügyeljünk rá, hogy az ültetőgödör legyen legalább kétszer akkora, mint a növény cserepe volt, hogy a gyökérzete is kényelmesen el tudjon férni. Az ültetőgödröt töltsük fel jó minőségű virágfölddel, hiszen a tiszafa is a tápanyagban gazdag, jó vízelvezetésű talajban érzi a legjobban magát. Ültetés után alaposan öntözzük meg, de ne csak ekkor. Ha rendszeresen gondoskodunk a vízellátásáról, sokkal gyorsabban fog növekedni, és nem veszíti el csodálatos színét sem.

tiszafa

A tiszafa csak a mókusok és a madarak számára nem veszélyes. Fotó: Pixabay

Sajnos azonban rossz tulajdonsága is van, hiszen mérgező, ha a szervezetünkbe kerül, így a gyerekeket és az állatokat távol kell tartani tőle. Azonban a termését fogyasztó mókusok és madarak számára nem ártalmas.

A tiszafának többféle típusa is fellelhető. Az oszlopos tiszafák kiválóan mutatnak a ház előtti utcafronton, de vannak a tiszafának arany árnyalatú fajtái is, amelyek igazán különleges hanglatot adhatnak a kertünknek.

A tiszafa még akár erkélyen, vagy teraszon is tartható, hiszen balkonládában, vagy egy nagyobb cserépben is kiválóan érzi magát. Ekkor azonban különösen oda kell figyelni rá, hogy tápanyagban gazdag virágföldbe ültessük, és rendszeresen öntözzük, különös tekintettel a nyári, melegebb hónapokban. Szerencsére a tiszafának nem sok kórokozója és betegsége ismert, különösen, ha megbízható helyről szerezzük be.

Így hát minden adott, hogy beszerezzünk belőle legalább egy példányt, amely kiválóan mutat majd a kertünkben.