Van esély rá, hogy a madárinfluenza H5N1-variánsa emberre is átugorjon, majd terjedni kezdjen – figyelmeztetnek a szakemberek, akik aggasztónak találják a helyzetet.H5N1 világszerte már madarak tízmillióinak és fókák ezreinek pusztulását okozta.

Egyelőre megnyugtató lehet az, hogy jelenleg nagyon kicsi már a H5N1-gyel történő megfertőződés esélye is. Amerikában csak három ember produkált pozitív tesztet, és ők is fertőzött szarvasmarháktól kapták el a betegséget. Azonban a fertőző betegségekre specializálódott szakemberek egyre jobban aggódnak amiatt, hogy a H5N1 az emberekre is átugorhat, majd elkezdhet terjedni közöttük.

„Sok minden történik. Egyre inkább aggódom" – mondta Monica Gandhi, a Kaliforniai Egyetem HIV-, fertőző betegségek- és orvostudomány-részlegének professzora.

A WHO néhány napja jelentette be, hogy márciusban egy kétéves gyerek kapta el Ausztráliában elsőként a H5N1-et. Egy indiai utazásról visszatérve a gyermek étvágytalan és lázas volt, köhögött, hányt, majd két és fél hétre kórházba került; volt az intenzív osztályon is.

Christopher Dye, az Oxfordi Egyetem professzora szerint sokféle vírus van jelen, amelyek váratlan dolgokat okozhatnak, és úgy véli, hogy egy nagyobb, embereket érintő járványnak „nagy és valószerű" a kockázata. Szerinte a „küszöbön áll" egy ilyen.

Új-Mexikóban 47 háziegérnél mutatták ki a H5N1-fertőzést, ami azért probléma, mert az egerek mindenhol jelen vannak. A szakértők szerint az állatokat – néhány macskát is – nyers tehéntej fertőzhette meg. Ezért azt tanácsolják, hogy senki ne fogyasszon nyers, pasztőrözetlen tejet.

Amikor a CDC elemezte a második amerikai fertőzött mintáját, azt látta, hogy genetikai mutáció látható a vírus replikációs mechanizmusában – ez az, aminek a segítségével a vírus bejut a gazdatest sejtjeibe, hogy másolatokat készítsen magáról. Ez egy olyan módosulás, mely kapcsolható az emlősökhöz való alkalmazkodáshoz.

liba

A H5N1 továbbra is elsősorban a madarakra veszélyes – fotó: Shutterstock

Bizakodásra ad okot azonban, hogy – ezen az egy módosuláson kívül – alapvetően még mindig egy madarakra veszélyes vírus tulajdonságait hordozza a H5N1, tehát továbbra is elsősorban a madarakra nézve veszélyes, nem az emberekre.

Továbbá a tudósok ezt a vírust évtizedek óta figyelemmel kísérik, ezért a vakcina lényegi részei már készenlétben vannak. Ráadásul a hagyományos mellett már a H5N1 elleni mRNS-vakcina is kísérleti fázisban van, egerek és görények esetében eredményesnek tűnik.

Forrás: hvg.hu