A kínafa kérgéből kinyert különleges ízvilágú kinin emberek millióinak életét mentette meg, később pedig a tonik nélkülözhetetlen összetevőjeként az egész világon elterjedt.

Az első gyógyszer malária ellen

A modern orvostudomány előtt a kínafa kérgéből kinyert kinin volt az egyetlen hatásos malária elleni gyógyszer. A 16-17. században a Dél-Amerikát meghódító spanyolok és portugálok kezdték először alkalmazni a malária ellenszereként – pont azok, akik behurcolták az Újvilágba. Gyógyhatására azonban nem ők jöttek rá: az őslakosok már jóval korábban is készítettek a hegyekben teát a kínafa kérgéből, mert izomlazító hatásának köszönhetően enyhítette a hideg miatti vacogásukat. Amikor a kecsuák először találkoztak a hódítok által behurcolt maláriával, akkor is ilyen főzetet ittak, mert a malária is hidegrázással kezdődik.

A fakéregből két francia gyógyszerész több mint 200 éve vonta ki először ezt a természetes kristályos alkaloidát, amely láz- és fájdalomcsillapító, valamint gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal is rendelkezik.

Később a meghódított területeken kínafaültetvényeket, később pedig kiningyárakat hoztak létre.

A kinint a 19. század közepéig csak maláriás betegeknek adták, ekkor azonban rájöttek, hogy a betegség nem csupán gyógyítható, de meg is előzhető vele. A britek kezdték el elsőként prevenciós céllal használni.

Mivel íze nagyon intenzív, a kinint először szeszesitalokba tették, vízzel és cukorral csak a szélesebb körű felhasználásakor kezdték keverni.

kínafa

A kínafa kéregből kinyert különleges ízvilágú kinin emberek millióinak életét mentette meg – fotó: Shutterstock

A tonik születése

Így született meg a tonik elődje, amely ekkor még sokkal több kinint tartalmazott. A ma kapható tonikok kinintartalma jóval kisebb, hiszen már nem a gyógyhatása, hanem íze miatt fogyasztják.

Jacob Schweppes volt a világon az első, aki szénsavval dúsított vizet palackozott, első terméke pedig a Schweppes Indian Tonic volt. A cég italaiban azóta is kizárólag természetes kinin található. Már számos különféle ízesítésű tonik is kapható, valamint koktélokhoz is gyakran használják.

A kínafa jellemzői

A fa akár a huszonöt méteres magasságot is elérheti. Levelei lándzsa- vagy tojásformájúak, virágai rózsaszínűek vagy sárgásfehérek. A növény hatóanyagai a kéregben találhatók, így gyógyászati célokra a fa kérge kerül felhasználására.

A malária ellen ma már hatékonyabb gyógyszerek is rendelkezésre állnak, a betegség elleni harcban azonban a kininnek sok országban továbbra is fontos szerepe van.

Forrás: sokszinuvidek.24.hu