A rózsa a virágok királynője. Nem is csoda, hogy a legtöbb kertben helyet kap, hiszen igazán fenségessé tudja varázsolni az udvarunkat. Csodás szépsége és illata mindig örömet okoz nekünk, azonban a nyár közepén előfordul, hogy már nem olyan szép a rózsa, mint pár héttel ezelőtt volt.

A rózsák igénylik a gondoskodásunkat, azonban nem állítanak elénk teljesíthetetlen óhajokat. Ha tudjuk, mire vágynak, csodálatos virágaikkal meghálálják nekünk, hogy fontosak a számunkra. Így hát érdemes minél jobban megismerni őket, és megadni nekik, amitől igazán jól érzik magukat a kertünkben. Mert ha ők jól érzik magukat, akkor mi is így fogjuk, ha látjuk a csodálatos virágaikat.

Ezt adjuk meg a rózsánknak júliusban és augusztusban

Ha itt a nyár, a rózsáknak is nagyobb szüksége van a figyelemre. Azonban ha erre a pár dologra időt szánunk, egészen biztosan csodás virágaikkal fognak megörvendeztetni bennünket.

1. A rózsák is szomjaznak a melegben

Habár a rózsák képesek hosszabb ideig is elviselni a szárazságot, azért a nagy nyári hőségben nekik is jól tud esni a rendszeres öntözés. Így hát ilyenkor érdemes minden nap akár kétszer is megöntözni őket. Arra azonban ügyeljünk, hogy a víz csak a rózsa tövét érje, és ne a leveleit, hiszen így el tudjuk kerülni a különféle gombás fertőzések megjelenését.

rózsa

A rózsa minden kert ékessége. Ha tudjuk, mire vágyik, nagyon sokáig nézegethetjük virágait. Fotó: Shutterstock

Érdemes egy kis gödröt készíteni a rózsa töve köré, így nem fog rögtön elfolyni az öntözővíz, és tovább lesz képes vízhez jutni a rózsa. Ha tehetjük, ne csapvízzel, hanem esővízzel öntözzük, hiszen abban rengeteg olyan ásványi anyag van, ami a csapvízből hiányzik, illetve nincs benne fertőtlenítőszer sem, aminek hiánya nagyon fontos a növények fejlődésének szempontjából. Ha nem gyűjtjük az esővizet, akkor hagyjuk állni a csapvizet, és pár óra múlva öntözzük meg vele a rózsát.

2. Próbálj meg lazítani

Nem győzzük hangsúlyozni, milyen fontos a lazítás. Nem csak a kertész életében, hanem a rózsa körüli talaj esetében is. Ha ugyanis időnként kissé meglazítjuk a talajt, akkor az jóval levegősebb, könnyebben átjárható lesz, így a gyökerek is könnyebben hozzá tudnak jutni a vízhez. És persze a gyomok sem veszik el a tápanyagot és a vizet a rózsától.

3. A metszés és a tápanyag pótlása ilyenkor is nagyon fontos

A rózsának július eleje után kell biztosítani az utolsó adag trágyát, így a fagyokig lesz ideje az új hajtásoknak a fásodásra. Az is nagyon fontos, hogy metsszük vissza az elvirágzott hajtásokat az első teljesen kifejlett levélpárig, hiszen így a rózsa minden energiáját saját magára tudja fordítani.

4. A vadhajtásokat is távolítsuk el

A rózsa oltási pontja alatt vagy körül gyakran törnek elő vadhajtások. Nagyon fontos, hogy ezeket még a megjelenésükkor távolítsuk el, különben nagyon gyorsan meg fognak tudni erősödni, és túl fogják nőni a rózsa nemes részét. Nem csak felül, hanem közvetlenül az előtörés helyén, az alvórügyekkel együtt távolítsuk el őket.

5. A rózsa egészségére is ügyeljünk

Folyamatosan legyen rajta a szemünk a rózsákon, hogy időben észre tudjuk venni az esetleges kártevők, vagy betegségek megjelenését. A rózsa diplokarponos levélfoltosságának fertőzése esetén szedjük le a fertőzött leveleket, és még a földről is feltétlenül szedjük össze, majd semmisítsük meg, hogy megállítsuk a fertőzést. A spórák terjedését úgy tudjuk megállítani, ha friss földdel vesszük körbe vékony rétegben a rózsa tövét.

Így legyen rózsa a te kertedben is

Ha még nincs rózsád, vagy még többet szeretnél, a rózsatövek beszerzése és elültetése előtt érdemes utánajárni, mire is van szüksége ennek a pompás virágnak ahhoz, hogy kertünk díszévé válhasson. Habár a fagyok kivételével bármikor ültethető a rózsa, a legjobb, ha megvárjuk a tavaszt az ültetéssel.

rózsa

A rózsák minden igényét könnyen tudjuk teljesíteni, cserében gyönyörűvé teszik a kertünket. Fotó: Shutterstock

A rózsa nagyon fényigényes növény, ezért a kert legfényesebb helyét kell választani a számára, ahol a napfény legalább 6-8 órán keresztül éri. Viszont a szélre egyáltalán nincs szüksége, így ezt is vegyük figyelembe a hely kiválasztásánál.

A rózsák az enyhén savas, tápanyagban gazdag, laza szerkezetű talajt kedvelik, amelynek jó vízelvezetése van. Ha nem felel meg mindennek a kertünk talaja, akkor adjunk érett trágyát vagy komposztot a földhöz, ahová el fogjuk ültetni. Fontos, hogy legyen elég távolság a rózsatövek között, hogy kényelmesen el tudjanak férni, akkor is, amikor elérik teljes méretüket, így a megvásárláskor arról is tájékozódjunk, hogy mekkora lesz a rózsa.

Az ültetőgödröt akkorára készítsük, hogy a földlabdás rózsa kényelmesen el tudjon férni benne. Ez átlagosan 60x60x60 cm nagyságú gödröt jelent. Az aljára tegyünk érett komposztot vagy trágyát, majd ezt takarjuk be egy vékony földréteggel, hogy ne érintkezzen a növény gyökere közvetlenül a trágyával. Vegyük ki a cserépből a rózsát, majd olyan mélyre ültessük el, hogy a földjének felszíne a talaj felszínével egy síkba kerüljön. Ezután öntözzük meg jó alaposan.

Ha szabadgyökerű rózsát vásároltunk, akkor annak a gyökereinek végeit vissza kell metszeni, hiszen általában azok károsodnak a szállítás során. Az ültetés után szórjunk a rózsa töve köré 5-7 cm-es talajtakaró anyagot, hogy jobban meg tudjuk őrizni a talaj nedvességét. A mulcsozással ráadásul a gyomokat is távol tudjuk tartani, és nem fog olyan gyorsan felmelegedni a talaj.

A rózsa mindig ad feladatot

A rózsákkal egész évben érdemes foglalkozni, de ezek a feladatok bőségesen megérik azt a látványt, amit a rózsa tud nyújtani, amennyiben jól érzi magát nálunk.

A munkát már januárban el kell kezdeni amikor fel kell kupacolni a rózsa töveit, és letakarva meg kell védeni a széltől és a fagyoktól. Márciusban azután eljön a rózsa tavaszi metszésének ideje, és amikor már elmúlnak a fagyok, meg lehet tisztítani a töveket a felkupacolt földtől is. Ha ilyenkor csak keveset metszünk a növényből, akkor hamarabb fog virágozni. Ekkor már szükséges tápoldatozni is, 3-4 hetente.

Májusban a talaj felszínét meg kell lazítani, és ekkor már el kell kezdenünk rendszeresen öntözni a rózsát. A kártevőket és a betegségeket folyamatosan figyeljük, és ha szükséges, permetezzük is le a növényt.

Szeptemberben érdemes 70 g kálimagnéziumot szórni a talajra, amely nagyon jó tápanyag a rózsa számára. Novemberben jön el az őszi metszés ideje, ezután pedig meg kell védeni a rózsát a fagytól, így fedjük be földdel a rügyeket.

Akinek nincs kertje, annak sem kell lemondani a rózsákról, mivel akár cserépben is lehet őket nevelni, akár mini, akár normál méretben is. Kikerülhetnek az erkélyre, de a lakásban is kiválóan érzik magukat.

A nagyobb rózsacserjéknek legalább 60 cm magas és széles cserépre van szükségük, amelynek az alján fontos, hogy legyenek vízlevezető lyukak, hogy ne pangjon a víz. A rózsákat a cserép peremtől 7 cm mélyre kell ültetni. Ültetés után alaposan nyomkodjuk meg a földet, hogy ki tudjuk szorítani belőle a levegőt, majd jól locsoljuk meg.

Elégedett rózsákban gazdag kertet kívánunk!