Hirdetés
Traktorok 2.736 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A traktor egy olyan nélkülözhetetlen alapgéptípust jelent a mezőgazdaságban, amely nélkül egyetlen szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazda sem boldogulhat a mindennapokban. A traktorokat néha mezőgazdasági vontatóként is említik, azonban ennél sokkal lényegesebb, hogy a traktor kifejezés az egyik legfontosabb mezőgazdasági haszongépjármű kategória összefoglaló elnevezése.
A konkrét mezőgazdasági eszközök vontatása mellett többek között használják őket az erdészeti és egyéb berendezések mozgatására, szállítására is. Ha ebből a szempontból tekintünk a traktorokra, akkor sokkal inkább munkagépek, semmint járművek, ezt alátámasztja egyébként a KRESZ szabályai szerinti besorolás is, hiszen nem minősülnek gépjárműnek.
Az első traktorokat már a 19. század elején elkezdték használni, ezek még gőzhajtású berendezések voltak, amelyeknek klasszikus értelemben vett kereke sem volt. Az első benzines traktort 1892-ben építették Amerikában. A traktorok az első világháború környékén kezdtek szélesebb körben elterjedni, amikor a Ford cég Fordson névvel ellátott saját gyártmányú traktorait sorozatgyártásban kezdték el gyártani. Érdekesség, hogy a traktorok alkatrészeinek jó része a Ford T-modellből származott.
Számos kapcsolódó mezőgazdasági géptípus használata kizárólag egy traktor segítségével lehetséges, ebbe a kategóriába tartozik a talajművelő gépek többsége (pl. eke, tárcsa), vetőgépek, egyes permetezőgépek, pótkocsik, illetve minden olyan nem önjáró mezőgazdasági gép, amelyet vontatni szükséges. A traktorok vontatási képessége mellett széles körben használják őket a szükséges esetekben gépek meghajtására, erőátvitelre, jellemzően valamilyen a traktorhoz kapcsolódó kardántengelyes megoldás segítségével. A traktorok egy másik speciális felhasználási módját jelenti a traktoros homlokrakodók alkalmazása.
A traktormárkák teljes körű felsorolására nem vállalkozhatunk, ugyanakkor a legnépszerűbb hazánkban elterjedt gyártókat kiemelnénk: Case IH, Claas, Deutz Fahr, John Deere, Massey Ferguson, MTZ/Belarus, New Holland, Rába, Steyr, Zetor.

Olvasson tovább
22.500.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. február 15. 10:55 Axion 830 Csongrád-Csanád, Hódmezővásárhely
Eladásra kínálom használt Claas Axion 830 + Topcon rendszerrel szerelt vontatónkat, friss műszakival.
8.900.000 Ft +ÁFA
2 éve hirdető
2024. február 12. 19:41 8250 Pest, Tura
Eladó Massey Ferguson 8250-es traktor: - 18 sebességes, full powershift váltó, 40 km/h-s - 7400 cm³, 200 LE Sisu, 6 hengeres, soros adagolós...
6.999.000 Ft
8 éve hirdető
2024. február 11. 14:29 SRX 8400 Zala, Nagykanizsa
Eladó Antonio Carraro SRX8400, 2006-os évjáratú, törzscsuklós, reverzibilis, irányváltós, 16 sebességes, 84 LE, klímával szerelve. 4980...
12.500.000 Ft
1 éve hirdető
2024. február 9. 23:10 Baranya, Szigetvár
Második gazdától, gyári első gumik, új hátsó gumik (defekt miatt). Első gazdája csak könnyű munkákra használta: permetezés, műtrágyaszórás...
1.390.000 Ft
7 hónapja hirdető
2024. február 7. 22:31 Somogy, Balatonszárszó
MTZ 50 80 Le-s friss műszakival, jó állapotban, elöl új gumikkal, felújított belsővel, új aksi szükséges
3.200.000 Ft
7 hónapja hirdető
2024. január 31. 16:02 TM3160 Komárom-Esztergom, Nagyigmánd
Iseki TM3160 traktor kihasználatlanság miatt eladóvá vált. Nagyon szép, felújított, nagyon megkímélt állapotban. 16Le Németországból...
7.950.000 Ft
11 éve hirdető
2024. január 26. 21:05 Győr-Moson-Sopron, Szany
Eladó a képen látható MTZ 820.2-es traktor, kitűnő állapotban, klímával és levegős üléssel szerelve, érvényes műszaki vizsgával.
16.990.000 Ft
8 hónapja hirdető
2024. január 25. 11:16 G165 Max Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírbátor
MC Cormick G 165 Max /165LE/ munkagép nagyon keveset használt, garantáltan 1950 üzemórával /bárhol bevizsgálható/ eredeti gumiabroncsokkal,...
78.900 EUR
3 éve hirdető
2024. január 23. 15:16
Fendt 936 VARIO / 2010 / 6900üó / Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól Klíma Rádió Gumik 80%-on Motor: 346kW Súly: 10,5t További...
8 éve hirdető
2024. január 23. 09:56 Bács-Kiskun, Kecskemét
Keresem az alábbi felsorolt traktorokat, akár hibás és sok üzemórás is érdekel, német exportra. Fendt Favorit 614 615 LSA 1988-1994 Fendt...
1.350.000 Ft
4 éve hirdető
2024. január 22. 13:00 Komárom-Esztergom, Bakonysárkány
Eladó Mtz traktor. Forgalomból ideiglenesen kivonva. Érdeklődni telefonon.
7.800.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2024. január 21. 18:19 TM120 Békés, Méhkerék
New Holland TM120, 2005-ös évjárat, 16000 üzemóra, klíma, légfék, friss műszaki. Bálaszállító vagy állatszállító pótkocsit beszámítok.
8.000.000 Ft
7 éve hirdető
2024. január 21. 15:31 7800 Hajdú-Bihar, Püspökladány
Eladóvá vàlt John Deere 7800 as típusú hosszú tengelyes traktor, ikerkerékkel ! 16 sebességes power quad vàltóval szerelt ,7.6-os motorral .
1.100.000 Ft
8 hónapja hirdető
2024. január 18. 11:04 50 Super Vas, Bajánsenye
Eladó a képen látható megkímélt állapotban kévő Zetor 50 Super traktor. Forgalomból kivont, de a papírjai megvannak. Jó motorral, és a...
34.900 EUR
3 éve hirdető
2024. január 16. 07:19 Agrotron 150
Deutz Fahr Agroton 150 TT3 / 2006 / 9000üó / Nettó vásárlás és nettó lízing akár 20%-tól Itt láthatod videón:...
17.500.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2024. január 14. 15:42 Hajdú-Bihar, Hajdúböszörmény
JOHN-DEERE 6620, gyártási év: 2005, 6627 üzemóra, hibátlan műszaki állapot állapot, 320 literes tank
21.000.000 Ft
1 éve hirdető
2023. december 31. 18:30 Challenger
Elso tulaj vagyok,6100 órát dolgozott,még a gyári gumik a hátsó kerekeken 50% mintázatuak,motor SISU Commonreil 215 LE,atraktor nagyságban...
3.900.000 Ft
1 éve hirdető
2023. december 31. 18:29
Motor 6 hengeres,turbos, kis fogyasztásu, magas hasmagasság, erdobe is jó,sebváltó 4 sebességes+redukció,felso+also vontató,
7.500.000 Ft
1 éve hirdető
2023. december 31. 18:29 Agrotron 150
Motor 145 LE, 6 henger turbos,sebváltó 6x4=24 sebesség elore is hátra is, elso hidraulika karok és kardán, gumik Michelinek /még...
4.500.000 Ft
1 éve hirdető
2023. december 31. 18:28 820
´Motor felujítva,új fotengely,stb,olajnyomás 6atm, gumik 90%,
700 EUR
8 éve hirdető
2023. december 27. 20:07 16045 Borsod-Abaúj Zemplén, Sajóivánka
Eladó frissen felújított turbós adagoló.
1.800.000 Ft
9 éve hirdető
2023. december 27. 12:10 Borsod-Abaúj Zemplén, Ózd
Az árba benne van a fuvaris/leszálitásis BELARUS,FENDT,MASSEY FERGUSON,CLAAS,CASE,STEYR,JOHN DEERE,NEW...
4.200.000 Ft
9 hónapja hirdető
2023. december 25. 13:39 Zala, Lickóvadamos
Eladó a fent említett traktor. Friss műszaki (2023. augusztusába lett leműszakiztatva) munkára fogható állapotban. Új hátsó gumik, az elsők...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Traktor (2.736)
- Case IH (142)
- Claas (203)
- Egyéb traktor (85)
- Farmtrac (79)
- Fendt (178)
- John Deere (451)
- Massey Ferguson (110)
- MTZ / Belarus (495)
- New Holland (133)
- Zetor (127)
- Több