Ebben az évben is számítani kell az aflatoxin erős megjelenésére a kukoricában, ezért már a betakarításnál vizsgálat alá kell vetni a növényt, mert a hőhatás miatt megjelenhet a fertőzés. Mindez átlagosan 4-5 forinttal növeli a tej értékesítése során a költségeket, ezért mindenképpen toxinkötőt kell alkalmazni. Erre azért is szükség van, mert a toxinos tejet nem veszik át a feldolgozók – írja a novenyvedoszer.hu

kukorica

Nem érjük el országosan az 5 és fél tonnát hektáronként, így csupán 4,5 millió tonna kukoricát takarítunk be, ami 1,7 millió tonnával elmaradhat a tavalyi betakarítás eredményeitől – fotó: pixabay.com

Az idei lesz a harmadik olyan év, ami a növénytermesztők számára egyértelműen veszteséges

Joggal merül fel a kérdés, hogy ezek után hogyan tervezzék meg a gazdálkodók a következő évet? A novenyvedoszer.hu Kulik Zoltán agrárpiaci szakértőtől, a Vitafort Zrt. vezérigazgatójától kért helyzetértékelést ezzel kapcsolatban, aki elmondta, hogy a 10 milliós országunk képes akár 14 milliós lakosság élelmiszerrel való ellátására is, azaz exportképes agráriumunk van.

"Egy átlagos évben 18 millió tonna termést takarítunk be országosan, ez ebben az évben alig haladja meg a 13 millió tonnát. Az elmúlt évtizedek a felmelegedésről, az egyenetlen és gyenge csapadékviszonyokról szóltak, ami a déli és a balkáni termőhelyi adottságoknak felel meg és olyanok a körülmények, mintha Bulgária környékén élnénk. Ehhez kell alkalmazkodni például a speciális szárazságtűrő fajtákkal, a talaj technológiával, vagyis a minél kevesebb szántással" – fogalmazott a Vitafort Zrt. vezetője.

Hozzátette: sok szó esik a talajművelés szemléletbeli átalakításáról, hiszen ha minél kevésbé nyitjuk meg a talajt, akkor az a kevés csapadék, ami lehullott, a talajban marad. Emellett alternatív növényekben is fontos gondolkodni, – ilyen például a cirok a kukoricával szemben, amelynél toxin okozta problémákról nem tudunk beszélni – és egy ilyen évben, amikor szárazság és a toxin is jelen van, a cirkot és a kukoricát jól lehet kombinálni a takarmányozás területén.

A szakértő elsősorban a Dél-Alföldön és a szárazabb termőterületeken gazdálkodóknak ajánlja a vetési stratégia átgondolását.


A napraforgónál és a kukoricánál mindenhol érezteti a hatását az aszály

Az északi országrészben és Zalában jó volt a kukoricatermés, a Dél-Alföldön az őszi vetésűek átlaga nem lett olyan rossz. Ebből kell a következtetéseket levonni a jövő évi tervezést megelőzően – tanácsolta a szakember.

A napraforgó betakarítása 60 százalék fölött van, a kukoricánál is elérte a 70 százalékot. Az árpa és a búza betakarítása rendben megtörtént, a termésátlagokkal sem volt gond, viszont a búza minősége gyengébb lett a vártnál, csak 25 százalék az igazán jó minőségű javító búza aránya.

A napraforgónál és a kukoricánál mindenhol érezteti a hatását az aszály, hiszen a napraforgónál 2,5 tonna alatti hektáronkénti terméssel számolhatunk, a várható 1,7 millió tonna 15-20 százalékkal elmarad az egy évvel ezelőttihez képest.

A kukorica sínylette meg legjobban az aszályt – nem érjük el országosan az 5 és fél tonnát hektáronként, így csupán 4,5 millió tonna kukoricát takarítunk be, ami 1,7 millió tonnával elmaradhat a tavalyi betakarítás eredményeitől. Ez elvileg elegendő lesz a hazai igények kielégítésére, hiszen nagyjából 4,5 millió tonnát használunk fel: 1,5 millió tonnát a takarmányipar, 3 millió tonnát az élelmiszeripar és a feldolgozók.

Napraforgónál a tavalyi évet 3 tonna hektáronkénti átlaggal zártuk, a betakarítási területe 680 ezer hektár volt – a terület az idén is hasonló, de a 3 tonna helyett 2,4 tonna lesz a hektáronkénti termésátlag. Az olajtartalommal szerencsére nincs probléma, de a tavalyihoz képest 300-400 ezer tonnával kevesebb napraforgót takarítunk be.

Kulik Zoltán az állattenyésztők helyzetéről is beszélt: véleménye szerint kicsit jobb időszak következhet az állattenyésztésben, hiszen a sertésnél emelkedett a felvásárlási ár (most 670 forint körül van), a baromfinál is stabil az átvétel, ellenben a tejnél már egy éve nagyon gyenge az ár, pedig Európa-szerte felfelé indulnak az árak és jelenleg 57 eurocentet kínálnak a tejért.

"Reméljük, hogy a következő hónapokban látható lesz az áremelkedés mértéke. Összességében abban bízunk, hogy az állattenyésztőknek kedvező fél évük következik" –nyilatkozta Kulik Zoltán.