A Trentói Egyetem kutatói összeállítottak egy óriási katalógust, amely a több mint 2500 sajtból, húsból és egyéb élelmiszerekből származó mikroorganizmusok listáját tartalmazza, és így az élelmiszerekben található baktériumok, gombák és más mikrobák valaha volt legnagyobb gyűjteménye. A katalógusból kiderült, hogy az emberi mikrobiom egy bizonyos része az elfogyasztott élelmiszerekből származik. (Az emberi mikrobiom főleg a bélrendszerben lévő összes baktériumból áll, az élelmiszer-mikrobióm pedig egy adott élelmiszermintában lévő összes mikroba).

Az adatok összegyűjtése érdekében a kutatók nem tenyésztették ki egyenként a baktériumokat és más mikrobákat, hanem a DNS-szekvenálást alkalmazták a mikrobiomák azonosítása érdekében. Majd miután mikrobiális DNS-t szekvenáltak a vizsgált élelmiszerekből, csaknem 600 létező élelmiszer-mikrobiomával hasonlították össze az adatokat. A legtöbb étel erjesztett volt, de a vizsgálatba bevontak friss húst, halat, gyümölcsöt és zöldséget is.

A hasonló élelmiszerek általában hasonló mikrobákat tartalmaztak, bár voltak köztük érdekes különbségek is. A tejsavat termelő baktériumok igen elterjedtek a tejtermékekben, azonban a mennyiségük eltérő volt. A kávéból, a kombuchából és egy kínai fermentált teából, a pu'erből származó mikrobák az alkoholos italokban lévőkre hasonlítottak.


A kutatók összehasonlították az élelmiszer-mikrobiomokat több ezer emberi bélből és szájból származó mikrobiomamintával, és bizonyos fokú átfedést találtak. A felnőttek bélrendszerében lévő mikrobafajok 3 százaléka, a gyerekekében élők 8 százaléka, az újszülöttekében találhatóknak pedig 56 százaléka az élelmiszerekben is jelen volt.

A szakemberek szerint ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ezek a mikrobák mind olyan élelmiszerekből származtak, amelyeket az emberek ettek, az átfedés ugyanis adódhat olyan múltbeli esetekből is, amikor az élelmiszer-mikrobák megtelepedtek az emberek bélrendszerében, és elkezdtek keringeni az emberek között. Az újszülöttek mikrobiómáiban található élelmiszer-mikrobák általában a tejtermékekhez kapcsolódnak, de az anyatejben is megtalálhatók.

A kutatók abban bíznak, hogy az élelmiszer-mikrobiómák adatbázisát jobb és egészségesebb élelmiszerek előállítására fogják majd használni.

Forrás: hvg.hu

Indexkép: Shutterstock