Akkora vörösszárnyú keszeget fogtak úszós szerelékkel Balatonboglárnál, melynek tömege majdnem kétszer akkora, mint a hivatalos országos rekord. Csúcsdöntés mégsem lesz, mert nem készült olyan fotó, amelyen a hallal együtt a horgász is szerepel.

Nagy Bálint Ákos az úszós keszegezésről elmondta, a legjobban április, május környékén szereti üldözni őket, amikor zajlik az ívásuk. Négyméteres spiccbottal és ugyanolyan hosszú orsós készséggel is szokott pecázni, de ezúttal az utóbbit választotta Balatonbogláron, aminek az eredménye egy országos rekordot meghaladó vörösszárnyú keszeg kifogása lett.

„Iszonyatosan húzott, brutál volt. Azt hittem, hogy ponty. Úgy fogtam, hogy láttam őket, belógattam nekik a gilisztát, és mozgattam előttük, de nem az kapott rá, amit láttam, hanem kijött a hínár alól ez a nagy, és szó szerint rárabolt. Nehéz is volt kiszedni, mert egy belógó kis stégről pecáztam, a feleségem nyúlt le a merítőhálóval érte, mert én nem bírtam kiemelni a bottal" – mesélte, azonban sajnos olyan fénykép nem készült, amin a hallal együtt ő is látszik. Márpedig ez alapfeltétele annak, hogy a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) elfogadjon egy rekordbejelentést. Nagy Bálint Ákosnak azonban ekkor még meg sem fordult a fejében, hogy rekordhallal lehet dolga; történetét azt követően osztotta meg a Pecaverzummal, hogy megjelent az országos rekordlista legfrissebb kiadása, melyen meglátta Sütő Kevint az első helyen egy 0,62 kilós vörösszárnyúval.


Nagy Bálint Ákos hala – amelyet visszaengedett a Balatonba – annak majdnem a kétszerese, a mérleg 1,195 kilogrammot mutatott; hossza pedig 39 centiméter volt, ami jóval meghaladja egy méretes pontyét.

„Fogtam két éve is egy 80 deka körülit, és arról, ha jól emlékszem, van olyan fotó, amin én is látható vagyok, majd megkeresem, vagy jövőre tavasszal horogra csalok akkorát, ami országos rekord lesz. Jobban felkészülők majd a fotózásra is, bár egy ekkora egyszer van az ember életében" – mondta Nagy Bálint Ákos, aki a módszeréről a következőket mondta: nem híve az egy helyben pecázásnak, inkább a keszegezést is cserkelve űzi. Ott áll meg, ahol halmozgást lát, etetést pedig egyáltalán nem használ. Ha nincs kapás pár percig, már indul is egy új helyre.

„Imádom az élményhorgászatot, lemegyek keszegezni, és tuti, hogy fogok gilisztával vagy csontkukaccal. Két óra alatt 18 kilót meg lehet fogni. Ívás közben van olyan, amikor meglebegtetem a csalit: leszedem az ólmot, és csak a giliszta vagy a csonti van a horgon, az úszó meg fekszik a víz tetején" – részletezte a technikát.

A rekordbejelentőknek fontos tudniuk, hogy a halak tömegét kilogrammban (két tizedesjegy pontosságig), a hosszukat az orrcsúcstól a farokúszó tövéig centiméterben kell megadni. A halak kerületét a testük legvastagabb pontján szintén centiméterben kell megmérni.

A fotók elkészítésénél törekedni kell arra, hogy esztétikus és a hal megbecsülését kifejező képek készüljenek, amelyeken a horgásznak is szerepelnie kell. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, a rekord nem hitelesíthető.

Forrás: pecaverzum.hu

Indexkép: Shutterstock