Akinek van kertje, vagy akár egy erkélye, az egészen biztosan nem mond le a saját, házi paradicsomról. Legyen az apró, vagy nagy, egészen más az íze annak, ami a mi kertünkben, teraszunkon terem, mint amit a piacról szerzünk be. Már az érzés is csodálatos, ahogy kisétálunk, és leszedjük, hiszen ennél frissebb már nem is lehetne.

Azonban ahogy kimegyünk a nyárból és belépünk az őszbe, egyre nagyobb aggodalommal szemléljük a bőséges, de még sajnos zöld termést. Vajon be fog tudni érni még a fagyok előtt? Ha egészen biztosra szeretnénk menni, akkor eltehetjük savanyúságnak, de még nyersen is tehetünk érte, hogy az otthonunk biztonságában be tudjon érni. Bátran kísérletezzünk a módszerekkel és a receptekkel, azonban nyersen semmi esetre se fogyasszunk zöld paradicsomot! Ha viszont tudjuk, mit tehetünk a zöld paradicsommal, akkor nem fog kárba veszni. Sem a paradicsomunk, sem a belefektetett munkánk.

Így legyen piros minden zöld paradicsom

Ha úgy érzed, nem szeretnél kockáztatni, és elveszíteni a bőséges paradicsom termésed, szedd le a zöld paradicsomokat, majd helyezd őket tiszta, száraz befőttes üvegbe. Semmit ne adj hozzá, csupán tedd bele a tisztára törölt zöld paradicsomokat, és tedd fel a konyhában vagy a szobában a szekrény tetejére. Dekorációnak sem utolsó, de átlagosan egy hónap elteltével piros lesz a paradicsom, nem sárga, és persze nem is zöld.

zöld paradicsom kertbenNe mondj le a zöld paradicsomról! Érleld be a szobában, vagy dolgozd fel! Fotó: Pixabay

Így meg tudod hosszabbítani a frissen ehető paradicsom szezonját anélkül, hogy kockáztatnál, és kint hagynád a kertben. Az íze és az állaga is olyan lesz, mint a kertben érett paradicsomé. Azonban, ha túl sok a termés, és hosszabb ideig szeretnéd tartósítani, arra is vannak kiváló lehetőségek.

Nyersen azonban semmi esetre sem szabad fogyasztanod a zöld paradicsomot, mert az éretlen paradicsom mérgező lehet. Enne az az oka, hogy szolanin és tomanin nevű alkaloidokat tartalmaz. Ezek az alkaloidok védik a még éretlen paradicsomot a kártevőktől, de nemcsak keserűvé, hanem mérgezővé is teszik azt. Ezek az alkaloidok az érési folyamat során tűnnek el a paradicsomból, de mivel a kertedben lévő zöld paradicsom már nem fog tudni beérni, így csak feldolgozva, vagy beérlelve fogyaszd.


A zöld paradicsom, mint savanyúság

Ha nem szeretnéd beérlelni, vagy egyszerűen csak nagyon finom savanyúságot szeretnél tálalni a családnak, érdemes eltenni savanyúságként a zöld paradicsomot.

Hozzávalók: 2 kg zöld paradicsom, 1 liter víz, 6 dkg só, 1 dl 20%-os ecet, 5 babérlevél, szegfűszeg, szegfűbors, koriander, mustármag, fekete bors, 1 gramm nátrium benzoát, vagy szalicil.

Válassz közel azonos méretű paradicsomokat. Ügyelj rá, hogy sérült darab ne kerüljön a savanyúságba, csakis egészséges. Mosd meg alaposan, majd tedd egy nagy, kifertőtlenített üvegbe.  Add a vízhez a sót és a fűszereket, majd forrald az egészet 30 percig.

érett és zöld paradicsom a kertben

Sok a zöld paradicsom a kertben? Ne aggódj, nem kell veszni hagyni! Fotó: Pixabay

Amikor levetted a tűzről, add hozzá az ecetet és a tartósítószert. Várd meg, amíg kihűl a lé, majd öntsd rá a paradicsomra. Ezután zárd le az üvegeket légmentesen. Helyezd a kamra polcára, és gyönyörködj benne, majd fogyasszátok el, amikor kedvetek tartja. Kiváló húsok mellé, de akár egy egyszerű szendvicset is sokkal finomabbá képes varázsolni.

Nem csak nézni, megenni is kiváló a sült zöld paradicsom

Ha eddig nem tetted, nézd meg a Sült, zöld paradicsom című filmet. Egészen biztosan nagyon fog tetszeni, és utána már te is örömmel készíted el ezt a finomságot.

Hozzávalók: 20 dkg zöld paradicsom, 2 db tojás, 2 evőkanál tej, 5 dkg finomliszt, 10 dkg zsemlemorzsa, só és bors ízlés szerint, és olaj a kisütéshez.

Mosd meg a paradicsomokat, és vágd őket ujjnyi vastagságú szeletekre. Ügyelj rá, hogy közel azonos vastagságúak legyenek a szeletek. Sózd és borsozd meg a szeletek mindkét oldalát. Panírozd be a paradicsomszeleteket, és süsd ki őket olajban, majd fogyasszátok el őket. Akár mártogatóst is készíthetsz hozzá, melyhez a legjobb a tejfölös, majonézes, hagymás szósz, egy kis lime-mal megbolondítva.

Készíts belőle remek chutney-t

A legegyszerűbb ételből is igazán egzotikus finomságot tudsz varázsolni, ha adsz hozzá egy kis chutney-t.

Hozzávalók: 45 dkg zöld paradicsom, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 evőkanál jalapeno paprika, 1 db kisebb padlizsán, 1 db sárga kaliforniai paprika, 5 dl almaecet, só, 45 dkg cukor, 1 teáskanál szerecsendió, 1 teáskanál fahéj, fél teáskanál szegfűszeg.

A zöldségeket vágd egyforma nagyságú kockákra. Tedd egy nagy edénybe, majd öntsd rá az ecetet, a sót, a cukrot és a fűszereket. Közepes lángon kevergesd, míg a cukor el nem olvad, majd forrald fel. Ezután kisebb lángon addig főzd, amíg össze nem sűrűsödik. Botmixerrel daráld olyan állagúra, amilyennek szeretnéd.

Van, aki pépesíti, de az is nagyon finom, amikor kisebb, egész darabok maradnak benne. Az elkészült mártogatóst tedd steril üvegbe és tedd a hűtőbe. Kiváló húsokhoz, de rántott, vagy nyers zöldségeket is mártogathatsz bele. Jó étvágyat kívánunk!