Bár az árhullám csúcsa kedd éjjel elhagyta az országot, és két hét után a Duna teljes magyarországi szakaszán megindult az apadás, Baja és Mohács térségében továbbra is másodfokú az árvízvédelmi készültség – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője szerdán reggel a Kossuth rádióban.

Siklós Gabriella azt mondta, ezeken a területeken a vízügyi szakemberek továbbra is 24 órás figyelő szolgálatot tartanak, és ahol kell, beavatkoznak: buzgárokat, szivárgásokat, csurgásokat szüntetnek meg.

A Duna felső szakaszán ugyanakkor megkezdődött a károk felmérése, és megindultak a helyreállítási munkák.

A térségből a védekezésben részt vett tiszai igazgatóságok több száz munkatársa indult haza, az öt dunai igazgatóság – amelyeknek a területeit az árhullám érintette – dolgozói a továbbiakban már el tudják látni a munkát: megnézik az állami töltésvonalakat, felmérik hol gyengült meg a töltés, hol keletkezett olyan kár, ahol be kell avatkozni – tette hozzá a szóvivő.


A több helyen felhalmozódott uszadékok eltávolításáról Siklós Gabriella kérdésre válaszolva azt mondta, ahol az önkormányzatok védekeztek, ott a helyhatóság feladata az uszadékok eltávolítása a vízből, az állami védekezési területekről pedig a vízügyesek távolítják fel az uszadékot.

Kitért arra is, hogy a mostani szélsőséges időjárási viszonyok között a vízügyi dolgozók folyamatosan figyelemmel kísérik a területeket, és készek arra, hogy bármikor beavatkozhassanak, ha szükséges.

Az árhullám apadásával megkezdődött a vízpótlás: a holtágak, csatornák feltöltése – közölte a vízügyi szóvivő.