Az Agroinform Portál adatvédelmi szabályzatának Adatfeldolgozókra vonatkozó pontja az Adatfeldolgozók személye kapcsán módosult. A módosított dokumentum ITT érhető el.
Gázolaj árak605 FtBenzin árak607 FtEUR388.05 FtUSD356.13 FtCHF391.85 FtGBP452.28 Ft
Hirdetés
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy a fórumban tett bejegyzések vonatkozásában az Agroinform.hu
üzemeltetője felelősséget nem vállal. A jogi felelősség, a bejegyzés írót, hozzászólót terheli.
A fórum szabályzatáról további információ itt.
Nagyon sokat alszik kint még az a kukorica, ha addig ki nem szárad.
Ha nem öntözött a területed, akkor várd meg, hogy megnő e és lesz rajta cső is itt Békés megyében, mert attól a 74 mm esőtől, ami eddig esett, itt ne várjunk termést.
Nehogy úgy járj mint az egyszeri gazda ismerősöm, aki leszerződött még januárban, majd nem lett neki semmilyen termése, így a későbbi aranyáron kellett neki megvásárolnia a terményt mástól és eladni féláron, hogy ne pereskedjen a felvásárlóval.
A meteorológiának semmi sem drága, ők a welnessezni akaróknak jósolják az időt és az esőt.
Olyan ez mint a katonaság alatti eltáv, akkor voltál otthon mikor visszamentél és lejelentkeztél a kapu ügyeletesnél.
Itt mikor kiöntötted a vizet a földeden lévő vízmérőből, na akkor mondhatod , hogy esett.
Én is gondoltam, hogy elküldöm a meteorológusokat házat, kocsit és egyéb drága dolgokat venni hitelből, mert megjósolom nekik a jövő heti ötös lottó nyerő számait.
Nem jött be a jóslatom, hát így jártak, mint mi folyamatosan. Szívnak, mint mi.
Orbán leváltotta az egész bandát, amikor augusztus 20. ai tűzijátékra vihart jósoltak és nem lett.
Mi meg milliárdokat szórunk, permetezünk ki néha feleslegesen a töketlen jóslataiktól.
Válasz termelo #13731. hozzászólására
Sokallod vagy kevésnek találod??? Igazából 2-3000 ft mázsa volna a reális szerintük. nekünk meg 500-1000ft maradjon haszon mázsánként. Nekünk az bőven elég !!!!
Jó lenne, he nem beszállitva lenne ennyi,Szabolcsból ez igy bőven hatvan alatt van.
( pláne ha még tárolást is fizetni kell addig)
De legalább nem lefelé mozognak az árak..
Alakul.... Milyen érdekes akik eddig állítólag nem vettek Ukránt, most hogy bejelentési kötelezettség lépett életbe, az amúgy is emelkedő világpiaci árnál jobban is tudnak emelni, de mindegy is mik az okok a lényeg hogy alakul.....
Ó kukorica Békés megye nagy tétel esetén 61500 ft nettó, kár hogy eladtam 2 hete 57000 ft- ért.
Pedig ugyanaz a cég veszi most is etanolnak. Tehát ennyiért is megéri neki megvenni csak ha van eladó 53-55 ft-ért, miért ne tesztelje a termelőt. Végül is neki semmit nem jelent ez az árkülönbség, a termelőnek pedig "csak" a jövedelmezősége múlik rajta .Ez a multi szemlélet. Normáliséknál ez úgy működik, hogy a gazdaszövetkezet által működtetett gyárnak adják el a termelők a terményeiket és ha nem profitálnak a parasztok a termelésből, majd profitálnak a feldolgozásból vagy fordítva. Magyarországon a privatizációkor el lett adva minden feldolgozó tőkeerős külföldi cégeknek akik vagy bezárták és a gépeket elszállították, jobb esetben működtetik de az előbb említett multi szemlélettel. (Optimális esetben a termelő meg tudja termelni a csemegét 55 Ft/kg áron, ajánlok neki 56-ot, igaz hogy tavaly 102 Ft volt, az 1500 Ft/kg-os végtermék árából. Ez egyszerűen vérlázító!!!!)
Válasz Gepi #13698. hozzászólására
Miért búzából is lehet kenyeret csinàlni?
Az őreg zsidó a halálos ágyán a gyerekének mondja : Megosztok veled egy titkot!
Szőlőből is lehet bort csinálni!
Nehéz jó kenyeret venni!
Válasz Ohaza63 #13697. hozzászólására
Ezeknek az úri huncutságoknak akkor van értelme ha van 2-300ha
De akkor tényleg van!
Én nemvagyok szántás ellenes. Ha okszerűen és nem barom módon csinálják!
30cm szántás tól mélyebb az már baromság. Kis fogás 25cm en előhántóval.
Notill a ló másik oldala nemcsinálunk semmit de a glifozátot a gyomitót álandóan szórjuk,agyrém jóttesz a földnek közben agyon mérgezzük!
A sávművelésben látok fantáziát , sáv művelve műtrágya a sorra a sor tiszta a köze takarva. Szerintem ez a jövő! Én a lazítás híve vagyok!
Tavasszal olyan volt mint a szikla, kétsor kombinátor talaj lezárva 5cm-en össze lehet gyúrni olyan nedves. A szántás az már közel sincs olyan.
Lehet a Jóistentől várni a mannát ha mi nemteszünk érte!
Lassan 3.60 a kenyér!
1€búzából 3.60€ kenyér!
Amikor a búza drága a kenyér drágul. Amikor olcsó a búza akkor a búza ára a legkissebb tényező. Memakar elmenni az édesanyába az összes kereskedő?
Megvárjuk, hogy megint 50 fillér legyen a gombóc fagyi, majd utána veszünk.
De úgy látszik, csak nem akarnak/tudnak költeni az emberek, mert az ÁFA bevétel nem nagyon akar nőni, sőt a 2021-es szinthez 12 %-al csökkent.
A legvégén csak mi, a lakosság van, akit meglehet fejni.
Mert a vállalatok, szolgáltatók, állam mindenki a mi tőgyünket rángatja.
Ami ebben szomorú, hogy tele van a kormány és a háttér tanácsadók, bibsikkel, akiknek nem jut az eszükbe az ősük Kohn bácsi intelme: " jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint".
Mindenki irreálisan árat emelt és nem akarja ezt csökkenteni, mert akkor többet kell termelni ugyanazon haszonért.
Azon elgondolkozhatna a vezetésünk, hogy miből lett olyan extra magas profitja minden nagy cégnek tavaly, amekkora még soha nem volt.
Mol, OTP 1.000 Milliárd feletti, K&H Bank, Raiffeisen bank 100 milliárd feletti stb....
A MOL veszi az olcsóbb Ural olajat , aminek , fél/negyed éves elszámolása van az orosszal, de úgy emelgeti heti kétszer, mintha a tőzsdén vásárolna naponta marmonkannánként a Brentet, sőt amikor változik a Ft/USD árfolyam azonnal lépnek, még ha másnap vissza is megy - elmennek a pics.......a.
Én is írtam a privát bankosomnak azzal, hogy küldje a levelet tovább a vezetésnek, mert gratulálok a gigászi nyereséghez, csak Én is szeretnék látni belőle valamit, ha már az Én pénzemet forgatják, Kolompár Rikardó szintű uzsorakamattal.
Fel is hívtak azonnal, hogy mi a gond? Elmagyaráztam nekik.
13741 hozzászólás
Válasz roberttorma11 #13740. hozzászólására

Válasz Igazi Földönfutó #13739. hozzászólására
Lehet hogy 4500 lesz de jelenleg 6300- 6900 között kötnek békés megyében!
O kuki meg 6200
Válasz TeljesenMindegy #13738. hozzászólására
Ne ijesztgess,pedig az a 7000ft már egész jól hangzott.
Válasz Igazi Földönfutó #13737. hozzászólására
Vegyél, aratásra lesz csak 4500 az ára.
Válasz termelo #13734. hozzászólására
Akkor még lehet veszek egy pár mázsa 27-est a kukoricára.
Válasz termelo #13731. hozzászólására
Sokallod vagy kevésnek találod??? Igazából 2-3000 ft mázsa volna a reális szerintük. nekünk meg 500-1000ft maradjon haszon mázsánként. Nekünk az bőven elég !!!!
Válasz termelo #13734. hozzászólására
hol-merre-ki?
Válasz roberttorma11 #13726. hozzászólására
2024-es új termésű kukorica kötésre ma 7000 ft-ot ajánlott a kereskedő
Válasz Ohaza63 #13722. hozzászólására
Ezekre az árakra még jön a kompenzácíós felár?
Válasz termelo #13731. hozzászólására
Köszi, én is inkább végfelhasználónak adnám tovább.
Válasz Bekre Pál #13728. hozzászólására
Bács, nem kereskedő azok gexik.
Sajnos ott tartunk 2024 ben hogy 1000 forintot akar keresni a kereskedő 1 mázsa terményen...
Válasz roberttorma11 #13729. hozzászólására
Hajdúnánás Ny. Hasso , 6300ft
Válasz termelo #13727. hozzászólására
Az jó ! Annyiért már én is kiszálnék !Békés megyébe 6200 volt eddig a legjobb ajánlat!
Válasz termelo #13727. hozzászólására
Szia! Hol adnak érte ennyit? Köszönöm!
Válasz roberttorma11 #13726. hozzászólására
Ó 7
Sziasztok! Héten kapott valakinek árat
O kukoricára ?
Új kukit mennyibe kötöttek a héten ?
Válasz gyorfy10 #13724. hozzászólására
Köszi
Válasz jambo #13723. hozzászólására
Duna gabona nedves 55 szárított 66
Vannak hírek mennyiért kötnek új kukoricát?
Dél Békés 2024.04.25. árak:
Kukorica ó: 5.500 Ft
Kukorica új: 5.900
Búza ó: 5.900
Búza új: 6.100
Árpa ó: 5.100
Árpa új: 5.000
Napraforgó
LO: 13.450
HO: 14.450
Repce: 16.600
Válasz TDavid #13720. hozzászólására
a tőzsdén 2 napja 204 euro..agroker ajánlat 61...ikr külsős telepek 63.5ft...nem tartják kizártnak a 70ft sem
Válasz kiskertész #13719. hozzászólására
Szabolcs - hajdú megyehatáron vagyok. 2 magyar kereskedőtől kaptam 6 ezres ajánlatot, olasz 153-154 euro. 500 tonna tétel
Jó lenne, he nem beszállitva lenne ennyi,Szabolcsból ez igy bőven hatvan alatt van.
( pláne ha még tárolást is fizetni kell addig)
De legalább nem lefelé mozognak az árak..
Válasz termelo #13717. hozzászólására
Alakul.... Milyen érdekes akik eddig állítólag nem vettek Ukránt, most hogy bejelentési kötelezettség lépett életbe, az amúgy is emelkedő világpiaci árnál jobban is tudnak emelni, de mindegy is mik az okok a lényeg hogy alakul.....
Szeszgyár 69,5 júniusi ár beszállítva...
https://kuruc.info/r/7/272956/
Válasz V.L. #13714. hozzászólására
Nagyon köszönöm!
Válasz Unka #13713. hozzászólására
Minerva, 500 t tétel esetén 04. 10. ár
Válasz V.L. #13707. hozzászólására
Céget írnál nekem? Akár privátban. Nagyon köszönöm!
Válasz V.L. #13707. hozzászólására
Melyik cég?
Válasz gyorfy10 #13708. hozzászólására
????
Válasz V.L. #13707. hozzászólására
Olyan feldolgozó is van, ami újonnan épült, fèlig közpénzből, de ugyanúgy magánkézben van, és multi szemlélettel működik.
Válasz V.L. #13707. hozzászólására
Kb 1 hónapja adtam el.
53ft+komp
A környéken még 1 vásárló vette volna ő 51ért.
Másnak nemis kel.
Borsod.
Válasz rtamas76 #13705. hozzászólására
Kukorica terményáras topicba vajon mire ?
Ó kukorica Békés megye nagy tétel esetén 61500 ft nettó, kár hogy eladtam 2 hete 57000 ft- ért.
Pedig ugyanaz a cég veszi most is etanolnak. Tehát ennyiért is megéri neki megvenni csak ha van eladó 53-55 ft-ért, miért ne tesztelje a termelőt. Végül is neki semmit nem jelent ez az árkülönbség, a termelőnek pedig "csak" a jövedelmezősége múlik rajta .Ez a multi szemlélet. Normáliséknál ez úgy működik, hogy a gazdaszövetkezet által működtetett gyárnak adják el a termelők a terményeiket és ha nem profitálnak a parasztok a termelésből, majd profitálnak a feldolgozásból vagy fordítva. Magyarországon a privatizációkor el lett adva minden feldolgozó tőkeerős külföldi cégeknek akik vagy bezárták és a gépeket elszállították, jobb esetben működtetik de az előbb említett multi szemlélettel. (Optimális esetben a termelő meg tudja termelni a csemegét 55 Ft/kg áron, ajánlok neki 56-ot, igaz hogy tavaly 102 Ft volt, az 1500 Ft/kg-os végtermék árából. Ez egyszerűen vérlázító!!!!)
Válasz rtamas76 #13705. hozzászólására
Kukoricára! 51500 a nyersre.
Válasz gyorfy10 #13704. hozzászólására
Az jó!
De mire?
Duna gabona 62.000/ tonna friss kötés 2024 es termésre
Válasz Gandhy #13702. hozzászólására
Igazadvam.
Válasz rtamas76 #13696. hozzászólására
10 cent az a búza, nem 1 euró
Válasz Gepi #13698. hozzászólására
Miért búzából is lehet kenyeret csinàlni?
Az őreg zsidó a halálos ágyán a gyerekének mondja : Megosztok veled egy titkot!
Szőlőből is lehet bort csinálni!
Nehéz jó kenyeret venni!
Válasz Ohaza63 #13695. hozzászólására
"Fel is hívtak azonnal, hogy mi a gond? Elmagyaráztam nekik''
Erre nagyon kíváncsi vagyok. Megosztod velünk is?
Válasz Ohaza63 #13697. hozzászólására
Ezeknek az úri huncutságoknak akkor van értelme ha van 2-300ha
De akkor tényleg van!
Én nemvagyok szántás ellenes. Ha okszerűen és nem barom módon csinálják!
30cm szántás tól mélyebb az már baromság. Kis fogás 25cm en előhántóval.
Notill a ló másik oldala nemcsinálunk semmit de a glifozátot a gyomitót álandóan szórjuk,agyrém jóttesz a földnek közben agyon mérgezzük!
A sávművelésben látok fantáziát , sáv művelve műtrágya a sorra a sor tiszta a köze takarva. Szerintem ez a jövő! Én a lazítás híve vagyok!
Tavasszal olyan volt mint a szikla, kétsor kombinátor talaj lezárva 5cm-en össze lehet gyúrni olyan nedves. A szántás az már közel sincs olyan.
Lehet a Jóistentől várni a mannát ha mi nemteszünk érte!
Válasz rtamas76 #13696. hozzászólására
A korpás kenyér árát szoktad figyelni? Ugye ott +1 munkaművelet van.
Válasz rtamas76 #13696. hozzászólására
Ezen még a sokat tukmált/ajánlgatott precíziós gazdálkodás, informatikai fejlesztés, no till, meg egyéb úri huncutságok sem segítenek.
Ha nincs víz, nincs semmi és ez több ezer éves igazság.
Ahogy Apám mondta, " az idő a gazda fiam" és ezt most nagyon megértem.
A Jóisten is, vagy valaki más, felpakolja a hátunkra a kövekkel teli hátizsákot, hogy versenyezzünk a konkurenciával.
Lassan 3.60 a kenyér!
1€búzából 3.60€ kenyér!
Amikor a búza drága a kenyér drágul. Amikor olcsó a búza akkor a búza ára a legkissebb tényező. Memakar elmenni az édesanyába az összes kereskedő?
Válasz rongyos #13694. hozzászólására
Megvárjuk, hogy megint 50 fillér legyen a gombóc fagyi, majd utána veszünk.
De úgy látszik, csak nem akarnak/tudnak költeni az emberek, mert az ÁFA bevétel nem nagyon akar nőni, sőt a 2021-es szinthez 12 %-al csökkent.
A legvégén csak mi, a lakosság van, akit meglehet fejni.
Mert a vállalatok, szolgáltatók, állam mindenki a mi tőgyünket rángatja.
Ami ebben szomorú, hogy tele van a kormány és a háttér tanácsadók, bibsikkel, akiknek nem jut az eszükbe az ősük Kohn bácsi intelme: " jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint".
Mindenki irreálisan árat emelt és nem akarja ezt csökkenteni, mert akkor többet kell termelni ugyanazon haszonért.
Azon elgondolkozhatna a vezetésünk, hogy miből lett olyan extra magas profitja minden nagy cégnek tavaly, amekkora még soha nem volt.
Mol, OTP 1.000 Milliárd feletti, K&H Bank, Raiffeisen bank 100 milliárd feletti stb....
A MOL veszi az olcsóbb Ural olajat , aminek , fél/negyed éves elszámolása van az orosszal, de úgy emelgeti heti kétszer, mintha a tőzsdén vásárolna naponta marmonkannánként a Brentet, sőt amikor változik a Ft/USD árfolyam azonnal lépnek, még ha másnap vissza is megy - elmennek a pics.......a.
Én is írtam a privát bankosomnak azzal, hogy küldje a levelet tovább a vezetésnek, mert gratulálok a gigászi nyereséghez, csak Én is szeretnék látni belőle valamit, ha már az Én pénzemet forgatják, Kolompár Rikardó szintű uzsorakamattal.
Fel is hívtak azonnal, hogy mi a gond? Elmagyaráztam nekik.
Válasz Ohaza63 #13692. hozzászólására
ebből sok 6oo forintos fagyit nem kell venni...érdekes, mindennek megy fel az ára, de itt toporgunk a középkorban...
Sziasztok!kukoricát adott el valaki mostanában? 5500 ajánlat van ! Ez most jónak tűnik?
Dél-Békés 2024.03.20
Búza Ó: 5.400 Ft
Árpa Ó: 4.600 Ft
Tritikálé Ó: 4.900 Ft
Kukorica Ó: 5.100 Ft
Napraforgó LO Ó: 12.800 Ft
Napraforgó HO Ó: 13.500 Ft
Repce Ó: 15.500 Ft
Előkötési árak:
Búza új: 5.500 Ft
Árpa új: 4.300 Ft
Kukorica új: 5.400 Ft
Napraforgó LO új: 13.100 Ft
Napraforgó HO új: 13.550 Ft
Repce új: 16.200 Ft