Genesis GV70
Ez valójában a Hyundai gyártású, prémium kategóriás személygépkocsik kínálatát bővíti, egy márka a globális márkán belül, 2013 óta létezik, teljesen hasonlóan, mint a Nissannál az Infiniti, a Toyotánál a Lexus. Eddig már több különböző típus került piacra.
A 87,2 kilowattórás akkuval maximum 500 km megtételére is képes a Hyundai szerint. Motorja 483 LE-s, csúcsnyomatéka 700 Nm; 4,5 másodperc alatt képes felgyorsulni 100 km/órára. Alapesetben a hátsó kerekek hajtottak, de az intelligens összkerékmeghajtás által a vonóerő szabályozott, és maximum 50-50 százalékban jut az első és a hátsó kerekekre. Felárért elektronikusan szabályozott csúszású differenciálművel is rendelhető a hátsó kerekekhez.
Exkluzív belső tér
Az aktív biztonsági megoldások közül az adaptív tempomat az úgynevezett araszló funkcióval is rendelkezik – egy pedállal is vezethető –, valamint egyedülálló módon automatikus sávváltással is. Ehhez elegendő csak az irányjelzőt működtetni, de természetesen csak akkor lép működésbe, ha nincs veszélyesen közel másik jármű.
A szériakijelző 8, az opciós 12,3 collos a középkonzolon. Az akkucsomag 800 voltos tápfeszültséget szolgáltat, amely 350 kilowattos gyorstöltővel már 20 perc alatt 80 százalékra feltölthető.
Genesis GV70
SEVEN
Nehéz megmondani, hogy minek nevezzük a szintén SUV-kategóriába sorolt koncepcióautót, amely a jelenleg is kapható IONIQ alapjaira, az E-GMP padlóvázra épül, elektrrmos meghajtással. Sőt, a 20 perces töltési idő 350 kilowattos teljesítménnyel 80 százalékra és a 480 km körüli hatótáv a fenti GV70-esre enged következtetni.
A 3,2 méteres tengelytávú gépkocsi inkább egy újraértelmezett mikrobuszra vagy mobil tárgyalóra emlékeztet, de tágas, lakásra emlékeztető belsővel, leszámítva a műszerfalat. A karosszéria „B" oszlop nélküli, az ajtók 90 fokba nyithatók előre és hátra, de a nyitottság érzetét a szinte teljes felületű üvegtető is fokozza.
Ilyen ajtómegoldással jó 50 éve is próbálkozott egy-két gyártó
A belső térben számos praktikus kisebb-nagyobb tárolórekesz és fiók van, még egy kis hűtőszekrény is az útközbeni frissítőknek, ellenben nincs csomagtartó. Az ajtók szintén rendelkezhetnek alapvető tárolófunkciókkal, és belső burkolatuk formája térnövelő hatású, beépített, változtatható színű megvilágítással.
Kívülről egyszerűbbnek tűnik a SEVEN
A gépkocsigyártásnál bár nem igazán lehet megszabadulni a fémektől és műanyagoktól vagy elektronikai eszközöktől, azonban ezek összetételén, gyártási folyamatain szintén lehet még finomítani a Hyundai szakemberei szerint, és ne csak az újrahasznosításra gondoljunk.
A belső térben kiemelt szerepet kaptak a természetes anyagok: fa, bambusz, természetes textilkárpitozás stb. Ezeket az elmúlt 60-70 évben teljesen elfelejtette az autóipar, vagy csak a luxus márkákban tűnnek fel itt-ott. A festésen is lehet még tökéletesíteni, akár szervesanyag-alapú biofestékkel.
A gépkocsi fontos része a központi, sokfunkciós, 27 collos LCD-képernyő, itt már nincs elkülönítve a járműadat ,a szórakozás vagy kommunikáció. Bár nem részletezték a megoldást, de a tetőablakba egy óriásképernyőt is beleépítettek, amely nemcsak a szórakozást, de akár videókonferenciát is szolgálhat bárhol útközben.
A belső tér hűtés-fűtés és szellőztetési rendszerét az oldalfalakba integrálták, úgy, mint manapság a repülőgépeken. Nem tudni, hogy a Covid-járvány mennyire befolyásolta a tervezőket, de UV-lámpás fedélzeti légsterilizálót is beterveztek, amely a zárt gépkocsiban távműködtethető, természetesen amikor nem tartózkodunk benne.
Egy szabadidős autó belső tere és funkciói teljesen újraértelmezve
A gépkocsi alapban teljes mértékű önvezető (5-ös szintű) funkcióval rendelkezik, de ha szeretnénk, mi is vezethetjük még némileg egy, a bal első ülés kartámaszából előbúvó joystickkal: jobbra-balra húzva kormányzás, előre-hátra tolva gyorsítás és fékezés.
Meg kell még említeni a megszokott fényszórókat és lámpákat helyettesítő, apró négyzetekből álló „pixel" fényforrásokat, amelyek a pillanatnyi igény szerinti megvilágítást adnak, akár kapcsolva, akár automatikusan. Az egységek funkciói természetesen feloszthatók közelre vagy távolra, vagy fékezéskor több kocka villan fel egyszerre, s irányjelző sem létszükséglet, Észak-Amerika jól elvan sok évtizede a kívánt oldalon villogó féklámpákkal!
De az 5-ös szintű önvezető autónál már sem erre, sem ködlámpára nem lesz szükség, hiszen mindent látnak lidarral és ultrahanggal, az autók pedig „tudni fogják", melyik merre akar menni. Továbbá a Hyundai véleménye szerint a teljes gépkocsigyártást is meg kell még reformálni, hogy 2045-re karbonsemleges legyen, s most ne pusztán a gyárak környezetbarát energiaellátására gondoljunk.
Forrás: www.hyundai.com, www.e-medienportal.net