Különleges és úttörő technológiai megoldásai miatt aranyérmet érdemelt az Agritechnica Innovációs Díjának mezőnyében.

A New Holland vadonatúj kombájnja az eddigi zászlóshajó CR sorozat sikerére épül, a CR10.90 immár közel egy évtizede tartja a betakarítás világrekordját, ugyanis 2014-ben 797,656 tonna búzát takarított be mindössze 8 óra alatt.

A belgiumi Zedelgemben készülő CR11 kombájnt úgy fejlesztették, hogy nagyobb áteresztőképességet biztosítson, csökkentse a gabonaveszteséget és több automatizálást nyújtson, amit a jövő gazdaságai ma már meg is követelnek.

A CR11 új, élvonalbeli technológiai megoldásai segítenek csökkenteni a betakarítás költségeit, s ezzel párhuzamosan növelni a gazdák nyereségét. A legfejlettebb automatizálási funkcióknak köszönhetően a termelékenység új szintjeit kínálja, nullához közeli szemveszteséget eredményez, a legjobb szemminőséggel és tökéletes maradékkezeléssel.

Miközben közeledünk a New Holland Twin Rotor™ 50. évfordulójához, az új CR11 ismét ráirányítja a figyelmet a Twin rotorkoncepció előnyeire és páratlan adottságaira. Ugyanis a Twin Rotor technológiának köszönhető, hogy az új CR a piacon a legmagasabb termelékenységet kínálja a legkisebb szemtörés mellett.

A New Holland az új CR-t a betakarítási igények további alakulását és az ügyfelek visszajelzéseit figyelembe véve tervezték: nagyobb kapacitás, alacsonyabb veszteség és a gabonaminőség maximális védelme szerepel legfontosabb jellemzői között. A New Holland mérnökei olyan gépet terveztek, amely – pontosan a gyorsan változó időjárási körülményekkel kalkulálva –  maximális termelékenységének köszönhetően gyors munkavégzésre képes a teljesítmény és a minőség romlása nélkül.

New Holland

A teljesen új dizájn nem kevésbé progresszív belsőt takar – fotó: agroinform

A teljes hajtásláncot egyszerűsítették, így most körülbelül 25% -kal kevesebb alkatrészt használ a kombájn. Ezen kívül az összes lánchajtást eltávolították.

Az új maradékanyag-kezelő rendszer a legjobb aprítási minőséget és egyenletes maradékeloszlást biztosít a teljes vágási szélességben.

A 2022-es Agritechnica Innovation Silver Medal díjjal kitüntetett Intellispread szenzorrendszer automatizálja a szórásszabályozást, hogy teljes és egyenletes maradéklefedettséget biztosítson a kombájn mögött, függetlenül a szélhatásoktól és más tényezőktől.

Ugyan az új CR11 kombájn készen áll a maximális áteresztőképesség elérésére, a New Holland felismerte, hogy lehetetlen teljesen kiküszöbölni a dugulás kockázatát. Ezért egy automatikus dugulás-elhárítási rendszert alkottak meg a szakemberek, mely néhány perc alatt megszünteti az eltömődést anélkül, hogy a kezelőnek el kellene hagynia a vezetőfülkét, vagy bármilyen fizikai erőfeszítésre kényszerülne.

New Holland

A MacDon által tervezett vágóasztalok is jelentős mértékben hozzájárulnak a megnövelt termelékenységhez – fotó: agroinform

Mivel ez jelentősen csökkenti a dugulás által okozott leállási időt, a gépkezelőt a kombájn teljes kapacitásának kihasználására ösztönzi, hiszen nem kell tartania a dugulástól. Abban a valószínűtlen esetben, ha a kombájnban mégis dugulás következne be, egy automatizmus a kombájnt percek alatt kiüríti.

A CR11 az új Intelliview 12 kijelzőt és az IntelliSteer™ irányítási rendszert, valamint más alapvető precíziós gazdálkodási funkciókat is tartalmaz, mint a telematika és a távoli kezelés.

Ezenkívül a NutriSense™ NIR érzékelővel is rendelkezik, amely a közeli infravörös fény segítségével figyeli a termés minőségét, elemzi a fehérje-, keményítő- és olajtartalmat, a nedvességtartalmat, melyekről hozamtérkép készíthető további agronómiai elemzéshez.

Az új kombájn teljesen új dizájnt is kapott, amely ötvözi a prémium esztétikát a formával és a funkcionalitással.

A MacDon által a New Holland számára gyártott új 15 méteres adapter növeli az általános termelékenységet és a terepi hatékonyságot.

New Holland

Az Agritechnicán debütált a Michelin Cerexbib 2 – 900/65R46 méretű, 2,32 m átmérőjű gumiabroncs is, a New Holland és a Michelin közös fejlesztése – fotó: agroinform

Felismerve a csökkentett talajtömörítés trendjeit és a szállítási szélességre vonatkozó előírásokat, a CR11 szélesebb nyomtávok és nagyobb gumiabroncsok széles választékát kínálja.

Az Agritechnica gépét Michelin gumiabroncsokkal szerelik fel: Michelin Cerexbib 2 – 900/65R46 méretű, 2,32 m átmérőjű a New Holland és a Michelin közös fejlesztése. Ez az első alkalom, hogy a gumiabroncsméret következő szintjével – melynek eredménye kevesebb taposás és jobb tapadás – találkozhatnak a gazdák.

Lars Sorensen, a New Holland Agriculture kombájnokért és adapterekért felelős vezetője elmondta:

"A gazdaságok konszolidációja, a megnövekedett hozamok és a rövid betakarítási ablakok szükségessé teszik a kombájnkapacitás fejlesztésének folytatását, kevesebb szemveszteséggel és a legjobb gabonaminőség mellett. Ez az új kombináció megváltoztatja a piacot, és úgy tervezték, hogy a termelékenység következő szintjét kínálja, és nem hasonlítható össze semmivel, ami ma elérhető a piacon. Ezt a DLG is elismerte, amikor az új CR-nek ítélte az Agritechnica Innovation Award aranyérmét. A CR-sorozat széles választékában már volt egy olyan modellünk, amely szintén bizonyított korábban: ez volt a CR10.90, amely a világ legmagasabb termelékenységét biztosította. További lépéseket tettünk a technológia és az automatizálás terén, és az első gazdálkodói tesztek erős visszajelzései nagy örömmel töltenek el minket és bizakodásra adnak okot, hogy a CR11 is szép karriert fut majd be."



Carlo Lambro, a New Holland Agriculture márkaelnöke:

"Az új CR11 mutatja a New Holland felkészültségét a jövőre, és azon képességét, hogy alkalmazkodjon ügyfelei változó igényeihez világszerte. A David Wilkie által vezetett CNH Industrial-csapatunk radikálisan új stílusdizájnja mögött egy nagyon különleges, kombinált technológia húzódik, amelyek együttesen olyan csomagot hoztak létre, mely nem leváltja a CR termékcsaládot, hanem teljesen új termelékenységi réteget ad hozzá a jelenlegi kínálathoz. Az egész csapat fantasztikus munkát végzett azzal, hogy fogta a világrekorder konstrukciónkat és kitalált valami még jobbat, amit örömmel mutatunk be a világnak. További részleteket a CR11 teljes bevezetése előtt fedünk fel."

Az Agroinform.hu az Agritechnica hivatalos médiapartnere.

More productivity, close to zero losses, better and more efficient residue management and a significant reduction in downtime are the four pillars the CR11 was projected on, with the overall higher objective to reduce the Total Cost of Harvesting to improve the farmer’s bottom line profitability.

Thanks to its 775hp C16 engine, 2x24inch rotors, a graintank of 20.000 liters and a 210l/second unload rate, the CR11 significantly increases productivity to levels that have not been achieved before.

New Holland engineers worked on the goal of creating a zero-loss harvesting machine, developing double cleaning shoe. In fact the new Twin Clean cleaning shoe comes with two cleaning systems behind each other, with 2 upper sieves, 2 lower sieves, 2 clean grain augers and 2 sets of pressure sensors to measure cleaning shoe load. As an industry first, the new Twin Clean is fully automated to guarantee even cross distribution of the cleaning shoe, for maximum capacity at loss levels close to zero.

The completely new Residue management system comes with a new chopper and chaff spreader system, designed to ensure the best chop quality and even residue spreading over up to 60ft cutting width. The awarded Intellispread radar system, winner of a 2022 Agritechnica Innovation Silver Medal, automates the spreading control to ensure full and even residue coverage behind the combine, regardless of wind effects, crop type or moisture conditions.

A new automated deslug procedure was designed to reduce downtime. While the new CR11 combine is ready to be pushed for maximum throughput, New Holland recognizes that it is impossible to completely eliminate any risk of plugging. In the unlikely event of a combine pluggage, the automatic deslug procedure will guide the operator through an unplugging procedure in a way that clears the combine in minutes rather than hours – without requiring the operator to exit the cab or perform any physical effort.

Because it significantly reduces downtime caused by such a scenario, the automated reverser helps and encourages the operator to exploit the combine’s full capacity potential without fear of blocking. In addition, this feature increases safety while clearing a blockage, because no person is leaving the cab during the automated unplugging process.

Downtime prevention is further aided by the combine’s revised driveline simplicity with as much as 25% less drive components and with the elimination of all chain drives.

CR11 will also mount the new Intelliview 12 display and IntelliSteer™ guidance system, together with other essential precision farming functions, like Telematics and Remote screen viewing.

Furthermore, NutriSense™ comes with a NIR sensor that monitors crop quality via the use of near infra-red light to analyse nutrients like protein, starch and oil contents, plus moisture levels, and can create maps of these for further agronomic analysis.