Ha van kertünk, akkor abban biztosan helyet kapnak a virágok is. Hiszen a legszebb a kert akkor, amikor nagyon sok virág díszíti. Nem véletlen, hogy az egynyári virágok sikere töretlen, hiszen májustól egészen a nyár végéig gyönyörködhetünk bennük, ráadásul nem csak a kerti virágágyásban, de a balkonládákban és cserépben is kiválóan érzik magukat, jól társíthatók a hagymás növényekkel, és az évelők mellett is remekül mutatnak.

Akár szegélynövényként, akár egy teljes ágyásban, vagy a sziklakertben is jól érzik magukat és csodásan borítják virágba a kertünket, erkélyünket. Fillérekért be lehet szerezni a virágmagokat, vagy magát a növényt is, így ideálisak kertünk nyári díszítésére. Azonban ahhoz, hogy valóban egész nyáron széppé varázsolják a környezetünket, ismernünk kell az igényeiket. És ha ezeket megadjuk nekik, örömmel fog bennünket eltölteni minden egyes kertben töltött perc.

Ezt tedd, hogy az egynyári virágaid valóban egész nyáron díszítsék a kerted

1. Az előkészítés a siker titka

Az alapozás a talaj előkészítésével kezdődik. Ha azt szeretnénk, hogy az egynyári virágaink csodásan érezzék magukat, fontos, hogy tápanyagban gazdag, gazokban szegény talajba ültessük őket. Érdemes előre megtervezni, milyen virágokat szeretnénk ültetni, és akár egy kis kompozíciót is megálmodhatunk belőlük.

Ekkor jelöljük ki kövekkel a formát, amelyben a virágokat el szeretnénk ültetni. A kövekből készíthetünk kígyóformát, vagy akár geometrikus alakzatban is elhelyezhetjük őket, és közéjük, vagy köréjük ültethetjük a virágokat.

Pistike

Az egynyári virágokból kompozíciókat is létre tudunk hozni. Fotó: Shutterstock

2. Igényfelmérés

Annak is fontos utánajárni, hogy az általunk választott egynyári virágoknak milyen igényei vannak. Érdemes azonos igényű virágokat választani, hiszen nehezen tudnánk megoldani, hogy az egymástól pár centiméterre lévő fényigényes és árnyékot kedvelő virágok is jól érezzék magukat. A méretüket is érdemes megismerni, hiszen egyrészt úgy mutatnak jól, ha azonos méretű virágok kerülnek egymás mellé, másrészt úgy érvényesül az "élni, és élni hagyni" elv is.

Így minden növény azonos körülmények között tud fejlődni, és nem vetnek egymásra árnyékot sem. Ha mégis különböző magasságú növényeket szeretnénk ültetni, fontos, hogy mindig hátulra kerüljenek a magasabb, és előre az alacsonyabb növények.


3. Árnyékból a fénybe

Ha a kertünk csak néhány napon át fürdőzik a napfényben, a nap többi részében pedig árnyék borítja, a fuxia, a gumós begónia vagy az angol muskátli lehet jó választás. A félárnyékot kedveli a pistike, az árnyékban pedig nagyon jól érzi magát a díszcsalán. Ha sok a napfény a kertben, válasszuk inkább a muskátlit, vagy a petúniát.

4. Ha most kezdtél bele

Ha első alkalommal vágsz bele a kerted virággal borításába, érdemes az egyszerűbben kezelhető növények közül válogatnod. Csak ajánlani tudjuk a körömvirágot, a büdöskét és a paprikavirágot. Ők egész nyáron át virágozni fognak. Ha nem ágyásba szánod őket, hanem cserépbe ültetnéd, a büdöske akkor is jó választás lehet, a verbénával és a petúniával együtt.

5. Tápanyag pótlás

Az egynyári virágaink csakis akkor fognak egész nyáron át megörvendeztetni minket csodálatos virágaikkal, ha biztosítjuk számukra a virágzásukhoz szükséges tápanyagot. Az ültetésük után, ha kellően előkészítettük a talajt, egy hónapig nem lesz rá szükség, azonban utána érdemes rendszeresen pótolni a tápanyagot, akár az öntözővízhez adagolva is.

6. Öntözni se felejts el

Az öntözést érdemes a reggeli, vagy az esti órákban végezni. A mennyiségét pedig nagyban befolyásolja az adott növények vízigénye. Ahogy növekszik a hőmérséklet, úgy kell növelni az öntözések számát. Ha az ujjunkat a virág földjébe dugva száraznak érezzük azt, akkor itt az ideje a locsolásnak.

A leginkább vízigényes növények a petúnia, a futó muskátli, a verbéna és a fuxia, míg a porcsinrózsa nem annyira igényli a gyakori öntözést.

7. Ezekre is ügyelni kell

Nem elég az öntözés és a tápanyag pótlása, az elhervadt virágok eltávolításával is sokat segíthetünk, hogy a növény az új virágok meghozatalára tudjon koncentrálni, és arra tudja fordítani az összes energiáját. Ha a növények megnyúlnak, és kevesebb virágot hoznak, metsszük meg őket, így dúsabbá válnak, és több virágot fognak hozni.

Büdöske

A büdöske nagyon sok kártevőt eltántorít. Fotó: Shutterstock

Ezekkel az egynyári virágokkal gyönyörű lesz a kerted

1. Bársonyvirág, vagy büdöske

Senkit ne riasszon vissza a neve, a büdöske igazán szép látványt nyújt a virágoskertekben. A színei is igen változatosak, hiszen a citromsárgától egészen a sötétebb, bordós árnyalatokig találhatunk kedvünkre valót, sőt, még cirmos fajtája is van. Az alacsony fajták körülbelül 20 cm, míg a magasak akár 40-60 centiméter magasak is lehetnek.

A büdöske Amerika melegebb vidékein őshonos egynyári virág. Nagyon kedveli a napfényt, és a szárazságot is jól viseli. Ráadásul a betegségekkel szemben is ellenálló. Így hát nem kell túl sok időt tölteni a gondozásával, ezért is kiváló választás a kertekbe. Hazánkban a legkedveltebbek a kisvirágú és a nagyvirágú bársonyvirág. A büdöske a talaj tekintetében sem válogatós, és még az alacsony tápanyagtartalmú talajban is hosszasan virágzik.

Ha az elvirágzott fejeket eltávolítjuk, nagyban elősegítjük, hogy gyakrabban hozzon virágot. Ráadásul a gyökérzete távol tudja tartani a fonalférgeket, virágzata pedig nagyon közkedvelt a levéltetveket pusztító fátyolka és zengőlégy köreiben. Felszín feletti részei pedig elűzik a liszteskét, az uborka- és krumplibogarat, a káposztalegyet és a kukorica bagolylepkét is. Az előnevelt palántáit májusban lehet kiültetni a szabadba. Magjait 1-2 cm mélyen kell elvetni, 15 cm sortávolsággal.

2. Begónia

A begónia a világ trópusi és szubtrópusi övezetein őshonos. Őshazája Afrika, Ázsia és Amerika déli része. Európában alig egy évszázada jelent meg. Habár gyönyörű, azonban legyünk vele nagyon óvatosak, mert mérgező. A méreg legnagyobb része a gumóiban van, de az egész növény mérgező, ezért érdemes a gyerekeket és a háziállatokat távol tartani tőle.

A begónia nem túl igényes növény, így bátran ajánljuk kezdő kertészek részére is. A 15 és 20 Celsius-fok közötti hőmérsékleten érzi magát a legjobban. Trópusi növény, így a hidegebb időszakokat nem viseli jól, azonban a tűző napsütés sem a kedvence.

A begónia sok fényt igényel, így keressünk neki olyan helyet, ahol megkapja ezt, azonban közvetlen napfény csak rövid ideig éri. A begónia igényli a rendszeres öntözést, egészen tavasztól őszig. Azonban a pangó vizet nem kedveli, így ügyeljünk rá, hogy egy kissé száradjon ki a földje, és csak azután öntözzük meg újra.

begónia

A begóniát érdemes tápoldatozni. Fotó: Shutterstock

Érdemes alulról locsolni, mert nagyon érzékeny a szára a penészedésre. Télen kevesebb vízre van szüksége, azonban amikor virágzik, igényli a magas páratartalmat. A legegyszerűbb, ha a cserepét egy vízzel telt tálcára rakjuk. Kéthetente adjunk neki tápoldatot is, amit gyönyörű virágokkal fog meghálálni.

A mindignyíló vagy kerti begónia népszerűsége is töretlen, hiszen nem csak virágai díszítenek fehér, rózsaszín vagy vörös színekben, de levélzete is szép látványt nyújt.

2. Nebáncsvirág, avagy Pistike

Némelyik növénynek már a neve is jelzi, hogy igazán kedves és vidám. Ilyen a pistike is, még ha másik neve, a nebáncsvirág egy kissé megijeszthet bennünket. Azonban az elnevezés ne tévesszen meg senkit, hiszen ez a csodás, élénk színű virág, egészen biztosan szebbé varázsolja a kertünket.

A pistike még a kert legkomorabb, legsötétebb szegletét is megszínesíti gyönyörű virágaival. Ráadásul gondozása sem igényel különösebb szaktudást, így igazán jó társunk lehet a kertünkben.

A nebáncsvirágot, vagyis a pistikét, leggyakrabban előnevelt, gyökeres palántaként vásárolhatjuk meg, de nyugodtan megpróbálkozhatunk a magról, vagy dugványról történő szaporításával is. Azonban nagyon ügyeljünk rá, hogy a növény soha ne száradjon ki, hiszen igazán érzékeny a vízhiányra.

A nebáncsvirágot nyugodtan ültethetjük vegyesen, más növényekkel együtt a virágágyásba, de szegélynövényként is tökéletes. Sőt, annak sem kell lemondania róla, akinek nincs kertje, hiszen akár virágládában is kitűnően érzi magát. Fontos számára a jó vízáteresztő képességű talaj, és szereti a félárnyékos, árnyékos fekvést. Ellenben nem szereti a tűző napfényt.

Ha palántát vásároltunk, akkor legalább akkora ültetőgödröt ássunk, mint amekkora a cserép volt. Azonban ügyelni kell rá, hogy ugyanolyan mélyen kerüljön a talajba, mint ahogyan a cserépben volt, majd az ültetést követően alaposan öntözzük meg.

Ha a nebáncsvirágokat közel ültetjük egymáshoz, egy idő után összefüggő pistike mezőt fogunk kapni, ami igazán szemkápráztató látvány. Nagyon oda kell figyelni az öntözésre, hiszen a növény nagyon hamar kiszáradhat. Különös figyelmet fordítsunk a melegebb időszakok esetén történő öntözésre, amikor is a hűvösebb időben kapott vízmennyiség duplájára lesz szüksége. Így ekkor naponta kétszeri kell öntözni.

Pistike

A pistike virágszőnyegként borítja be a kertet. Fotó: Shutterstock

A nebáncsvirágnak a víz mellett arra is szüksége van, hogy rendszeresen trágyázzuk. Ezt tavasszal és nyáron tegyük meg. Ha igazán jól érzi magát, májustól egészen szeptember végéig fog megörvendeztetni bennünket virágaival. Azonban nagyon érzékeny a szélre, ami könnyen eltörheti virágait, így ültessük szélvédett helyre.

Kárt okozhat a pistikében a liszteske, a levéltetvek és a takácsatkák, ezért fontos, hogy rendszeresen vizsgáljuk át. Magról, vagy hajtásról tavasztól késő nyárig szaporítható. Ezek elvetésére a nedves tőzeg és perlit keveréke a legalkalmasabb. A cserepet fedjük le egy műanyag zacskóval, amely segít bent tartani a nedvességet. Amint megnőtt, át lehet ültetni virágföldbe.