A legelőkön és kaszálókon előforduló növények sokféle hatóanyagot tartalmaznak, amelyek egy része a szárítás vagy az erjesztéses tartósítás során eltűnik. Emiatt a mérgező növények között vannak olyanok, amelyek csak zölden mérgezők, vannak amelyek szárítva is mérgezők, illetve léteznek  erjesztve is mérgező fajták. A felnőtt állatok esetében a legelőkön ritkán fordul elő mérgezés, ha kellő mennyiségű növény áll rendelkezésre, azaz van lehetőségük válogatni – írja a Magyar Állattenyésztők Szövetsége.

Fokozatosan elkezdődik a tavasszal-nyáron betakarított szénák etetése, ezért érdemes az állattartóknak megismernie azokat a növényeket, amelyek kisebb-nagyobb mennyiségben a szénába kerülve mérgezést okozhatnak a lovaknál és a szarvasmarháknál.

Őszi kikerics (Colchicum autumnale)

Az üde, nedves rétek növénye, ami ősszel (augusztustól októberig) bontja ki szirmait. A 8-10 cm magas virágból  egy-egy helyen gyakran több száz vagy több ezer egyedet is láthatunk. Az utóbbi években egyre jellemzőbb az elterjedése, ami elsősorban a gyepek extenzív művelésével, olykor a túllegeltetéssel magyarázható. A tulipánhoz hasonló levelei és a magokat tartalmazó magtok tavasszal bújik elő, ősszel csak a növény virága jelenik meg.

A mérgező hatású kolhicin nevű alkaloid a növény egészében megtalálható. A virágoknak magas a kolhicin tartalma, de ezeket a legelő állatok általában elkerülik. Csak abban az esetben eszik meg, ha nem találnak elegendő takarmányt, ezért ahol a növény előfordul, nagyon figyelni kell a szakaszok legeltetésére. Az alkaloid már kis mennyiségben is megbetegedést vagy elhullást okoz! A mérgezés tünetei: súlyos idegrendszeri zavar, bénulás, alacsony vérnyomás, hasmenés, véres vizeletet, köhögés.

Őszi kikerics (Colchicum autumnale) – fotó: pixabay.com

Főként a májusban és júniusban lekaszált szénába kerülve okozza a legnagyobb problémát az állattartóknak, mert ilyenkor nem láthatók a feltűnő virágok, csak a növény 20-30 cm-es levelei és a magtokok. A magtok kolhicin tartalma legeléskor a csípős íze miatt nem igazán jelent veszélyt, de szárítva, a szénába kerülve a legtöbb állat már nem válogatja ki (még akkor sem, ha korlátlanul áll a rendelkezésükre a széna). Mivel sem szárítva sem erjesztve nem veszíti el mérgező hatását, ezért ismeretlen eredetű, hirtelen megbetegedés jelentkezésekor célszerű a széna ellenőrzése.


Jakabnapi aggófű (Senecio jacobaea)

A jakabnapi aggófű (Senecio jacobaea) az őszirózsafélék családjába tartozó Eurázsiában őshonos mérgező gyomnövény, ami Európában majdnem mindenütt előfordul. Hajtásai akár az egy métert is elérik vagy meghaladják, levelei sötétzöldek, nyár elejétől nyílnak a sötétsárga fészkes virágai. Az aggófű elterjedését normál időjárási körülmények között kontroll alatt tartja a versengés, de a szokatlan szárazság miatt egyre inkább az aggófű tör előre, burjánzani kezd, és kiszorítja az egyéb fajokat.

A jakabnapi aggófű mérgező a szarvasmarhákra és a lovakra.  Az állatok legelés közben általában elkerülik a sárga virágokat (a növény amúgy is keserű), azonban előfordulhat, hogy a szénába belekeveredik a toxikus gyomnövény is.

Jakabnapi aggófű (Senecio jacobaea) – fotó: pixabay.com

Az aggófű súlyos májkárosodást okoz, ráadásul a mérgező hatása halmozódó, azaz, például ha a ló hosszú ideig rendszeresen kis mennyiséget fogyaszt belőle, az éppolyan káros hatású lehet, mint abban az esetben, ha egyszerre nagy mennyiséget eszik meg belőle.

A folyamatosan fogyasztott kis dózisok állandó veszélyt jelentenek, beépülnek a szervezetbe, és a hatásuk idővel összeadódik. A fiatal állatok a legérzékenyebbek,  a növény okozta mérgezésnek sajnos nem ismerik a gyógymódját.