Megdöbbentő dologgal szembesültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Békés vármegyében, amikor egy román furgonban 30 sertés éppen az életben maradásért küzdött, de nem mindegyik járt sikerrel – olvasható a NAV közleményében.

sertések

30 sertés küzdött az életéért – fotó: NAV

A pénzügyőrök rutinellenőrzés miatt állítottak félre egy román furgont az M44-es autóút egyik pihenőjében. Az egyenruhásoknak feltűnt, hogy a dobozos raktér két helyen lyukas, láthatóan a kisebb nyílásokat házilag vágták ki, a hátsó ajtót pedig drótokkal rögzítették.

Az ellenőrzéskor a nyíláson keresztül benéztek a raktérbe, ahol élő sertéseket láttak.

Az épphogy megmozdulni tudó állatok egymás hegyén-hátán próbáltak helyhez és levegőhöz jutni a zárt plató kínzó fogságában, néhányuk ekkor már nem élt.


A román férfi úgy nyilatkozott, hogy a sertéseket Magyarországon vásárolta, de azokhoz semmilyen okmányt nem tudott mutatni, illetve állatszállítási engedéllyel sem rendelkezett.

A járőrök az állatok kritikus állapota és az okmányok hiánya miatt azonnal értesítették a Békés Vármegyei Kormányhivatal hatósági állatorvosát. A szakember megállapította, hogy a gépkocsiban 30 sertést zsúfoltak össze, amelyből több már elpusztult.

Az állatok túlságosan szűk helyen voltak, ziháltak a levegő hiányától, és orrnyílásuk váladéktól szennyeződött.

Mint kiderült, azon a településen, ahol a férfi megvásárolta a malacokat, sertéspestis miatt karantént rendeltek el. Az állatorvos a feltárt körülmények miatt azonnal utasítást adott az állatok leölésére.

Az orvos és a pénzügyőrök sajnos már nem tudtak segíteni a jószágokon, de azt sikerült megakadályozniuk, hogy a fertőzést továbbvigyék. A NAV állatkínzás miatt feljelentést tett – olvasható a közleményben.