A Guardian birtokában lévő nyílt levélben több mint 20 nemzetközi szakértő fejezi ki megdöbbenését, hogy az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) hónapok óta nem sikerült orvosolnia a Paul Behrens és Matthew Hayek akadémikusok által az állattenyésztés klímaterheléséről szóló, a tavaly decemberi Cop28 klímacsúcsra kiadott jelentésben korábban azonosított „súlyos torzításokat" – írja a brit napilap cikke alapján a qubit.hu.

Behrens és Hayek azt mondják, még áprilisban jelezték aggályaikat, de semmilyen érdemi lépést nem tudtak elérni a FAO-nál. „Észrevételeink túlnyomó többségére egyáltalán nem válaszoltak. Aggodalmainkat alig vették tudomásul, nemhogy komolyan foglalkoztak volna velük. Olyan volt, mintha egy téglafalba ütköznék. A FAO súlyos hibákat követett el, amelyeket sürgősen ki kell javítani tudományos hitelességének megőrzése érdekében" – nyilatkozta Behrens.

A kutatók szerint a jelentés több ponton helytelenül idézte a korábbi tanulmányaikban szereplő adatokat, például a mára már idejétmúlt nemzeti étrendeket, de megduplázta a hústermelés globális kibocsátási számait is, egy sor ponton pedig keveri a különböző báziséveket. A nyílt levél szerint a jelentés készítői figyelmen kívül hagyták a nem mezőgazdasági területeken történő szénmegkötés alternatív költségeit is, ezzel jelentősen túlbecsülve a klímaterhelés jelenlegi és a húsfogyasztás csökkentése és a termelési alternatívák után 2050-re várható mértékét.


Állítólag az első észrevételekre a FAO vezető tudósa, Beth Crawford még válaszolt, mondván, „nincs globális adatbázis az étrendi preferenciákról, és nincs olyan politikai eszköz sem, amely támogatná a kiegyensúlyozott környezeti, gazdasági és társadalmi kritériumokon alapuló alternatív étrendek elfogadását", de érdemi válasz nem érkezett az észrevételekre.

A nyílt levél szerint, melyet 78 környezetvédelmi szervezet is aláírt, elfogadhatatlan, hogy a FAO nem javítja a súlyos hibákat.

Indexkép: Shutterstock