Kínában rakétákkal, Dubajban drónokkal próbálkoznak esőt "csiholni" a felhőkből. Mesterséges eső fakasztásával már az 1940-es évek végétől próbálkozik az emberiség, de kisebb-nagyobb eredményeket csak az 1960-as évek közepétől tudtak felmutatni, főként Ausztráliában, az Egyesült Államokban és Izraelben. Tavaly tavasszal özönvízszerű eső zúdult Ománra és az Egyesült Arab Emírségekre, amit sokan szintén az "esőcsinálásnak" tudtak be.

De lehet-e csapadékot generálni? Erről kérdeztük a szakembert, a HungaroMET meteorológusát, Erdődiné Molnár Zsófiát.


– Ma Magyarországon az egyetlen működő és aktívan alkalmazott időjárás-befolyásoló módszer a jégeső-elhárítás. Ezen kívül a csapadékkeltésre vonatkozóan jelenleg leginkább nemzetközi tapasztalatok és kutatások állnak rendelkezésre. Felmerül a kérdés, hogy ezek a próbálkozások mennyire valósak, mennyire működőképesek – és egyáltalán, lehetséges-e valódi hatékonyságot elérni ezzel a technológiával? – fogalmazott Erdődiné Molnár Zsófia. – A csapadékkeltés lényege a szakirodalom szerint, hogy különböző anyagokat, leggyakrabban ezüst-jodidot, sókristályokat vagy újabban titán-dioxid részecskéket juttatnak a felhőkbe. Ezek az úgynevezett kondenzációs magok elősegítik a felhőben lévő nedvesség kicsapódását, aminek eredményeként esőcseppek vagy jégkristályok alakulhatnak ki, és így csapadék formájában a földre hullanak.

A kijuttatást többféle módon végzik: repülőgépekkel, rakétákkal, földi generátorokkal, sőt, napjainkban már drónokat is alkalmaznak. Ez a technika azonban csak akkor használható, ha már van felhőzet, vagyis nincs szó arról, hogy „semmiből" hoznának létre esőt. A cél inkább az, hogy növeljék az adott felhőből lehulló csapadék mennyiségét.

A szakember szerint ugyanakkor az eredményesség megítélése nehéz, hiszen nem lehet pontosan meghatározni, hogy az adott eső milyen arányban származik a mesterséges beavatkozásból, és mennyi esne le egyébként is. A kutatások szerint az így elérhető többletcsapadék 0 és 20 százalék közötti lehet, tehát a hatékonyság meglehetősen változó.

eső

Van, ahol repülőgépekkel próbálnak esőt generálni – forrás: Pixabay

– Ezért is kijelenthető, hogy a csapadékkeltés csak kiegészítő eszköze lehet a vízgazdálkodásnak, semmiképp sem tekinthető teljes körű megoldásnak az aszályos időszakokra. Például az Egyesült Államok nyugati államaiban a módszert főként hóképzésre használják, hogy ezzel biztosítsák a nyári időszakra szükséges vízkészletek utánpótlását a tározókban – tette hozzá a meteorológus. – Gazdasági szempontból ez a technológia kedvezőbb lehet, mint például a tengervíz sótalanítása vagy a víz távoli helyekre történő szállítása. Az egyik fő költségtényezőt azonban a repülőgépek üzemanyag-felhasználása jelenti, illetve a különféle eszközök működtetésének költsége. Környezetvédelmi szempontból felmerül ugyan a kérdés, hogy az ezüst-jodid kibocsátása milyen hatással van az ökoszisztémára, de a jelenlegi kutatások szerint a kijuttatott anyagmennyiség elenyésző, és nem okoz kimutatható környezeti károkat.

A világban több ország is komolyan foglalkozik a csapadékkeltéssel. Az Egyesült Államokban már az 1940-es évek óta folynak ilyen kísérletek, különösen a nyugati és délnyugati államokban. Kína szintén élen jár a módszer fejlesztésében és alkalmazásában – ott az 1950-es évek óta van erre irányuló program, és céljuk, hogy 2025-re az ország területének felét lefedjék ilyen rendszerekkel. A kínaiak a technológiát nemcsak mezőgazdasági célokra használják, hanem például a légszennyezés csökkentésére is: eső segítségével tisztítják meg a levegőt a szmogtól.

Az Arab-félsziget gazdag országai, különösen az Egyesült Arab Emírségek is komoly összegeket fordítanak a technológia fejlesztésére. Dubajban például a legmodernebb módszereket alkalmazzák, köztük speciális, titán-dioxiddal bevont nanorészecskéket is. Ezeket repülőgépekről és drónokról juttatják a felhőkbe. Az ottani kihívás az, hogy az esővíz elvezetésére szolgáló rendszerek nincsenek kellően kiépítve, így akár egy kisebb eső is jelentős károkat, például villámárvizeket okozhat.



Újabban már elektromos töltésekkel is kísérleteznek, amelyeket a felhőkbe juttatva próbálják elérni a csapadékcseppek összeolvadását és lehullását.

– Felmerülhet az is, hogy ha egy adott területen csapadékot „csinálnak", az máshonnan „elveszik" a nedvességet – folytatta Erdődiné Molnár Zsófia. – Ezzel kapcsolatban a kutatások arra jutottak, hogy lokális szinten ennek hatása elenyésző, mivel a légkörben található páratartalom mennyisége globális szinten olyan hatalmas, hogy a mesterséges csapadékkeltés nem okoz érzékelhető eltérést más térségekben. Európában azonban kevésbé terjedt el ez a módszer, különösen a kisebb országokban, hiszen politikai vitákhoz vezethetne, ha az egyik országban esik az eső, míg a szomszédban szárazság uralkodik. Nagy területű országokban, mint Kína vagy az Egyesült Államok, ez kevésbé jelent problémát. Azt viszont ismételten hangsúlyoznám, hogy a csapadékkeltés nem csodafegyver, hanem csupán egy lehetséges kiegészítő eszköz a vízgazdálkodásban, az aszály megoldását komplexebb, átfogóbb vízgazdálkodási rendszerekkel kell kivitelezni. Fontos tisztában lenni a módszer korlátaival, továbbá azzal is, hogy Magyarországon a kis terület miatt valószínűleg nem lesz széles körben alkalmazható a közeljövőben.