Ennek a magyarázata a támogatások hiányában, az éghajlatváltozás kihívásaiban, a fogyasztáscsökkenésben, a szomszédok és a tengeri országokkal szembeni relatív versenyképtelenségben keresendő. Minder odáig vezethet, hogy a jelenleg még termelő szereplők „nyugdíjba vonulása" után a tógazdaságok leépülése felgyorsulhat – hívta fel a figyelmet Lévai Ferenc, a MA-HAL szóvivője. A szakember véleménye szerint az elmúlt évek nehézségei után 2024 is gyengén alakult az ágazat számára – írja a greendex.hu.

A tógazdaságok leépülése felgyorsulhat – fotó: pixabay.com

Nehéz év volt az idei: a halak életkörülményei rohamosan romlottak

Magyarországon jelentős hagyományokkal és elvben nagy potenciállal rendelkező ágazat a tógazdasági haltermelés, amely azonban az elmúlt években egyre több kihívással szembesült. Ennek a negatív hatásai a szektor teljesítményén is érezhetők. Az idén különösen nehézzé tették a haltermelést és annak fenntarthatóságát az ágazatot sújtó változó időjárási körülmények, a gazdasági nyomás és a szóba jöhető támogatások korlátozott jelenléte.

"2024-ben a haltermelők komoly problémákkal néztek szembe, amelyek jelentős hatással lehetnek az ágazat jövőbeli kilátásaira, ha a jelenleg még gazdálkodó generáció abbahagyja, akkor a hazai tógazdasági haltermelés lassú kimúlásával számolhatunk" – fogalmazott Lévai Ferenc.

A szakember szerint az év elején még ígéretesen indult az esztendő, hiszen tavasszal a Dunántúli tavak felteltek csapadékkal, ez jó kilátásokat ígért, különösen az előző év aszályos időszakához képest. Júniustól azonban az erős hőség miatt elkezdődött a párolgás növekedése, ami augusztusra elérte a napi 2,5–3 centiméteres vízveszteséget.

A hőség azonban nemcsak a tavak vízszintjét csökkentette drasztikusan, hanem felgyorsította a halak anyagcseréjét is: a gyors emésztési tempó nem járult hozzá hatékony tömegnövekedéshez, a takarmány gyorsan áthaladt a halak szervezetén. Augusztusra az oxigénszint is erősen lecsökkent a melegben, több tavon elkerülhetetlenné vált a kényszerhalászat a sekély víz miatt, amelyben a halak életkörülményei rohamosan romlottak.

A helyzetet még tovább rontotta a védett halevő madarak és más állatok emelkedő száma, amelyek a vízhiány miatt zsugorodó élőhelyekről a halastavakra vándoroltak annak érdekében, hogy élelmet találjanak. A halgazdaságok így a „terített asztal" szerepét töltötték be, ám a halfogyasztók okozta károk elleni védekezésre azok védettsége miatt csak korlátozottan kerülhetett sor.


Nehezen fenntartható a természetes halállomány

Különösen nagy kihívásokkal néz szembe az olyan hazai természetes vizek, mint a Duna és a Balaton, valamint kisebb patakok halgazdálkodása. Az a 168 ezer hektárnyi vízterület, amely a Magyar Horgászszövetség kezelésében van, csak nagy nehézségek közepette tudja fenntartani a halállományt a természetes környezetben meglévő feltételek mellett.

A természetes vizek halállományának sűrűsége hektáronként mindössze 30-50 kilogramm, míg a tógazdaságokban hektáronként 200-300 kilónyi hal kerül a tavakba kihelyezésre, amely szeptemberre már eléri a 600-700 kilós hektáronkénti mennyiséget.

Jelentős hátrányban vagyunk

Lévai Ferenc beszélt arról is, hogy az egyik legfontosabb kihívást Magyarország számára az jelenti, hogy az EU csak 15 százalékos támogatást engedélyez az uniós alapokból, amely lényegesen elmarad a környező országok támogatásához képest.

Hazánkban ez az összeg 100 euró hektáronként, míg Horvátország, Németország vagy Lengyelország esetében ez akár 300-700 euró is lehet. Ez a tetemes különbség hatalmas versenyhátrányt jelent, különösen az export területén, ahol a hazai halgazdaságok képtelenek felvenni a versenyt a magasabb támogatottságú országokkal.

Az európai országokban magasabb összegekkel segítik a halászati ágazatot. A halastavak ugyanis nem csupán haltermelési szempontból értékesek, hanem az ökoszisztéma egyedülálló változatossága, a vízmegtartó képesség, fenntarthatóság, a tájképi turisztikai elemek miatt is. Lévai Ferenc szerint Magyarországon 15 milliárd forint kellene ahhoz hét év alatt, hogy az ágazat támogatási szintje elérje a szántóföldi növénytermesztés támogatásának alsó határát.

halgazdaság

Magyarország számára az jelenti, hogy az EU csak 15 százalékos támogatást engedélyez az uniós alapokból – fotó: pixabay.com

A halastavi termelésben kevés gazdálkodó lát potenciált

A magyar halastavak területe ugyanis folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, és bár a hivatalosan halastóként nyilvántartott terület 30 ezer hektár, jelenleg csupán 26500 hektáron folyik tényleges halgazdálkodás – mondta Lévai Ferenc, majd hozzátette: ellentétben a földforgalommal, a halastavak iránti kereslet nagyon alacsony, ami a hozzávetőleg 4 százalékos jövedelemtermelő képességgel is magyarázható.

A támogatások híján a halastavi termelésben kevés gazdálkodó lát potenciált, hiszen egy halgazdaság csupán 40 ezer forintnyi támogatásra számíthat hektáronként természeti értékmegőrző képesség javítása címén.

Ezt a minimális támogatást is csak jelentős adminisztratív teherrel lehet csak igényelni, amely a kisebb gazdálkodók számára jelent akadályt – tette hozzá Lévai Ferenc. A szóvivő kiemelte: a hazai tógazdaságok jövője szempontjából kulcsfontosságú lenne a halastavak természeti érték fenntartó szerepének támogatása, valamint a természetvédelmi alapokból érkező összegek igazságosabb elosztása. Ez amellett, hogy növelné az ágazat versenyképességét, lehetővé tenné a halastavak ökológiai szerepének megőrzését is, ami jelentős értéket képvisel a biodiverzitás, a vízgazdálkodás, és a helyi közösségek megtartó erejének szempontjából.

A kevésből nagyon nehéz lesz előrelépni

A hazai haltermelők szerint a jövőbeni sikerekhez, a versenyképességhez elengedhetetlen lenne a modern technológiai megoldások alkalmazása.

Az innovációk közé tartozik például az intelligens takarmányozási rendszerek bevezetése, a vízminőség folyamatos ellenőrzése és az automatizált berendezések használata, amelyek csökkenthetnék a költségeket és növelhetnék a termelékenységet.

Ezek a fejlesztések azonban jelentős befektetést igényelnek, amiket a legtöbb szereplő nem engedhet meg magának. Lévai Ferenc elmondta, hogy ha fenn akarjuk tartani az ágazat versenyképességét, akkor az innováció és a technológiai fejlődés elkerülhetetlen. Ehhez azonban olyan gazdálkodási keretekre lenne szükség, amelyek nem évi 4 százalékot eredményeznek, mert ebből lehetetlen önerőt képezni – ez még a szinten tartáshoz is kevés.