A fagyokat, aszályokat és viharkárokat hozó klimatikus változások miatt zűrös szezonra is számíthatnak 2025 tavaszán és nyarán a szántóföldi növénytermesztők. Felkészültél arra, hogy az idei nyár kifejezetten száraz és forró lehet? De nézzük, hogy mit tudunk mi, gazdálkodók tenni annak érdekében, hogy elégedetten zárjuk az idei termelési szezont.
Az elmúlt évek gyakran kiszámíthatatlan gazdasági környezete, az emelkedő inputanyagárak és az alacsony terményárak nagy kihívások elé állítják a gazdálkodókat. A pénzügyi szakemberek előrejelzése szerint 2025-ben még inkább felértékelődik a kiszámíthatóság és a tervezhetőség, és kiemelt szerepet kap az idei évben a megfontoltság. Ennek pedig az az oka, hogy a szántóföldi növénytermesztők egy részénél a korábbinál kevesebb a tartalék, emiatt pedig a beruházási kedv is elég alacsony.
Óvjuk meg azt, amiből élünk
A szűkösebb megtakarítások miatt mindenkinek arra kell törekednie, hogy a befektetett pénz és energia mindenképpen megtérüljön. De hogy tudjuk ezt garantálni? Például úgy, hogy nem hagyjuk, hogy a termést elvigye egy nem várt időjárási szélsőség, illetve ha elviszi, akkor annak anyagi oldalon ne legyen súlyos következménye, feltéve ha kötünk egy növénybiztosítást. Nem is kell az ördögöt a falra festeni, hiszen az éghajlatváltozásnak köszönhetően ott lebeg az már a fejünk felett jégkár, fagykár, viharkár vagy éppen aszálykár képében. A környezeti tényezők rajtunk kívül álló tényezők, azokat nem tudjuk befolyásolni. És sajnos nem kecsegtetnek túl jóval a klímakutatók sem.
Folytatódik az intenzív melegedés
A klímaváltozás miatt a 2025-ös év az átlagnál melegebb lehet globálisan és idehaza is, azaz nem áll meg az intenzív melegedés folyamata. 2024-hez hasonlóan idén is folytatódik a szélsőségek sorozata. Sokan attól tartanak, hogy 2025 is dobogós lesz hőmérsékleti értékekben. A nyár ismét melegebb lehet az átlagnál, többszöri tartós és intenzív hőhullámokkal tűzdelve az északi félteke több régiójában, különösen Európában, a Kárpát-medencében.
A korábbi tendenciáknak megfelelően a meteorológusok attól tartanak, hogy Európában, így Magyarországon is az átlagosnál melegebb lesz a tavasz. Emellett idén már a megszokottnál korábban megérkeztek a fagyok, amelyeket erős és korai felmelegedés előzött meg. Emiatt a megszokottnál korábban kezdtek a fák rügyezni, így az utána érkező fagyok tönkretették a virágokat.
Mindenkinek arra kell törekednie, hogy a befektetett pénz és energia mindenképpen megtérüljön – fotó: Agrisk.hu
Ennek a melegedési folyamatnak a része az is, hogy idén rekordkorán kezdődött egyes haszonnövények rügyfakadása és virágzása, egyes gyümölcsök esetében 30 nap volt az eltolódás. Ezért március-áprilisban jóval nagyobb az esélye a tavaszi elfagyásnak, mint amekkora az 1970 és 2000 közötti időszakban volt.
A klímaváltozás egyik következménye tehát az, hogy tavasszal egyre gyakoribbak az elfagyások és a fagykárok. 80 százalék feletti bizonyossággal várhatóan idén is tartani kell Közép-Európában és Magyarországon a tavaszi fagyoktól. Az elmúlt 20 év statisztikáiból kiindulva, idén is komoly károkat szenvedhetnek a szőlő- és gyümölcstermelők az ország egyes régióiban.
Az aszály egyre korábban kopogtat
Idén még a 2022-es történelmi aszállyal sújtott évhez képest is néhány nappal hamarabb hirdették ki a tartósan vízhiányos időszakot. Míg tavaly áprilisban, idén már március 1. óta lehet vízjogi engedély nélkül is öntözési céllal vizet használni, ehhez csupán be kell jelentenie a gazdálkodónak az értékmentő vízhasználatot – jelentette be a NAK egy sajtóközleményben.
|
Száz szónak is egy vége: egy előrelátó gazdálkodó nem ülhet semmiképpen ölbe tett kézzel arra várva, hogy valami csoda folytán pont az ő gabonatábláját kerülik el a klímaváltozás hatása miatt kialakuló természeti csapások és veszélyek. Ezt megakadályozni nem tudja, de növénybiztosítással legalább kárpótolhatja magát a kieső hozamok miatt.
Egyes gazdák pénze veszélyben van, a tiéd is?
Minél gyorsabban lép valaki, annál jobban jár. A biztosítás díja ugyanis fix, ezért nem lesz olcsóbb, ha később kötjük meg, drágább lehet, és később fog védeni ugyanaz a biztosítás.
Kihelyezett millióid veszélyben vannak, ha nem kötsz növénybiztosítást.
Az Agrisk kalkulátorával mindenki gyorsan és roppant egyszerűen kiszámolhatja és összehasonlíthatja, hogy mennyi biztosítási díjat kell fizetnie az egyes biztosítóknál. Ha kalkulálunk, akkor 24 órán belül vagy a következő munkanapon a cég szakértő munkatársa pontosítja az igényeket, és megvizsgálja, hogy milyen kedvezmények adhatók.
Érdemes gyorsan lépni, mert két fontos határidő is közeleg!
-
Egyes biztosítóknál csak április 30-ig lehet az "A" csomagos biztosítást megkötni, amely aszály ellen is biztosít.
-
Aki növénybiztosításban gondolkodik, lépjen gyorsan, készítsen kalkulációt, mert a május 31. a növénybiztosítás megkötésének végső határideje. Érdemes mielőbb biztosítást kötni, mert ha az adott területen betelik a biztosító által meghatározott keret, nem kötnek több biztosítást.