A karácsonyi halkínálatot és a hazai haltermelés eredményeit mutatták be az Agrárminisztérium, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL), az Agrármarketing Centrum (AMC) és a METRO Magyarország együttműködésével megrendezett sajtótájékoztatón, Budaörsön.

Az esemény kiemelt célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a halfogyasztás jelentőségére és népszerűsítse a kiváló minőségű magyar halakat.

Kiváló minőségű halak kerülhetnek a karácsonyi asztalra

Dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium államtitkára az eseményen elmondta, ez az időszak kiemelten fontos a haltenyésztők, az eladók számára, hiszen az összes hazai halfogyasztás 40%-a realizálódik karácsony körül.

Az egyes termelők esetében pedig saját éves halértékesítésük 70%- át is elérheti. Hozzátette, a magyar halfogyasztás mértéke emelkedik, az egy főre jutó éves mennyiség 5,7 kilogrammról 6,7 kilogrammra nőtt az elmúlt években. A „Kapj rá!" kampány 2013 és 2020 között 24%-kal növelte a halfogyasztást.

A kormány további forrásokat is biztosított a népszerűsítéshez, erre a célra 2020 óta 700 millió forint állt rendelkezésre.

hal

A fenntarthatóságra törekvő fogyasztók számára a magyar hal választása tudatos döntés – fotó: pxhere.com

Az államtitkár felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar termelők áldozatos munkájának köszönhetően kiváló minőségű halak kerülhetnek a karácsonyi asztalra.

Az Agrárminisztérium az érintettek támogatása érdekében jelentős lépéseket tett: csökkentette a hal ÁFA-kulcsát 27%-ról 5%-ra, valamint pótlólagos forrásokat biztosított a haltermelő tavak fenntartására. Dr. Nobilis Márton hangsúlyozta, a halfogyasztás népegészségügyi szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen a hal kiváló minőségű fehérje- és omega-3 forrás. Emellett a haltenyésztés fenntarthatósági szempontból is előnyös, hiszen a halak takarmányhasznosítása rendkívül hatékony.

Az agrártárca célja, hogy a magyar családok asztalára mindig biztonságos és fenntartható módon előállított élelmiszerek kerüljenek, ezért is biztat a minisztérium is mindenkit a hazai halak fogyasztására, nemcsak karácsonykor, hanem az év más időszakaiban is.

Az Agrárminisztérium továbbra is elkötelezett amellett, hogy népszerűsítse a hazai haltermékeket és támogassa a halfogyasztás növekedését, hozzájárulva a fenntartható élelmezési rendszer kiépítéséhez – tette hozzá.

A hazai hal fogyasztása segíti a halászati ágazat fennmaradását

Ondré Péter, az Agrámarketing Centrum ügyvezető igazgatója a sajtótájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy karácsonyi készülődés során kiemelten fontos, hogy hazai halat válasszunk, mivel ez nemcsak az ünnepi étkezésekhez biztosít kiváló alapanyagot, hanem hozzájárul a magyar halászati ágazat fenntartásához és a helyi hagyományok megőrzéséhez is.

A hazai hal fogyasztása segíti a halászati ágazat fennmaradását, miközben biztosítja a fenntartható élelmiszer-termelést. A magyar haltermelési létesítmények, a termelésen túl a természetes vizes élőhelyeket biztosítanak, ami nagyban elősegíti a biodiverzitás fennmaradását.

Ondré Péter hangsúlyozta, hogy a fenntarthatóságra törekvő fogyasztók számára a magyar hal választása tudatos döntés, amely támogatja a helyi gazdaságot, védelmezi a természeti erőforrásokat, és megőrizte a magyar halászati hagyományokat.

A hazai halfogyasztás lassan növekvő trendet mutat

A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) idén is arra biztatja a magyar családokat, hogy a karácsonyi ünnepek alkalmával válasszanak hazai termelésű édesvízi halat az asztalra, hiszen a termelők az előző évhez hasonló áron kínálják a friss halakat, annak ellenére, hogy a 2024-es év időjárása kedvezőtlenül alakult a halgazdálkodás számára.

Dr. Németh István a MA-HAL elnöke közölte, hogy a tavalyinál kedvezőtlenebb időjárási körülmények hatására a haltermelők az idei évben összességében gyenge-közepes évet zárnak. Az aszályos nyár és a magas hőmérséklet miatt az átlagosnál lassabb testtömeg-gyarapodás figyelhető meg a halaknál. Ennek ellenére a karácsonyi szezonra a termelők nem terveznek áremelést, és ha a kereskedelmi láncok is az előző év árréseit alkalmazzák, a családok idén is tavalyi árszinteken juthatnak majd hozzá a friss ünnepi halhoz.

A hazai keresletet bőven fedezi a karácsonyi halellátás, hiszen a hazai termelés mintegy 80%-át a ponty, harcsa és busa adja. A hazai halfogyasztás lassan növekvő trendet mutat, de az egy főre jutó éves mennyiség még mindig alacsony, csupán 6,5-7 kilogramm, míg az Európai Unió átlagos fogyasztása évi 22 kilogramm. A termelők helyzetét az is nehezíti, hogy a hazai fogyasztás több mint harmada az év végére koncentrálódik, így a kereslet és a termelés egyensúlyának fenntartása különösen kihívást jelent.

A MA-HAL továbbra is arra ösztönzi a fogyasztókat, hogy válasszanak hazai halat, és támogassák a magyar halgazdálkodókat

Az esemény házigazdájának képviseletében dr. Kápolna Beáta, a METRO beszerzési igazgatója elmondta, hogy az áruházlánc halosztályai a kezdetek óta ékességei az idén 30 éves nagykereskedelemnek. A METRO halpultjain 18-20 féle édesvízi halat találunk rendszeresen, melynek több mint a fele (10-12 halfajta) magyar, fenntartható termelésből származik.

„13 áruházunkban és kiszállító platformunkban az elmúlt gazdasági évben közel 1600 tonna halat értékesítettünk, és a halforgalmunk 33%-át teszik ki a magyar halak. Beszédes szám, hogy az eladott összmennyiség közel ötödét, és a hazai halak egyharmadát decemberben, a karácsony előtti hetekben adjuk el." – árulta el a beszerzési igazgató.

A decemberi forgalmat főleg a magánvásárlók pörgetik fel, a vendéglátóipar viszonylag egyenletes mennyiségben vásárol az év során – tette hozzá –, a legkeresettebb édesvízi halak pedig a HoReCa szektorban az afrikai harcsa, a pisztráng, a süllő (fogas) és a ponty.

Indexkép: pxhere.com