Míg a július 15-i kezdőnappal indult 29. héten csaknem 10 ezer, a 30. héten 18,6 ezer, addig a 31. héten már csaknem 29 ezer hektárral emelkedett az aszálykárra bejelentett területek nagysága, amely így augusztus elejére összességében elérte a 75 ezer hektárt – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

kukorica

A szakemberek a kukorica jelen állapotában legalább 40-50 százalékos hozamkiesést prognosztizálnak – fotó: pixabay.com

Egyelőre még nem számottevőek a gazdálkodóktól az aszálykár visszajelzések

A 2022-es aszályos év ugyanezen időszakában már több mint egymillió hektár aszálykárt regisztráltak az elektronikus bejelentőfelületen, ugyanis két éve nemcsak a tavaszi, hanem a vegetációs időszak korábbi szakaszában már az őszi kultúrák is számottevő kárt szenvedtek el – tette hozzá. Az országos helyzet mint a számokból látható egyáltalán nem biztató – írja a kemma.hu.

Komárom-Esztergom vármegyében a hírportál információi szerint egyelőre még nem számottevőek a gazdálkodóktól az aszálykár visszajelzések. Hozzátették: a kárbejelentések a vármegyei kormányhivatal illetékes főosztályához futnak be, így  leginkább – a beérkezett kérelmekből – ők látják a szárazság okoztak problémák területi eloszlását és nagyságát.

Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a gazdák, és a mezőgazdasági vállalkozók jelentős része tisztában vannak azzal is, hogy a termelt kultúrákban tapasztalt károkat szeptember utolsó napjáig van lehetőségük bejelenteni, így sokan még kivárnak.

Akár 50 százalékos is lehet a hozamkiesés

A szakemberek a kukorica jelen állapotában legalább 40-50 százalékos hozamkiesést prognosztizálnak. Sajnos ez még romolhat az idő előrehaladtával – esetleg csak egy lehűlés és csapadék állíthatná meg a további terméskiesést.

A napraforgó területek nagy részén nem terveznek kárbejelentést, hiszen csupán csak 10 százalék körüli azoknak a tábláknak az aránya a környéken, amelyet valóban érinthetett az aszály. Egyébként a napraforgó jobban ellenáll a szárazságnak. A késői vetésű kukoricásokban azonban visszafordíthatatlanok a drasztikus kiszáradás jelei.

Befejeződött az őszi búza betakarítás

A learatott gabona nagy részét alacsony sikér- és fehérjetartalom jellemezte, a termésátlag 5 és 6 tonna között alakult hektáronként.

Az őszi árpa hozamai hasonlóak voltak, míg az őszi káposzta repce 2,3 és 2,8 tonna között termett a vármegyében.

A búzatermésnek csak legfeljebb a 10-15 százaléka malmi minőség. A következő kategória az úgynevezett euro búza, ami az össztermés 20-25 százalékát teszi ki, így a hozamok 60-65 százaléka takarmánybúzának minősül.