Sokak szerint épp ennek, a kétféle szakterület közös gondolkodásának köszönhető, hogy a Magyar ugarON csapat az AgroVIRTUS Akadémia első helyezését érdemelte ki, s vele együtt elnyert egy utazást Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba.
– Alapvetően a döntős csapatok tagjaihoz hasonlóan mi is a Budapesti Corvinus Egyetemen tanulunk, ám volt közöttünk egy MATE-s állattenyésztő mérnök hallgató, Mihály Eliora – mondta kérdésünkre Németh-Eke Lilla csapatkapitány. – Mellette még a csapat tagja volt Őszi Zalán és Surjányi Előd Olivér is és valóban, azt gondolom, nagyon sokban hozzájárult a sikerünkhöz, hogy kétféle szemlélet és gondolkodásmód kölcsönösen kiegészítette egymást és szinergiát alkotott, nem pedig vetélkedett egymással. Mindenki olyan tudást tudott megosztani a másikkal, amivel nagyon gördülékenyen dolgozhatott és haladhatott töretlenül a cél felé a csapat. Mindannyian erősek voltunk valamiben, de külön-külön, ám sikerült egyesíteni az erőinket és ennek köszönhetően meg is nyertük a versenyt. A győztes gondolat egyébként pont Eliora fejéből pattant ki, mert nyilván, a szakmai oldalhoz ő értett jobban, a matematikai-pénzügyi vonatkozásokat pedig mi tettük hozzá.
Mentoráció a Bold Agro Kft. ügyvezetőjével, Dr. Szabó Viktorral – forrás: AgroVIRTUS
A fiatalok a megmérettetés során egy hőkamerarendszert dolgoztak ki kocák megfigyelésére, fejlődésük elemzésére. Lilla elárulta: első körben úgy gondolták, hogy nem az állattenyésztő ágazattal foglalkoznak, mert az ma már rendkívül fejlett technológiai szempontból. A szektort képviselő és az AgroVIRTUS egyik szervezőjeként ismert Bold Agro Kft. ráadásul a hazai sertéstartó ágazat egyik ékköve, ezért a fiatalok nem tudták elképzelni, hogy képesek lesznek bármilyen újdonságot mutatni ilyen környezetben. A döntő előtt azonban egy héttel látogatást tehettek a Bold Agro Kft. telephelyén és beszélgettek a cég ügyvezetőjével is, így a célegyenesben mindenféle tudással, információval – és Eliorával – felvértezve végül mégiscsak úgy határoztak, hogy az állattenyésztés lesz az ő versenyterületük. Hozzá kell tenni azonban, hogy a győzelmet hozó és a csapattagok elmondása alapján Istentől kapott ihlet 12 órával az elődöntő előtt született meg, így mindössze egy éjszaka állt a csapat rendelkezésére ötletük kidolgozására.
A jövő fiatal mezőgazdászai mérték össze tudásukat, képünkön épp a Magyar ugarON csapata mutatja be prezentációját – forrás: AgroVIRTUS
– Nagyon sokat kutattunk és igyekeztünk mindennek utánajárni, ennek során bukkantunk rá arra, hogy ahol ezt a rendszert alkalmazták, ott az megjelent az állattartáshoz kapcsolódó hozamokban és a pénzügyi eredményekben is – szögezte le a csapatkapitány. – Mi a sertéstartásban vizsgálódtunk és azt tapasztaltuk, hogy van 11-12 olyan nap a kocák életében, amikor gyakorlatilag haszontalanok, nem laktálnak, nincsenek kismalacaik, tehát nincsenek termelésben, viszont a pénzt ugyanúgy viszik. Ezeket az üres napokat sikerült csökkenteni 15 órával egy, a kocák ivarzását és az inszeminálások optimális idejét előre jelző hőkamerarendszerrel. Ez első hallásra kevésnek tűnik, de egy több ezres állománynál a kocánkénti ellések számának minimális növekedése is egy évre vetítve több tízmilliós nagyságrendű többletbevételt hozhat. Főleg, ha beleszámoljuk a hatékonyabb örökítőanyag-felhasználást is.
A győztes csapat – forrás: Magyar ugarON
Lilla hozzátette: a verseny sok mindenre megtanította őket és ez alatt nemcsak tudásanyagra kell gondolni, hanem a csapatmunkára való képességre, az együttgondolkodás készségére.
– Folyamatosan segítettük, támogattuk egymást és azt kell, hogy mondjam, én magamról biztosan tudom, hogy szeretnék az agráriumban elhelyezkedni és ezzel a többiek is így vannak. Rengeteg izgalmat éltünk át, sok mindent elsajátítottunk a versenyzésről és már nagyon várjuk a tanulmányutat Bakuba, ahova várhatóan nyáron juthatunk el – mondta végül Németh-Eke Lilla.
Indexkép: AgroVIRTUS