A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHNp Zrt.) közel a negyedével túlteljesítette 2024-es süllőtelepítési kötelezettségét – írja a Pecaverzum.

A BHNp Zrt. éves süllőtelepítési kötelezettsége 6 tonna

A társaság december 5-én kicsivel túlteljesítette ezt, amikorra már összesen 6149 kilogrammot helyezett ki ebből a halfajból.

De nem álltak meg, és még kétszer telepítettek süllőt. December 10-én mintegy 487 kiló egy -és kétnyaras példányt engedtek le csúszda segítségével a balatonföldvári kikötőben – számolt be a társaság a honlapján.

A halasítást december 13-án is folytatták, amikor a badacsonyi kikötőben 205 kiló egynyaras egyedet csúszdáztattak a vízbe, majd ezt követően a balatonföldvári kikötőben leszákolva, valamint halas kosarak segítségével telepítettek további 320 kilót vegyes korosztályból.

Aznap 445 kilóval gyarapították az állományt, amivel az éves mennyiséget 23,7 százalékkal 7606 kilóra növelték.

A BHNp Zrt. bejelentette, a december 13-i kihelyezéssel lezárták a 2024-es haltelepítési szezont.

Indexkép: Balatoni Hal