Nehéz év volt a 2023-as a francia pezsgőkészítők számára: Champagne tartományban forró és párás körülmények uralkodtak egészen augusztus közepéig, amit egy hűvös és szintén párás időszak, majd újabb hőhullám követett. A szőlő érését nem segítette sem a túlságosan nagy meleg, sem a túl sok víz, ráadásul megjelentek a szőlő betegségei is. A munkát így is elvégezték mind a 370 pincészetnél, így a Dom Pérignonnál is: több százan szedték kézzel a fürtöket, és a borkészítés folyamatában is több száz dolgozó vett részt. Majd az egészet kiöntötték a lefolyóba – írja a firstclass.hu.

Erről Vincent Chaperon, a pezsgőmárka pincemestere beszélt a Robb Reportnak. Chaperon elmondta, hogy a termés és a készülő ital egész egyszerűen nem felelt meg a Dom Pérignon márkához társított sztenderdeknek, ezért úgy döntött, hogy megválnak tőle. Más pezsgőmárkáknál a rosszabb alapanyagot elteszik alapbornak, melyet később feljavítanak jobb minőségű terméssel, náluk azonban ilyen nem jöhet szóba.

A Dom Pérignon nem először csinál ilyet: 2001-ben, 2011-ben és 2014-ben is úgy döntöttek, hogy az adott évjáratból nem készül pezsgő. Ez azt jelenti, hogy a kasszából – évi egymillió palackkal és 295 dolláros árral számolva – legalább 295 millió dollár (106 milliárd forint) fog hiányozni.

Indexkép: Shutterstock