A tiszta levegő sajnos már nem olyan természetes, mint korábban. Hiába szellőztetünk, ha kintről csak a szmog és a füst jön be az ablakon, így kénytelenek vagyunk segítséget igénybe venni. Választhatunk különböző légtisztítókat, de van náluk jóval természetesebb megoldás is, amelyik ráadásul még az áramot sem fogyasztja. Mert a szobanövényekre, ahogy sok minden másban, ebben is számíthatunk.

Szerencsére sok szobanövény áll a rendelkezésünkre, amelyek gondozása egyáltalán nem igényel nagy szakértelmet és időt, viszont segítenek abban, hogy tisztább legyen a levegő az otthonunkban. Van közöttük olyan, amelyik még a penész ellen is kiváló, így hát érdemes minél jobban megismerni őket, és kiválasztani a számunkra legjobbat.

1. Szobai futóka

A szobai futóka képes magába szívni az ózont, amely óriási mértékben károsítja a tüdőnket. Egy normál méretű futóka képes egy hálószoba teljes levegőjének megtisztítására.

Eredeti őshazája Dél-Amerika. Ez a léggyökeres liánnövény akár falon felfuttatva is tökéletesen elél, azonban a lakásban tartott fajtája nem hoz virágot. Levelein márványos minta látható, ami igazán izgalmassá varázsolja a megjelenését. Nagyon igénytelen növény, azonban a fényt igencsak kedveli. A tűző napot nem tűri, azonban, ha nem kap kellő mennyiségű fényt, akkor a márványos minták eltűnnek a leveleiről, majd idővel el is fonnyadnak.

Öntözd rendszeresen, de ne pangjon a víz a cserépben. Várd meg, amíg a talaj felső rétege kiszárad, és csak utána öntözd meg. Ha túl meleg van, permetezd le vízzel. Tavasztól őszig igényli a tápoldatozást, heti rendszerességgel. Télen elég havi egy alkalommal tápoldatot adni neki. Érdemes évente átültetni, melyre a tavasz a legmegfelelőbb időpont. Hajtásdugványról szaporíthatod úgy, hogy levágsz egy részt a hajtásvégnél, és ezt vízbe teszed. Amint megjelennek az első gyökerek, ültesd el tápanyagdús virágföldbe.

aloe vera

Az aloe vera nagyon hasznos az egészségünkre, és a levegőre nézve is. Fotó: Shutterstock

2. Fikusz

A fikusz is a NASA Tiszta Levegő Tanulmányának része volt. Így derült ki róla, hogy eltávolítja a tüdő egészségére káros vegyületeket, mint amilyen például a formaldehid, a szén-monoxid és a szén-dioxid. A növény képes eltávolítani ezen kívül az akut légúti distressz szindrómát (ARDS) okozó acetaldehidet is. Egy szobában két fikuszt kell ahhoz tartanod, hogy a szoba levegőjét megtisztítsák.

A fikusz az eperfafélék családjába tartozik. Legnépszerűbb a szobafikusz, amely hazánkban is nagyon elterjedt szobanövény. A fikuszok páratartalom igénye közepes,így ha túlságosan száraznak ítéljük meg a levegőt, érdemes vízpermetet fújni rájuk. A fikuszok közepes vízigényű növények, így rendszeres, mérsékelt öntözést igényelnek, melyet télen ritkítani kell. Azonban nagyon ügyelni kell rá, hogy ne öntözzük túl, hiszen az leveleinek lehullását eredményezi.

Kéthetente szüksége van tápoldatra a nyári időszakban. Ha túl száraz helyen tartjuk, megtámadhatják a takácsatkák, a pajzstetvek és a tripszek. A fikuszt időnként szükséges megmetszeni, azonban ehhez feltétlenül húzzunk kesztyűt, hogy ne érintkezzünk a növényből távozó tejnedvvel.

Ha törzsön hosszan felkopaszodott a fikusz, fonjuk egymásba a hajtásokat, így sűrűbb koronát tudunk kialakítani. A fikuszok dugványozással szaporíthatók. A dugványozáshoz szárdugványokat, valamint levágott hajtáscsúcsokat is használhatunk. A szárdugvány 4-6 cm hosszúságú legyen, és legalább egy levél legyen rajta, a levélhónaljában pedig 1 rügy.

A dugványokat mártsd gyökereztető hormonba, majd ültesd el tőzeges, homokos virágföldbe. A hajtáscsúcsok gyökereztetésekor azokon legyen legalább 2-5 levél. Ahhoz, hogy a dugványok gyökeresedjenek, meleg, világos helyre, kellő mértékű páratartalomra és öntözésre van szükségük.

3. Páfrány

Az egyik legerősebb légtisztító szobanövényeink egyike a szobapáfrány. Ráadásul a fürdőszobában is igazán jól érzi magát, így annak díszítésére is kitűnő választás. A szobapáfrány a trópusi vidékek gyakori növénye. Találkozhatunk gyorsabban és lassabban növekedő fajtákkal, melyek levelei lehetnek hullámosak, ráncoltak, vagy többszörösen szárnyaltak. Olyanok is akadnak közöttük, amelyek hosszú indákat növesztenek.

A szobapáfrány nemcsak azért kedvelt, mert nagyon szép, és könnyű gondozni, hanem azért is, mert nagy mértékben tisztítja és méregteleníti a levegőt. A szén-dioxidon kívül más, káros anyagokat is képes kiszűrni a levegőből, így igazán hasznos a társaság az otthonodban.

páfrány

A szobapáfrány az egyik legkedveltebb szobanövény. Fotó: Shutterstock

Kedveli a világos vagy félárnyékos helyeket, és a meleg és nyirkos környezetet, így tökéletes számára a fürdőszobád. Azért is ideális választás, mert szüksége van rá, hogy egész évben magas páratartalmat biztosíts a számára.

Márciustól augusztusig tart a fő növekedési időszaka, amely alatt bőségesen kell öntözni. Kéthetente tápoldatra is szüksége van. Októbertől azonban már pihenő időszakát éli, így jóval kevesebbet kell öntözni. Azonban arra nagyon ügyelj, hogy soha ne száradjon ki a földje.

A páfrányok szeretik a párás, nyirkos környezetet, nincs ez másképp a szobapáfrány esetében sem. Ehhez elégséges, ha nagyon gyakran lepermetezed vízzel a leveleit. A fürdőszoba klímája éppen ezért kiváló a számára.

Évente érdemes átültetned, amelyre a tavasz a legideálisabb időszak. Szaporítása ritkábban spórákról, de leginkább indák útján történik, melyre a nyár az ideális időpont. Szerencsére nem szokták betegségek megtámadni, azonban a pajzstetvek és a takácsatkák is kedvelik. Viszont ők leginkább a száraz levegőjű helyiségekben tartózkodnak szívesen, így a fürdőszoba ebből a szempontból is jó lakóhely a páfrányod számára.

4. Aloe vera

Az orvosi aloé, vagy aloe vera szép és nagyon hasznos gyógynövény. Ráadásul, szinte kipusztíthatatlan. Nagyon hasznos, hiszen a légtisztító képessége segítségével  eltávolítja a festékek és a vegyi alapú tisztítószerek által kibocsátott formaldehidet és benzolt a levegőből. 3-6 növény képes 10 négyzetméternyi terület levegőjének megtisztítására.

Mivel Észak-Afrika és Dél-Amerika sivatagos részeiről származik, nem szereti vízben áztatni magát. Akkor locsold meg, amikor a földje már teljesen száraz. Nyáron elég akár kéthetente meglocsolnod. Télen havonta egyszer adj neki vizet. Bár tápoldatozásra nincs szüksége, időnként ültesd át, hogy a talajból minden számára szükséges tápanyaghoz hozzá tudjon jutni. Ezt soha ne nyáron végezd, mindig ősszel kell átültetni.

Ha kedvezni akarsz neki mindezek ellenére, akkor pozsgásoknak való tápoldatot adj neki. Azonban legyél óvatos, mert az aloe mérgező lehet, ha kutya vagy macska eszik belőle, így tartsd tőle távol házi kedvenceidet.

A szaporítása nagyon egyszerű. Meg kell keresned rajta az új hajtásokat, amelyeket onnan ismersz fel, hogy jóval világosabb a színűk. Emeld ki az egész növényt és úgy válaszd le róla óvatosan a friss hajtásokat. Az anyanövényt a leválasztások után ültesd vissza az eredeti cserepébe. A friss hajtásokat egyesével ültesd el egy körülbelül 10 cm átmérőjű, lyukas aljú cserépbe, 2 cm mélyen. A földje legyen tőzegben gazdag, amelyet homokkal lazíthatsz.  Szintén világos, de nem tűző napnak kitett helyet válassz ki számára. Locsold a kis növényt bőségesen az ültetés után.

Fontos tudnod, hogy a fiatal növények nem rendelkeznek gyógyító hatással, sőt, bizonyos esetekben akár árthatsz is velük! Ezért nagyon fontos, hogy csak akkor használd a növényből nyerhető zselét és nedveket, amikor az már elérte a négy-öt éves kort.

Onnan látod, hogy nem jól öntözöd, hogy levelei elsárgulnak, és szétesnek. Ha már megtörtént a baj, gyorsan távolítsd el a beteg leveleket és hagyd kiszáradni a növény földjét. Ha viszont túl kevés vizet adsz neki, akkor szép, húsos levelei el fognak vékonyodni.

buzogányvirág

A buzogányvirág is remek légtisztító. Fotó: Shutterstock

5. Szobaborostyán

A borostyán nemcsak a kertben, a szobában is szépen mutat, ráadásul kiszűri és megköti a káros anyagokat a levegőből, sőt, 12 óra alatt elpusztítja a levegőben lévő penészgombák 80 százalékát. A szárain léggyökerek fejlődnek, amelyekkel bármilyen felületen képes megtapadni. Minél színesebb levelű a borostyán, annál világosabb és melegebb helyre van szüksége.

A borostyán szereti a világos, azonban tűző napfénytől mentes helyeket. Ha nem jut elég fényez, levelei elveszítik a színüket. Hűvös, de fagymentes helyiségben érzi igazán jól magát. Földjét tartsd mindig nyirkosan, nyáron pedig permetezd a leveleit. Ha túl meleg szobában tartod, akkor erre télen is szüksége van. A takácsatkák és a pajzstetvek gyakran károsíthatják, mint ahogyan sűrűn támadják meg gombás betegségek is.

6. Buzogányvirág

A dieffenbachia, vagy más néven buzogányvirág, szintén kitűnő légtisztító. Nagyon óvatosan kell bánni vele, mert mérgező, ezért a gyerekektől és háziállatoktól tartsd távol. A buzogányvirágnak egyenes szárai és fehéres levelei vannak. Akár 60 cm-re is megnőhet. Eredetileg Kolumbiából és Brazíliából származik. A jó minőségű, átlagos virágföldet kedveli, ellenben a huzatot egyáltalán nem viseli jól.

A szobahőmérséklet ideális a számára, nyáron pedig sok öntözésre van szüksége. Télen kevesebbet kell öntözni, tavasztól őszig pedig jót teszel vele, ha tápoldatot adsz neki. Érdemes állott vizet adni neki, mert a klóros vizet nem kedveli.

Hajtásdugványról és szárdugványról szaporíthatod. Hajtásdugványról akkor szaporítsd, amikor a növény felkopaszodik. Ekkor vágd le a hajtáscsúcsot és tedd vízbe. Miután gyökeret eresztett, tedd nedves tőzegkeverékbe, majd tedd világos helyre, ahol már az erősebb gyökerei is ki tudnak fejlődni, majd ültesd el.

Szárdugványról úgy szaporíthatod, hogy levágsz egy körülbelül 8 cm-es szárdarabot, amit virágföldbe teszel és lefeded. Körülbelül 2 hét után jelennek meg a gyökerei, amikor már át tudod ültetni.

7. Vitorlavirág

A vitorlavirág megszűri a levegőt, és képes a dohányfüstöt is megkötni. A vitorlavirág, vagy más néven békeliliom, gyenge fényviszonyok mellett is szépen fejlődik. Kolumbia és Venezuela területéről származik, márciustól szeptemberig virágzik. Hosszúkás levelei és vitorlára emlékeztető fehér virágai vannak. Kitűnő választás kevés fénnyel rendelkező helyiségbe, és félárnyákban is kitűnően érzi magát. Nagyon hasznos növény, hiszen csökkenti a levegő szén-dioxid tartalmát, és egyéb, káros anyagok kiszűrésére is képes.

A 18-25 Celsius-fokos szobahőmérséklet az ideális számára. Hideg víz helyett mindig szobahőmérsékletű vízzel öntözd. Októbertől januárig már csak mérsékelt öntözést igényel. A tavaszi és a nyári időszakban igényli a kéthetenkénti tápoldatozást. A párásítást is kedveli, ezért érdemes a melegebb időszakokban permetezni a leveleit.

Átültetésére és szaporítására is a február és a március az ideális. Tőosztással és magról is szaporítható. A "B" típusú virágföld ideális a számára. Levelei gyakran megbarnulnak és elszáradnak, melynek oka lehet a levegő alacsony páratartalma, a növény alul öntözése, a rossz talaj, vagy a túl kevés, vagy túl sok tápanyag.