Egyes élelmiszerek veszélyesek a demencia kialakulása szempontjából

Egy kutatás során 108, Alzheimer-kórban szenvedő beteg étkezési szokásait vizsgálták és hasonlították össze az egészséges embereket tömörítő kontrollcsoport ételpreferenciáival, hogy kiderítsék, melyek azok a fogások, amik hajlamosíthatnak a súlyos betegségre.

Az ausztrál Bond University és a Griffith University kutatói szerint a betegség, valamint a húsalapú feldolgozott élelmiszerek, például a hamburgerek és a pizzák között komoly összefüggés van, továbbá a vizsgálatok során az is kiderült, hogy a demens csoport tagjai kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak.

Az Alzheimer-kór már fiatalkorban elkezd az agyban kifejlődni, ami a nem kellően tudatos életmódnak köszönhető – mondta a tanulmány egyik biostatisztikus szakértője.

A demencia kialakulásának vizsgálatakor számos tényezőt figyelembe kell venni, ilyenek az edzettség, az alvási szokások, a kapcsolódó betegségek és a genetikai tényezők, ezért ez a kutatás még nem tekinthető teljesen átfogó mértékűnek ahhoz, hogy egyértelmű következtetéseket lehessen levonni az étkezési szokások és a betegség kialakulása között. Az azonban kijelenthető, hogy az étkezési szokások hozzájárulhatnak az Alzheimer-kór kialakulásához.

Amit eszünk, az évtizedekkel későbbi egészségünkre is hatással van

A nyugati világban megszokott étrendet már sok esetben összefüggésbe hozták az Alzheimer-kór kialakulásának okaival, és azt is tudjuk, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek bizonyos emberek kognitív hanyatlására egyértelmű hatással vannak. Hiszen ezek az ételek általában kevesebb tápanyagot és rostot, viszont több sót, zsírt és cukrot tartalmaznak, mint a frissen készített, növényi és állati eredetű alapanyagokból álló fogások.

„A táplálkozási szokások hatással vannak az agy egészségére, és hozzájárulhatnak a szív- és érrendszeri problémákhoz, valamint az elhízáshoz, és rávilágíthatnak az egészségügyi problémák közötti kölcsönhatásokra" – összegezte a biostatisztikus.

Forrás: divany.hu

Indexkép: Shutterstock