Kevés olyan komplexum van Magyarországon, mint az Akasztói Horgászpark és Halászcsárda: a neve egyben utal a helyszín szabadidős és vendéglátóipari funkciójára, ám az egész „lelke” az ezekhez szorosan kapcsolódó halgazdaság. Utóbbi munkájába pillanthattunk be abból az alkalomból, hogy Akasztón kötött stratégiai együttműködési megállapodást a NAK és a MA-HAL.

Jelen, korszerű, modern állapotában nehéz elképzelni, de az 1980-as évek végéig itt, az akasztói-dunatetétleni területen még birkák legeltek. 
– De annak se volt jó! Annyira szikes volt a talaj, hogy ha esett az eső, akkor az állatok lába megbetegedett, ha pedig sütött a nap, akkor kiégett a legelő – mesélte Szabó József tulajdonos-igazgató.

Mivel a földet az akkori tulajdonok nem tudták érdemben használni, így Szabó József egy ötletet megvalósítva halastavat kezdett építeni. Az évek során később – a szomszédos területek megvásárlásával – 300 hektárossá bővítette a halgazdaságot. Aztán a támogatások segítségével intenzív telepet – ahol most a halak előnevelése történik –, illetve egy kis kapacitású feldolgozóüzemet is létesített. Mindemellett, hogy tényleg komplex legyen az egész, a halastavak mellett termesztett gabonával etetik a halakat (a felesleget meg értékesítik).

A keltetőházi szaporítás pillanatképe – fotó: NAK

Akasztón félintenzív halastavi és intenzív medencés termelés egyaránt folyik, teljes üzemű gazdaságként a keltetéstől a piaci méretű nevelésig minden folyamatot helyben végeznek. A tulajdonos-igazgató azt mondta, látszólag könnyű szakma ez, valójában meglehetősen idő- és költségigényes munka. Az étkezési célú halat ugyanis három évig kell nevelni, mire a boltokba kerül, és ennek az időszaknak a finanszírozása nem kevés tőkét igényel.

A kezdő, a köztes és végpontot egyaránt láttuk. A keltetőházban – amolyan kémcsőhöz hasonlító edényekben – folyik az ikrák szaporítása; mint Szabó József megjegyezte,

egy kiló ikrából körülbelül 800 ezer darab hal lesz.

A köztes pontnak a betonmedencék és a halastavak számítanak, amelyekben most is volt bőségesen hal. Az állatok számára pedig a vég kezdte a halfeldolgozó, aztán pedig a csárda. (Mint megtudtuk, előbbibe nem csak az étkezési célú halak kerülnek. Ugyanis a tulajdonos igazgató-szerint akkor lesz igazán jó minőségű az általuk készített kaviár, ha egy halból csak egyszer fejnek le ikrát, így aztán ha ez megtörtént, a halat „ki kell végezni”.)

Sokan éppen azért ódzkodnak a haltól, mert tele van szálkával és inkább nem bajlódnak az evésével – nos, Akasztón az is kiderült,van megfelelő módszer a „szálkátlanításra”.

A feldolgozóban halszeleteket az irdalógépbe teszik, amely azokat nagyon sűrűn, a bőrig bevágja, így szinte apróra töri meg a benne lévő szálkákat. Mint Szabó József megjegyezte, ezt követően a szelteket besózzák, a só megbontja a halcsontot, a sütés-főzés során pedig a hő hatására ezek a szálkák gyakorlatilag „elolvadnak”.

Minderről a csárdában mi is meggyőződtünk: se a halászlében, se rántott halban nem leltünk egyetlen szálkára sem.

Aztán arra is rácsodálkoztunk, hogy miként lehet olyan vörös egy-egy halszelet, mint egy szép darab sertés- vagy marhahús.

Szabó József elárulta a trükköt: kevés takarmánnyal kell etetni a halat, a feldolgozás előtt pedig alaposan ki kell véreztetni. Mint mondta, meglepődni felesleges, hiszen a vörös szín a halhús természetes színe.

Persze a leglényegesebbről nem szóltunk még: a halakról.

A – megízlelt – akasztói szikiponty a halgazdaság különleges terméke. Egyedülálló minőségét a Magyar Gasztronómiai Egyesület az „Aranyszalag Minőség” tanúsító védjeggyel is elismerte. Ezen kívül a szikiponyt az idei év elején hazai földrajzi oltalom alá került és folyamatban van az uniós oltalom alá helyezése is.

Mitől különleges?

Az alacsony zsírtartalom (7,2-12,6 százalék), az alacsony koleszterintartalom, sőt a koleszterincsökkentő hatás és a sok életfontosságú vitamin (A, B1, B2, B12, D), aminosav és ásványi anyag (foszfor, kalcium, vas) az akasztói halat egy különösen könnyű és magas értékű természetes táplálékká teszi. A halgazdaság termelési technológiájának része a teljes polikultúrás termelés, így a szikiponty mellett még amurt, fekete amurt, busát, compót, csukát, süllőt és szürkeharcsát, lapátorrú tokot, lénai tokot, vágótokot és vizát is nevelnek – például a halgazdaság másik különlegessége a kádban úszkáló nyolcéves, 40 kilós viza, amelynek „sorsa” még nem dőlt el –, továbbá kisebb-nagyobb mennyiségben kárász és keszeg is előfordul a tavakban.

A jelen szép, de Szabó Józsefnek további tervei is vannak még: többel között a feldolgozóüzem kapacitását szeretné bővíteni, hogy ne csak Akasztó 50 km-es körzetébe, hanem az ország valamennyi megyéjébe tudjon halat, haltermékeket, -készítményeket szállítani. Mivel családi gazdaságként működik a komplexum – lánya és fiai a különböző üzletágakat viszik – nem kell attól tartania, hogy évek múlva netalán egész más profilú tevékenység folyjon itt. Birkalegelőnek nem volt jó, halgazdaságnak tökéletes…