Szerda
Néhány órás napsütés sokfelé várható, de északkeleten borult maradhat az ég. Csapadék nem lesz. A szél többnyire mérsékelt marad.
A maximum-hőmérséklet többnyire +6 és +12 fok között várható.
Csütörtök
Az éjszaka képződött köd többfelé tartósan megmaradhat, de hosszabb-rövidebb időre szinte mindenhol kisüt majd a nap. Délután északnyugat felől megnövekszik és megvastagszik a felhőzet. Napközben helyenként szitálás, ónos szitálás előfordulhat, majd késő este északnyugaton már eső is lehet. A szél megélénkül, olykor meg is erősödik.
A minimum-hőmérséklet főként -3 és +3 között valószínű, a maximum-hőmérséklet pedig +3 és +6 fok között várható, de a tartósan napos tájakon akár +11 fok is lehet.
Péntek
Általában felhős, borult lesz az ég, délelőtt többfelé lesz eső, zápor, majd délután csökken a csapadékhajlam, de a Tisza térségében még mindig lehet eső. A zárt felhőzet este szakadozni kezd. A szél megerősödik, nagy területen viharos is lehet.
A minimum-hőmérséklet többnyire -1 és +4 fok között várható, de a szeles tájakon ennél is enyhébb lehet az éjszaka. A maximum-hőmérséklet jellemzően +5 és +8 fok között alakul.
SZÉLTÉRKÉP, CSAPADÉKTÉRKÉP, HŐMÉRSÉKLETTÉRKÉP
Az Agroinform.hu Időjárás rovatában 24 órás, 7, 15 és 30 napos országos és település szintű előrejelzéseket, valamint az elmúlt 30 napban mért adatokat is megtalálod, a permetezésre vonatkozó információkkal együtt.
Indexkép: Bagosi Sándor