„2024. november 10-én pergetve, műcsalival fogtam egy bucót a Tiszából, Tiszalök közelében, de nem vagyok biztos benne, hogy magyar vagy német bucó-e. Természetesen rövid fotózás után visszakerült a vízbe. A határozásban szeretném kérni a segítségüket" – írta a Magyar Haltani Társaságnak (MHTT) címzett levelében N. P.
Az MHTT szerint a képen látható hal teste orsó alakú, feje hosszú, szeme nagy és magasan ülő, szája alsó állású, farka elvékonyodó, pikkelyei aprók, ami alapján valóban egy bucó.
„A német bucó és a magyar bucó igen közeli rokonok, a német bucó teste erősebben megnyúlt, faroknyele vékonyabb, mint a képen látható példányé, és az első hátúszóban 10-nél kevesebb csonttüske számolható. A kifogott hal első hátúszójában 13 csonttüske található, faroknyele kevésbé karcsú, ami alapján a képen látható hal egy magyar bucó (Zingel zingel)" – vonták le a következtetést a kutatók.
Tehát a magyar bucó hátúszójában legalább 13 úszósugár van, ezzel szemben a német bucóéban 10-nél kevesebb, ez alapján könnyen megkülönböztethető a magyar és a német bucó egymástól.
A magyar bucó jellemzői
A magyar bucó nagyobb folyóink ritka előfordulású, áramláskedvelő, bennszülött faja. Nagy egyedszámú populációi a márnazónában alakultak ki, de a paduczónától a dévérzónáig jelen van, az állóvizekben nem találja meg életfeltételeit. Ívása április-május hónapokra esik, a folyók erősen áramló homokos és sóderes szakaszain ívik, az előre elkészített fészekgödrökbe rakja le ikráit. Jól fejlett példányai a 40 centiméteres testhosszt is elérhetik.
A német bucó jellemzői
A német bucó (Zingel streber) az áramló vízhez erősen ragaszkodó bennszülött halunk, a magyar bucóénál magasabb oxigénigénnyel. Jellemzően a paduc- és márnazóna hala, de ritkán a dévérzónába is letéved. Ívása többnyire április-május hónapokban, a folyóvizek sodrottabb részein, a kavicsos-sóderes aljzaton történik. A hímek nászidőszakban olajzöld színt öltenek magukra. Testhossza ritkán éri el a 20 centimétert.
Forrás: pecaverzum.hu
Indexkép: Shutterstock
