Idén immár tizenkettedik alkalommal ítélték oda és adták át a díjat a 37. Bábolnai Gazdanapok nyitónapján. A bíráló bizottság a kiállításon bemutatott új fejlesztésű hazai gyártmányok közül annak ítéli oda a címet, mely az alapítólevélben foglaltaknak megfelel.

Az ABZ Innovation Kft. nyerte meg az „Év magyar mezőgépe 2024" címet a 37. Bábolnai Gazdanapok kiállításon bemutatott, magyar fejlesztésű L30-as mezőgazdasági permetező drónjával. Ez a díj nemcsak a hazai innováció elismerése, hanem egy fontos mérföldkő a magyar dróntechnológia fejlődésében.

A Gépipari Tudományos Egyesület Mezőgépipari Szakosztálya és a mezőgazdasági szaklapokat kiadó Magyar Mezőgazdaság Kft. még 2012-ben alapította az Év Magyar Mezőgépe díjat, mely figyelemre méltó lehetőség a hazánkban gyártott mezőgazdasági gépek és eszközök korszerűségének hangsúlyozására, egyúttal a magyar szakemberek fejlesztő munkájának elismerésére, megbecsülésére. Az elismerés célja a hazai technológiai fejlesztések kiemelése, valamint a magyar gyártmányok iránti bizalom erősítése.

drón

A győri Széchenyi István Egyetemmel közös fejlesztés 30 literes permetlétartállyal ellátott könnyűszerkezetes konstrukció kompozit anyagokból készül, jól ellenáll a környezeti hatásoknak – forrás: GTE Mezőgépipari Szakosztály

A GTE Mezőgépipari Szakosztálya tájékoztatása szerint a technológiailag fejlett L30 agrárdrónok a centiméter pontosságú repüléstervezésnek és bármilyen Emlid RTK bázissal kompatibilis navigációnak köszönhetően rendkívül precízen dolgoznak bonyolult terepen is. A győri Széchenyi István Egyetemmel közös fejlesztés könnyűszerkezetes konstrukció a környezeti hatásoknak jól ellenálló kompozit anyagokból készül.

A fejlesztés célja volt, hogy a mezőgazdasági gazdálkodók a permetező drónokkal kíméletesen, hatékonyan és költségtakarékosan végezhessék el a növényvédelmi kezeléseket.

Az ABZ Innovation L30 drón az első olyan, teljesen magyar fejlesztésű és Európában gyártott permetező drón, amely 30 literes tartállyal és CDA-val (mechanikus cseppképzésű szórófejjel) van felszerelve. Ez a rendszer lehetővé teszi az anyagok rendkívül pontos és hatékony kijuttatását, így ideális permetezéshez, vetéshez és üvegházi árnyékoláshoz egyaránt.

A drón fejlett repüléstervező algoritmusának köszönhetően pontosan képes optimalizálni a repülési útvonalakat, maximalizálva a hatékonyságot és biztosítva a gyors, precíz munkavégzést. Emellett a lefelé irányuló légáramlás optimalizálása javítja a kijuttatott anyagok eloszlását, legyen szó folyadékok permetezéséről vagy magvak kijuttatásáról.

Az L30 óránként akár 21 hektár terület lefedésére is képes permetezéskor, ami lehetővé teszi a gyorsabb munkavégzést.

Az ABZ Innovation Kft. által fejlesztett L30-as drón nemcsak a legmodernebb technológiát képviseli, hanem a hazai gyártású gépek innovációs erejét is bizonyítja. Megbízhatóságuk záloga továbbá, hogy Európa számos országában valamint már Afrikában és Ázsiában is jelen vannak a piacon.

A permetező adapter helyett felszerelhető granulátum-, vagy aprómag szóró-rendszerrel is. A precíziós mezőgazdasági munkákhoz szükséges RTK GPS navigációs modul kiegészíthető ipari kamerákkal, LIDAR szenzorokkal és egyéb speciális eszközökkel a maximális hatékonyság érdekében.

Szőlők, gyümölcsösök növényvédelmére is alkalmas. A gyártó egyedi hardver- és szoftverfejlesztései garantálják a magas minőséget és megbízhatóságot.

év mezőgépe

A díjat és a vele járó díszoklevelet Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára adta át – fotó: ABZ Innovation Kft.

A díjat és a vele járó díszoklevelet Tarpataki Tamás, az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára adta át Török Gyulának, a gyártó cég tulajdonos-ügyvezető igazgatójának.

Az ABZ Innovation elkötelezett a magyar mezőgazdasági technológia fejlesztése mellett, és büszkék arra, hogy hozzájárulhatnak a dróntechnológia terjedéséhez itthon és nemzetközileg is.

Az Európai Unió Bizottsága szerint a dróntechnológia 20 éven belül 100 ezer embert foglalkoztató iparággá fejlődhet, és Magyarországon is egyre nagyobb szerephez jut a mezőgazdaságban. Az L30-as drónnal ennek a jövőnek az élvonalában kívánnak maradni.

drón

Török Gyula, az ABZ Drone Kft. ügyvezetője – forrás: GTE Mezőgépipari Szakosztály

Elismerő oklevelet vehettek át még a Fliegl-Abda Kft. és a makói VGM Hungary Kft. képviselői a KSD-165 típusjelű mélyágyas szervestrágya-szóró, illetve a HS-16 típusú billenőszekrényes mezőgazdasági pótkocsi kifejlesztéséért.

Forrás: GTE Mezőgépipari Szakosztály/ABZ Innovation Kft.