A madárinfluenza egy ritka, de erősen fertőző törzse, a H7N5 okozott járványkitörést egy nyugat-németországi baromfitelepen – írja a Reuters hírügynökség cikke alapján a hazipatika.com.

madárinfluenza

A ritka H7N5 okozott járványkitörést – fotó: pixabay.com

A járványban hatezer szárnyas hullott el a holland határhoz közeli, Alsó-Szászországban található Bad Bentheim egy több mint 90 ezres baromfiállományú gazdaságában – jelentette be csütörtökön az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH).

A fertőzéseket először június 29-én fedezték fel, majd július 2-án beigazolódott, hogy a H7N5 altípusú influenzavírus okozta azokat.

A WOAH már 2005 óta vezet feljegyzéseket az állatok körében globálisan kitörő járványokról. Ez az első olyan eset, amikor a H7N5 okozott járványkitörést a világban.

Fontos megemlíteni, hogy ez nem az az influenzatörzs, amely az Egyesült Államokban március óta számos tejtermelő gazdaságban teheneket fertőzött meg, továbbá négy ember megbetegedéséért is felel. Azokért az esetekért ugyanis a H5N1 altípus a felelős.

Az influenzavírusokat a szakértők több csoportba sorolják. Az emberi megbetegedések szempontjából a legjelentősebb az influenza A és B típusa. Az előbbi további altípusokra osztható attól függően, hogy milyen fehérjék vannak a felszínén. A szezonális emberi influenzajárványokért főként a H1N1 és a H3N2 a felelős.

Zoonózisként ugyanakkor egyes, az állatvilágban terjedő egyéb influenzavírusok is átugorhatnak az emberre.