Nagyon érdekes bírósági ítélet született Łódź környékén egy falusi településen. Egy sertéstartó lengyel gazda ellen a szomszédai panaszt nyújtottak be a bíróságon, mivel a sertésólak szaga irritálta a körülötte lakókat.

sertés

Szag nélkül nem lehet sem sertéseket, sem más haszonállatokat tartani – fotó: pixabay.com

A közel 13 évig húzódó per során a bírósági szakértők többszöri helyszíni vizsgálatot tartva megállapították, hogy az alperes több alkalommal korszerűsítette a nagyapjától örökölt sertésólakat, és azok minden környezetvédelmi előírásnak megfeleltek, a sertéstartással együtt járó kellemetlen szagot azonban nem tudta megszüntetni. Ezért a bíróság a gazdát 30.000 złoty (mintegy 2,7 millió Ft) bírsággal sújtotta.

Az eset nagy visszhangot, pontosabban felzúdulást váltott ki. Az ország állattartói hangsúlyozták, hogy szag nélkül nem lehet sem sertéseket, sem más haszonállatokat tartani, ami viszont alapvetően fontos a lakosság ellátása szempontjából.

Ezt eddig a lengyel falvak lakói nemzedékek óta tudomásul vették, és eltűrték (hiszen csaknem minden család tartott állatokat). A mostani probléma a falvak funkciójának alapvető módosulásából adódik.

A falusi települések manapság, világszerte egyre inkább a városok alvó negyedeivé válnak, ahol nincs helye az állattartás bűzének és szennyének. A hústermelésre ott vannak a több ezres állattartó telepek, még ha a „kényes" orrú lakók jobban szeretik is a kisüzemi termékeket.

Egy helyi szakszervezeti képviselő tömör véleménye a perről a következő:

„Ez az ítélet egy-egy szöget jelent minden olyan lengyel vállalkozó koporsójába, aki családi gazdaság keretében minőségi sertéshúst kíván termelni a lakosság részére."

Forrás: farmer.pl