Szlovákia továbbra is komoly lépéseket tesz a száj- és körömfájás terjedésének megfékezésére, és ebben egyre szélesebb körű nemzetközi támogatásra számíthat. Csehország és Magyarország mellett immár Ausztria is aktívan segíti a járvány elleni védekezést.
Az osztrák hatóságok hetven szakembert és tíz speciális fertőtlenítő berendezést küldenek Szlovákiába, hogy támogassák a fertőzött farmok megtisztítását. Ezenkívül az Európai Bizottság is szakértői csoportot delegál, Hollandia pedig szintén jelezte, hogy segítséget nyújtana a válság kezelésében – írta cikkében az Új Szó.
Magyar példa az elföldelés
Richard Takáč mezőgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a nemzetközi együttműködés példás, és céljuk, hogy a járványt minél hamarabb sikerüljön megfékezni. A fertőzött állatok esetleges tömegsírokban történő elhelyezése is szóba került, a magyar gyakorlat alapján, és jelenleg vizsgálják a megfelelő helyszíneket erre.
Ígéret a kártalanításra
A kormány ígérete szerint a fertőzéssel sújtott gazdálkodók – legyen szó nagyüzemi vagy kisebb állattartókról – teljes körű kártalanításban részesülnek. A kompenzáció hazai forrásból, illetve uniós támogatásokból történik. Robert Fico miniszterelnök megerősítette, hogy a gazdák nem maradnak segítség nélkül, és a kormány kész akár Brüsszelben is tárgyalni a szükséges támogatások megszerzéséért.
Szigorú ellenőrzés az utakon
Eközben a rendőrség szigorú határellenőrzéseket vezetett be. Egy hétvége alatt több mint 6400 járművet vizsgáltak át, ezek közül közel 600 volt állatszállító. Egy esetben a hatóságok visszafordítottak egy fertőzésgyanús járművet. A járvány egyik gócpontjában, Bakán, egész napos rendőri felügyelet mellett zajlott a forgalom ellenőrzése, és minden járművet fertőtlenítettek.
A hatóságok a szlovák–magyar határon is szoros ellenőrzést tartanak fenn, hogy megakadályozzák a vírus továbbterjedését, miközben a kártérítési folyamat is elindul a gazdák számára.
Indexkép: Pixabay