Megoszlanak a vélemények a csokoládé egészségünkre gyakorolt hatásairól, azonban a történelem során sok esetben használták gyógyászati célokra is.
A csokoládé gyógyászati célú felhasználása
A csokoládé az amerikai kontinensről érkezett Európába. Hernán Cortés spanyol konkvisztádor közvetítette V. Károly német-római császárnak 1528-ban Mexikóból.
A régi egyházi felfogás szerint tilos volt a fogyasztása a böjti időszak alatt, ami 1662-ben változott meg, amikor Francesco Maria Brancaccio bíboros megállapította, hogy "a folyadék nem számít böjttörőnek". A kakaó böjti feloldásáig azonban Európában csak gyógyászati okokból fogyaszthatták a csokoládét. Bizonyítékot jelent erre a Badianus-kézirat is 1552-ből, mely szerint a kakaót egészségügyi problémákra alkalmazták. A kézirat egy része a mexikói betegségekről szól, valamint azok gyógyításáról és a táplálkozási problémákról. Említést tesz a kakaóról és származékairól, amelyeket az angina, a székrekedés, a fáradtság és az aranyér gyógyítására javasolnak.
Akut megbetegedésekben, a krónikus tüdőgyulladásban vagy a krónikus fáradtságban szenvedő pácienseknek a 19. században egy speciális csokoládét ajánlottak, mely Caraccából származó kakaóból, ceyloni fahéjból és Avanából készült cukorból készült.
Csokoládéval a cukorbetegség ellen?
Ma már tudjuk, hogy a csokoládé túlzott fogyasztása árthat az egészségünknek. Egy tanulmány szerint azonban hetente legalább 5 adagnyi étcsokoládé fogyasztása akár 21 százalékkal is csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázatát.
A kutatásokban részt vevők négyévente töltöttek ki kérdőíveket étkezési szokásaikkal kapcsolatban 25 éven keresztül. A tudósok ezután vizsgálni kezdték a kísérletben résztvevő 111 ezer ember csokoládéfogyasztását. Az életmódbeli kockázati tényezők figyelembevétele után megállapították, hogy azoknál, akik hetente legalább ötször 28 gramm adagnyi csokoládét fogyasztottak, 10 százalékkal alacsonyabb volt a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázata azokhoz képest, mint akik ritkán vagy soha nem fogyasztottak csokoládét.
Az étcsokoládét fogyasztóknál a vizsgálati eredmény még kedvezőbben alakult. Akik hetente legalább öt adag étcsokoládét fogyasztottak, azoknál 21 százalékkal lett alacsonyabb a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának a kockázata, ráadásul ők súlygyarapodást sem tapasztaltak, ellentétben a tejcsokoládét fogyasztókkal.
Megoszlanak a vélemények a csokoládé egészségre gyakorolt hatásairól – fotó: Shutterstock
Valóban lehet egészséges?
A kakaó sok flavonoidot tartalmaz, amely antioxidánsként csökkentheti a gyulladásokat. Minél magasabb százalékban tartalmaz kakaót az étcsokoládé, annál több benne a jótékony flavonoid.
Ennek ellenére az orvosok nem javasolják a csokoládéfogyasztást azok számára, akiknél magas a 2-es típusú diabétesz kialakulásának a kockázata, ehelyett azt ajánlják, válasszanak inkább másfajta antioxidáns-forrásokat azok, akik javítani szeretnék vércukorszint-értékeiket: áfonyát, szedret, gránátalmát, almát, teát.
Aki pedig mégis szeretne olykor csokoládét enni, válasszon minél magasabb kakaótartalmút, és fogyassza mértékletesen.
Forrás: greendex.hu
Indexkép: Shutterstock