A nyár a grillezés időszaka. Azonban a grillezés nem csak csupa szórakozás. A finom ételek adta élményeket ugyanis gyakran a feledésbe taszítják a grillezés utáni takarítás kellemetlen percei, esetleg órái. Mert ugye egyikünknek sem a kedvence, amikor az odaégett szennyeződéseket kell eltávolítani a grillről, vagy épp tisztára kell varázsolni a bográcsot. Azonban ezekre is vannak tippjeink, így semmiképp ne mondjunk le a grillezés adta finom ízekről, és persze a hangulatról.

Így varázsold tisztára egy hagyma segítségével a grillsütődet!

A grillsütők tisztítása bizony komoly kihívást jelenthet, különösen, ha sikerült odaégetni az ételeket. A hagyma azonban segít, hogy mihamarabb túlessünk ezen. Fontos, hogy ne hagyjuk teljesen kihűlni a grillsütőt, azonban már túl forró se legyen. Amikor még meleg a sütő, sokkal egyszerűbb csodásan tisztára varázsolni a hagyma segítségével.

grill

A hagyma kiválóan tisztítja a grillsütő rácsait. De a rácsra dobva is nagyon finom. Fotó: Shutterstock

Vágjunk félbe egy nagyobb hagymát, ezután szúrjunk a domború felébe egy villát. A hagyma vágott felével dörzsöljük végig a rácsokat, hiszen a hagyma természetes savtartalma segít feloldani a maradék odaégett ételt és zsírt, ráadásul mivel antibakteriális hatása is van, még fertőtleníti is a rácsokat. Ezután pedig öblítsük le a rácsokat vízzel, hogy a hagymadarabok is eltűnjenek róla.

Hagyjuk teljesen megszáradni a grill rácsait, és csak azután használjuk sütésre. Fontos, hogy rendszeresen tisztítsuk a grillsütőt, hiszen ha már sokadszor ég oda az étel, a hagyma is feladja a harcot, és a rácsok bizony nem lesznek patyolat tiszták.

Ráadásul a grillsütő élettartama is növekedni fog, ha folyamatosan tisztítjuk. A hagyma mellett a citrom és a só, az eset és a szódabikarbóna kombinációja, és a kávézacc és az összegyűrt alufólia is segít eltávolítani az odaégett szennyeződéseket.

Varázsold gyorsan tisztává a grillrácsot vagy a bográcsot

A hagyma nem az egyetlen megoldás, ha tisztára akarjuk varázsolni a grillsütőt vagy a bográcsot. Azonban minden esetben nagyon fontos, hogy ha lehet, soha ne hagyjuk rászáradni a koszt egyikre sem. Persze senkinek sincs kedve a finom ételek elfogyasztása után egyből nekiállni a takarításnak, de ha lehet, még aznap végezzük el ezt a feladatot, hiszen így nagyban megkönnyítjük vele a saját dolgunkat. Ráadásul jóval hosszabb ideig tudjuk majd élvezni mind a grillezést, mind a bográcsozást, ha odafigyelünk az eszközeinkre.

A faszenes grillsütő esetében kerüljük a vizet, mivel ezzel nagyon könnyen tönkre tudjuk tenni a tűzteret. A legjobb, ha megvárjuk, amíg a parázs teljesen kihűl, majd egy lapáttal kiszedjük a hamut. Ezután egy kis kefe, vagy seprű segítségével ki tudjuk sepregetni.

Ha nem a hagymát használjuk a grillrács tisztításához, akkor mindenképp várjuk meg, amíg az teljesen kihűl, különben még a tisztító eszközöket is el kell távolítani a rácsról, miután hozzátapadtak a meleg felülethez. Először egy száraz kefe segítségével kaparjuk le a rácsról a maradványokat, majd az eszközöket meleg vízben mosogassuk el. Ha a sütögetés előtt vékonyan olajjal kenjük be a rácsot, úgy elég sok mindentől meg tudjuk kímélni magunkat, hiszen az étel sem ég oda, és jóval könnyebb lesz letakarítani is.

Az olajat akkor se felejtsük el, ha öntöttvas grillsütőt használunk, hiszen így nem lesz rozsdás. Ha úgy látjuk, a bogrács már soha nem lesz olyan szép, mint az első használatbavétele előtt, akkor bizony nagyot tévedtünk. Kenjük be a bogrács külsejét zsiradékkal, mert az fel fogja oldani a kormot, és így jóval egyszerűbb lesz azt utána letörölni róla.

A bográcsba engedhetünk vizet, és alágyújthatunk, ha nagyon odaégett az étel. De készíthetünk egy csodaszert is, amellyel kívül és belül is meg tudjuk tisztítani. Kell hozzá só, citrom, ecet és víz. A só a szemcséivel könnyedén eltakarítja a ráragadt szennyeződéseket, a citrom és az ecet pedig kiváló zsíroldó. Egy szivacs és a keverék segítségével a bográcsunk máris újra gyönyörű tiszta lehet.

A bogrács külsejéhez alkalmazhatjuk az ősi módszert is, miszerint a már kihűlt hamuba mártsunk nedves rongyot, majd azzal kezdjük el letakarítani a külső részét. Ezután öblítsük le, ha pedig még mindig koszosnak találjuk, alaposan mossuk el sima, mosószeres vízben.

Ha mégsem azonnal takarítottuk le a grillrácsot, és kilátástalannak tűnik a helyzet, melegítsük fel egy kissé a sütőt, így fel fog lazulni a rászáradt maradék, majd a kihűlést követően könnyebben tudjuk ledörzsölni azt.

Tisztítókefe használatánál mindig vegyük figyelembe, miből készült a rács, hogy nehogy többet ártsunk, mint használjunk. A kerámia bevonatos grillhez sárgaréz súrolókefét használjunk, míg a vasrácsra bátran használhatunk fémkefét. Azonban a rossz minőségű kefe szálai könnyen ráragadhatnak a rácsra, így érdemes jobb minőségű eszközökkel dolgozni.

grill

A grillezés nem csak finom ételeket, de jó hangulatot is hoz magával. De nem árt, ha nem halogatjuk a grillrács tisztítását sem. Fotó: Shutterstock

Az ecet remek zsíroldó, így akár ráspriccelve, akár áztatva is segítségünkre lehet a rácsok esetében. Soha ne maradjon el a mosás és öblítés, végül pedig a szárazra törlés az ecetes kezelés után.

Ügyeljünk arra is, hogy ne hagyjuk rozsdásodni az eszközeinket. A rozsda a fémek felületén nedvesség hatására alakul ki, de a savak és a sók is előidézhetik. A grillrács és a bogrács a levegő páratartalmától is rozsdásodhat, főleg, ha a kertben felejtjük őket, úgyhogy semmilyen esetre se hagyjuk kint a bográcsot és a grillsütőt a kertben, ha nincs fedett helyük.

A rozsdásodást úgy tudjuk megelőzni, ha minden használat előtt és után átkenjük olajba mártott papírtörlővel vagy befújjuk olajspray-vel a grillrácsot. Az olaj taszítja a vizet, bevonatot képez a rácson, így megóvja azt az oxidációtól, és az ételek sem fognak olyan könnyen odaégni.

A hagyma nem csak tisztításra jó. Így kerülheted el a szagot és a könnyeket!

Azért, hogy a hagyma pucolása közben gyakran könny szökik a szemünkbe, a propántial-S-oxid nevű vegyület felelős, amely azáltal, hogy irritálja a nyálkahártyát, könnyezést okoz. Ehhez az kell, hogy megsértsük, vagy felvágjuk a hagyma külső rétegét, mert akkor szabadul fel belőle a vegyület. A könnyezést a kénsav okozza, amely a propántial-S-oxid levegővel való érintkezésekor képződik. Bár nem okoz semmilyen maradandó károsodást, nagyon kellemetlen tud lenni.

Kiváló megoldás lehet a sírás ellen, ha a folyamatot folyó víz alatt végezzük. Így a vegyületet rögtön le is mossa a víz, ezért nem tud irritációt okozni. Azonban legyünk nagyon óvatosak, hiszen kés lesz a kezünkben a munka során, és a kés és a víz nem jó barátok.

A második megoldás ennél jóval egyszerűbb és biztonságosabb. Tartsuk a hagymát a hűtőszekrényben, sőt, mielőtt felvágnánk, tegyük pár perce a mélyhűtőbe. A titok, hogy a hideg hatására a kémiai folyamatok lelassulnak, így jóval kevesebb kénsav képződik, amikor a propántial felszabadul. Azért ne sokat időzzünk az aprítással, mert hamar felmelegszik a hagyma, és sírás lesz a vége.

A hagyma szaga, vagy illata zavaró tud lenni, ha társaságban vagyunk. A hagyma illatát a kéntartalmú vegyületek okozzák, amelyek a főzés hatására szabadulnak fel. Ilyenkor vagy az a megoldás, hogy mindenki fogyaszt hagymát, és így közösen viseljük a következményeket, vagy nyers petrezselymet vagy zeller levelet rágcsálunk hagymaevés után.  A levelekben található illóolajok lekötik a hagyma szagát okozó kémiai vegyületeket, így nem lesz olyan kellemetlen a leheletünk.

A kezünk is szagos lehet, miután megpucoltuk és felszeleteltük a hagymát. Ezt citrommal tudjuk eltüntetni. Dörzsöljük be a kezünket egy fél citrommal, majd mossuk meg és a szag hamar el fog tűnni.

Tudj meg minél többet a hagymáról!

A hagymák közül a leggyakrabban a vöröshagymát termesztik, amely nem csak vörös lehet, hanem akár lila, sárga vagy éppen fehér is. A vöröshagymát magvetéssel vagy dughagyma ültetésével termeszthetjük, és jóformán mindenhol megterem.

A melegebb éghajlaton termelt újhagymának enyhébb, édesebb az íze, míg a hidegebb éghajlaton termesztett hagyma jobban eltartható, azonban jobban is csíp. A hagyományos vöröshagyma akkor jó minőségű, ha a felszíne tiszta, az állaga kemény, a héja pedig száraz és sima.

Áttelelő hagymát szeretnél? Augusztusban jön el a te időd!

A legjobb, ha nem vásároljuk, hanem mi magunk termesztjük a hagymát a kertben. Ha áttelelő hagymát szeretnénk, akkor erre a legjobb időpont az augusztus második fele lesz. Ha már júliusban elvetjük, akkor könnyen előfordulhat, hogy a növény túlfejlődik, és tavasszal már magszárba fog menni. De az sem jó, ha túl sokat várunk vele, és átcsúszik a hagyma vetése vagy ültetése szeptemberre, hiszen akkor a növény nem tud kellő módon megerősödni még a téli fagyok előtt.

Az áttelelő hagymát ne vessük frissen trágyázott földbe, viszont kiváló másodnövénye lehet bármelyik trágyázott zöldségnövénynek. Fontos azonban, hogy az ágyás legyen jól előkészítve és felásva, ráadásul, mivel a meleg, száraz augusztusban vetjük, előtte alaposan locsoljuk meg a talajt.

A magokat 30 centiméteres sortávolságra, és 10-15 centiméteres tőtávolságra vessük. A vetés után folyamatosan öntözzük a hagymát, hogy az minél hamarabb csírázni kezdjen. Az őszi időszakban az időjárástól tegyük függővé az öntözés gyakoriságát, de soha ne hagyjuk kiszáradni a hagymát. Újhagymaként már március végén fogyaszthatjuk, főzőhagymaként pedig májusban tudjuk majd betakarítani.

A hagyma igazán hasznos

A hagyma nagyon finom és egészséges. Még nátha esetén is számíthatunk rá, ugyanis a belőle készült tea enyhíti a megfázásos tüneteket, és csökkenti a köhögést. A hagyma jó a rovarcsípések ellen is. Méh- vagy darázscsípés esetén tegyünk a csípésre egy frissen félbevágott kisebb hagymát, és hagyjuk rajta 10 percig. Azon kívül, hogy enyhülni fognak a fájdalmaink, még a csípés helye sem fog feldagadni. De ugyanígy hatásos a szúnyogcsípés okozta viszketés enyhítésére is. Fontos, hogy utána öblítsük le a bőrfelületet.

Sok benne a természetes cukor, ezen kívül pedig megtalálható még benne az A-, B6-, C- és E-vitamin, folsav, nátrium, kálium, vas és más ásványi anyagok, illetve gazdag rostforrás is. A gyomrunknak is jót tesz. A vöröshagyma ugyanis olyan kénvegyületeket tartalmaz, melyek segítenek a Helicobacter Pylori nevű baktérium közömbösítésében, amely a gyomorfekély kialakulásával függ össze.

A székrekedés ellen is hasznos, hiszen nagyon gazdag rostokban. Ezen kívül még a puffadást is megszünteti. Orrvérzés esetén is bevethető. Ilyenkor az orr alá kell tartani egy félbevágott hagymát, és az abból felszálló illóanyag segít elállítani a vérzést.

Azt már tudjuk, hogy egy kis melegített só a fülre helyezve enyhíti a fülfájást. Azonban a hagyma is kiváló fájdalomcsillapító lehet. Ehhez tegyük be 30 másodpercre a mikrohullámú sütőbe, majd egy kendőbe tekerve tegyük a fájós fülre. Ennek oka, hogy a melegítéstől kén szabadul fel a hagymában, amely kiváló gyulladás- és fájdalomcsökkentő.

A hagyma tehát nem csak grillezve, hanem a grill tisztítására is kiváló, sőt, még az egészségünknek is jót tesz.