Az utóbbi napokban a Cibakházi-Holt-Tisza területén szakaszonként eltérő mértékű halpusztulás volt megfigyelhető. Az elpusztult halak 99%-a ezüstkárász volt.

Az előzetes adatok alapján megállapítható, hogy a halpusztulásnak nem vízminőségi okai voltak, hanem egy ötödik generációs herpesz vírus áll a háttérben, melynek korábbi mutációi a 2010 és 2020 közötti évtizedben már több alkalommal is okoztak a jelenlegihez hasonló, illetve azt meghaladó mértékű halpusztulást. A vírus fajspecifikus, szinte kizárólag az ezüstkárász többnyire közepes méretű egyedeit támadja, de elszórtan más halfajok közül is szedhet áldozatokat.

A halpusztulásról a Cibakházi Vegyesüzemi Horgász Egyesület tájékoztatta a Halgazdálkodási Hatóságot.

A cibakházi szakaszon végzett haltetemek begyűjtése során frissen elhullott halat nem találtak, azonban dr. Gorda Sándor halászati szakmérnök tájékoztatása szerint a vírus kártétele akár több hullámban is jelentkezhet a nyár hátralévő részében.

Forrás: cvhe.hu

Indexkép: Shutterstock