Bár ma már számos fajtája létezik a mogyorókrémeknek, továbbra is a Nutella az, amelyből 2,5 másodpercenként adnak el egy üveggel; egyetlen más hasonló termék sem közelíti meg a népszerűségét – írja a divany.hu.

A mogyorókrém története

A második világháború végén a kakaó drága és ritka volt, akárcsak a csokoládé, így logikus lépés volt a Ferrero részéről a mogyoróhoz nyúlni ezekben az időkben. Először kevés kakaó és kiváló helyi mogyoró felhasználásával készítettek 1946-ban Giandujot márkanév alatt – ekkor még szilárd – mogyorós édességet, amit felszeletelve rá is lehetett tenni feltétként bármire. Ezt öt éven át árusították így, majd SuperCrema név alatt üvegbe töltve, krémesebb, kenhetőbb állagú édességként kezdték árusítani. Az ismert márkanevet 1964-ben kapta meg a krém, egy évvel később pedig megszületett az a forma, amely máig a Nutellával jelent egyet.

A nutellás üveg formáját bárki azonnal felismeri, így a cégnek nem áll szándékában azon bármit is változtatni. De hogyan vezetett el az út a nemzetközi sikerhez?

A népszerűséghez vezető marketingfogások

Egészséges reggelizőtermékként reklámozták. Magas cukor- és zsírtartalma ellenére a gyártó az egészséges összetevőkre helyezte a hangsúlyt. Kezdetben úgy reklámozták a Nutellát, mint olyan krémet, amely bármire rákenhető, azonban ez a fogyasztók jelentős részénél nem talált célba. Így 2009-ben a reggelizőtermékek piacára kezdtek fókuszálni, és mivel adalékanyagoktól és színezékektől mentes, e csoportban már megtalálta a Nutella a célközönségét.

A popkultúra részévé vált. A nutellás csodareceptek ma is rendkívül népszerűek, van már Nutella-nap is (február 5-e), amikor különösen aktuális nutellás recepteket megosztani egymással és a nagyvilággal. A márkának a Facebookon 30 millió követője van, ami szintén mutatja hihetetlen népszerűségét.

nutella

Egészséges reggelizőtermékként reklámozták, aminek köszönhetően a Nutella hamarosan rendkívül népszerűvé vált – fotó: Pixabay

Igazi családi termékként prezentálja magát. Marketingjében fontos szerepe van a családnak, ami a fogyasztó számára azt üzeni, biztonságos, jó terméket választ.

Az olasz válogatott mellé álltak. Az olasz kultúra fontos része a futball, amit a Nutella is felismert: 1988-ban a Squadra Azzurra szponzorai lettek három évre, ami segítségükre volt abban, hogy az egész világ megismerje a Nutellát, és ráadásul az emberek a sport miatt egészséges ételként tartsák számon.

Gyakran éri azonban az a vád a gyártót, hogy pálmaolajat használ a termékeiben, márpedig a pálmaolaj napjainkban heves viták tárgyát képezi.

A Ferrero honlapján olvasható, hogy fenntartható forrásból származó pálmaolajjal készítik a terméket, de ez nem mindenkit győz meg teljesen.

Számos termékben található ugyan pálmaolaj, melyeket kevésbé támadnak, mint a Nutellát, azonban napjaink egyre környezettudatosabb szemléletmódja közepette lehet, hogy a Ferrerónak el kell majd gondolkodnia azon, mivel válthatja ki a pálmaolaj jelenlétét termékében.