Magyarországon a facélia (azaz a mézontófű) termesztését az 1930-as években kezdték meg – eredetileg korai zöldtakarmány előállítása céljából. Napjainkban viszont már egyre többet lehet hallani róla a biokertek, méhlegelők és ökológiai gyakorlatok területén, mert a termesztése ma már ezek kiszolgálására irányul.

Ez nem véletlen: ugyanis a facéliáról kiderült, hogy fontos szerephez juthat a jövőben a természeti egyensúly helyreállítása, a biodiverzitás támogatása és az ökoszisztéma egészsége szempontjából, ezért érdemes jobban megismernünk.

facélia

Leginkább a jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag vályogtalajokat kedveli – fotó: pixabay.com

Gyorsan fejlődik

A facélia hazai termesztésének az első próbálkozásai az 1900-as évek elejére nyúlnak vissza: akkor egy-egy parcellán próbálkoztak vele. A kutatók a 1904-es, 1905-ös száraz években azt tapasztalták, hogy a facélia egyike azoknak a növényeknek, amelyek a szárazságnak legerősebben ellenállnak – mostoha, vízhiányos körülmények között is dús levelű hajtásokat nevel – írja az egy.hu szerzője Amrein Tamásné Miskolczi Boglárka, kertészmérnök.

Előnye, hogy gyors fejlődésű – már két hónap elteltével kaszálható –, ráadásul még a haszonállatok is szeretik leginkább más takarmánnyal keverve. Jól fejlődik homokos talajokon is, így a termesztésében főként azokon a területeken láttak fantáziát, ahol más takarmánynövények nem voltak termeszthetők a talaj miatt. Bár nem tartozik a nitrogén-visszapótló zöldtrágyanövények közé, a korabeli kísérletek eredményei szerint igen jó termésnövekedés volt vele elérhető a búzaföldeken, ahol zöldtrágyaként hasznosították a facéliát.

Ennek a felhasználásnak volt nagy úttörője Ambrózy báró, aki a kísérletei során bebizonyította, hogy a facélia zöldtrágyaként való alkalmazásával holdanként 300-400 kg búzatöbblet is elérhető.

Az általa publikált eredményekkel olyan hosszas szakmai vitát indított, amivel kapcsolatban az agrárium szakemberei arra a megállapításra jutottak, hogy bár a facélia ugyan használható zöldtrágyanövényként, de nem tudja felvenni a versenyt a pillangósvirágúak nitrogénpótlásával, és a hosszútávú zöldtrágyaként történő alkalmazása a tápanyagok visszapótlása nélkül talajromláshoz vagy a talaj kimerüléséhez vezethet.

facélia

Virágai a mézelő méhek számára nagyon vonzóak, mivel hosszasan is virágzik, így értékes növénynek számít a méhészeknek is – fotó: pixabay.com

A facélia kiléphetett a több mint egy évszázados szűk keretei közül

A facéliával kapcsolatban számos vizsgálat és ezt kísérő szemléletváltás követte egymást, mígnem elérkeztünk a kétezres évek elejére, amikortól népszerű lett az az elképzelés, hogy a facélia egy olyan önfelújító növény, ami aránylag alacsony költségekkel termeszthető, egész éven át tisztán tartja a talajt, zöldtrágyázza azt, „karbantartja" a talajéletet, gondoskodik a szervesanyag-pótlásról  és elvégzi a talajban a fonálférgek gyérítését is.

Az új irányvonal, az európai uniós csatlakozás, és a megváltozott agrárkörnyezet az oka annak, hogy a facélia végre kiléphetett a több mint egy évszázados szűk keretei közül, és ma már az egyik leggyorsabban népszerűsödő növénynek számít.

Miért érdemes megismernünk, ültetnünk a facéliát, és hogyan használhatjuk ki felkínált értékeit?

A facélia egy Észak-Amerikából származó egynyári növény, ami a rövid vegetációs idejének, a gyors növekedésének, a viszonylagos igénytelenségének és a kórokozókkal szembeni ellenállóképességének köszönheti a nagy érdeklődést. Május végétől egészen augusztus végéig gyönyörködhetünk a virágaiban.

Méhvirágnak vagy hernyóvirágnak is nevezzük ezt a rendkívül értékes mézelő növényt, aminek a virágai nagy cukortartalmú nektárt tartalmaznak (28%) nagy mennyiségben.

Virágai a mézelő méhek számára nagyon vonzóak, mivel hosszasan is virágzik, így értékes növénynek számít a méhészeknek is: egy hektárnyi facéliára 4-6 méhcsalád is telepíthető,  a hektáronkénti mézhozam pedig meghaladhatja az akár 800 kg-os mennyiséget.

facélia

A gondozása nem igényel nagyobb erőfeszítéseket, jól beilleszkedik a természet körforgásába – fotó: pixabay.com

A facélia hosszú gyökérzete jó mélyen behatol a talajba, egyúttal kiválóan lazítja is azt

A finom szerkezetű, gyorsan bomló gyökérzet gazdag foszforban, káliumban és kalciumban – táplálja a talajt. Ha sűrűn vetjük, még használható gyommentesítésre is, nagy tömegben akadályozza a gyomok kikelését is.

Leginkább a jó vízgazdálkodású, tápanyagban gazdag vályogtalajokat kedveli, a nitrogénben dús talajokon azonban könnyen megdőlhet, ami amellett, hogy megnehezíti a betakarítását, még terméscsökkenést is okozhat.

Kezdeti fejlődése idején nem szereti a szárazságot, ezért célszerű egy keveset öntözni, később azonban enélkül is fejlődik. A gondozása nem igényel nagyobb erőfeszítéseket, jól beilleszkedik a természet körforgásába.

A mézontófű olyan jó tápanyagmegkötő és -feltáró növényünk, ami egyaránt alkalmas köztes- és zöldtrágyanövénynek is, jó hatást gyakorol a talajszerkezetre, segíthet bennünket a gyomosodás visszaszorításában, nemigen van kártevője, hosszasan virágzik, kiváló beporzóbarát faj és rendkívüli mézelő. Mindenképpen érdemes foglalkozni vele!