A téli metszés nagyon fontos, ha egészséges növényeket és bőséges termést szeretnénk. Természetesen nem minden növény esetében szabad elvégezni, de a ribizli kifejezetten igényli.

Ráadásul azon túl, hogy egy évben egyszer meg kell metszeni, szinte észre sem fogjuk venni, hogy a kertünkben van, hiszen alig van teendőnk vele. Csak a csodás, piros gyümölcse fog feltűnni, és hamar eltűnni, hiszen igazán nagyon finom. Ráadásul még egészséges is, akár nyersen, akár dzsemként, akár sültek mellé mártásként tálaljuk fel. Így hát nem is kérdés, miért kell, hogy a kertben legyen hely a ribizli számára. Éppen ezért ne késlekedjünk, és végezzük el a ribizli téli metszését, hiszen egy kis munkával nagyon sok finom gyümölcshöz tudunk később hozzájutni. Úgyhogy, metszésre fel!

A téli metszés fontossága

A téli metszés a növények nyugalmi időszakában történik, így ekkor nem képződik váladék az ejtett sebeknél, ezáltal jóval kisebb a fertőződés veszélye. Eredményeként gazdagabb terméshozamot érhetünk el, segítségével gyorsabban történik meg az újonnan ültetett növények esetében a gyökérképződés, és ilyenkor, amikor csupaszok az ágak, a legjobb az alakító metszést elvégezni, hiszen tökéletesen látjuk, melyik ágakat kell eltávolítani, hogy elérjük a kellő formát. A metszés segít még a betegségek megfékezésében és a növény kondíciójának javításában is.

Azáltal, hogy eltávolítjuk a régi és beteg ágakat, a növény az összes energiáját a terméshozatalra tudja összpontosítani. Szintén többletenergiát kap a növény ahhoz is, hogy egészséges gyökérzetet növesszen magának. A betegségeket is könnyebb megelőzni, hiszen könnyen észrevehetjük a növény beteg részeit és gyorsan el is tudjuk távolítani azokat.

ribizli

A ribizlit most kell metszeni. Fotó: Shutterstock

A gyenge ágak eltávolításával a növénynek jóval több energiája marad az egészséges részek fejlesztésére. A téli metszés tehát elengedhetetlen, ha igazán bő termésre és egészséges, szép növényekre vágyunk.

Ismerd meg a ribizlit

A kerti, termesztett ribiszke, vagy ribizli, kedvelt gyümölcs. Nevezik vadegresnek is. A hegyes tájakon olykor vadon is megterem, de manapság leggyakrabban kerti bokorként találkozhatunk vele. Magyarországon a XVII. századtól vált kedveltté, manapság a Duna-kanyarban és környékén, valamint a Nyugat-Dunántúlon termesztik a legnagyobb mennyiségben.

A cserje 1-1,5 méter magasra képes megnőni, tüskétlen vesszőin 3-5 karéjú levelek, azok fonákján pedig olajmirigyek vannak. Az egy évnél idősebb ágakon fürtökben jelennek meg fehér virágai. A fürtöket egyben érdemes leszedni, és a fogyasztáskor egy villa segítségével tudunk legegyszerűbben és leggyorsabban hozzájutni a finom gyümölcshöz, amely segít lehúzni a kis bogyókat a szárról.

Legismertebb hazai fajtái a gyöngyösi és nagymarosi Fay-féle bőtermő, és a sárgásfehér bogyójú Blanka. 

A ribizli metszése

A ribizli gondozása során a legnagyobb figyelmet a metszésre kell fordítanunk. Ám, ha ezt időben és szakszerűen végezzük, a növény megőrzi a kívánt formáját, több virágot hoz és bőséges termést szüretelhetünk róla. A ribizli metszését mindig év elején kell elvégezni, amikor a növény még nyugalmi állapotban van.

A ribizlibokor metszésének célja a bokor alakítása, a fertőzött, beteg részek eltávolítása, és hogy a bokor nyitottabbá váljon. Az egy éves hajtásokat egy hajtáskezdeményig vágjuk vissza, mert ezzel elősegítjük az elágazások képződését. A vágást a rügykezdemény felett 5-6 mm-rel szabad megejteni. A növény életének első négy évében csak ilyen metszésre van szüksége.

Miután a ribizli négy éves lett, el kell távolítani a három évesnél idősebb vesszőket. Minden metszés során el kell távolítani a beteg és elszáradt vesszőket, és ritkítani is kell, hiszen különben nem kap elegendő fényt a bokor belseje, így ott nem lesz annyi termés, mint azokon az ágakon, amelyek kellő napfényt kaphattak.

A ribizlibokor alakító metszése során a cél az, hogy a bokor szellős és fényáteresztő legyen, és szép formát biztosítsunk számára. Ültetéskor a vesszőket 4-6 rügyre vágjuk vissza, így a növény újabb rügyeket fog tudni hozni.

A ribizli ültetése

A ribizli jól tűri a hideget, közepesen melegigényes, így ne ültessük olyan helyre, ahol folyamatosan tűzi a napsugár. Mivel nagyon vízigényes, folyamatosan gondoskodni kell öntözéséről. Gyökérzete sekélyen helyezkedik el, ezért fontos a középkötött, jó vízgazdálkodású, gyengén savanyú talaj a számára.

A ribizlit a tavasz elején érdemes ültetni. Ha sövényt szeretnénk kialakítani, úgy egymás mellé ültessük, egy méteres tőtávolsággal. Az ültetés előtt érdemes trágyát forgatni a talajba. Ha nem sorban szeretnék telepíteni, ássunk ki számára 70x70x70 centiméteres ültetőgödröt, majd az ültetést követően alaposan locsoljuk meg. A ribizli április végén kezd el virágozni, és a nyár elején már szüretelhetjük is a gyümölcsét.

ribizli dzsem

A ribizli gyümölcsként, de szörpként és dzsemként is nagyon finom. Fotó: Shutterstock

Ezért együnk ribizlit

A ribizli nagyon finom gyümölcs, így mindenképpen érdemes tartani belőle a kertünkben. De azon túl, hogy kitűnő gyümölcsként, remek süteményekben, dzsemek és szörpök alapanyagaként, még egészséges is.

1. Nem hizlal

A ribizli energia- és cukortartalma igen alacsony, így nem kell attól tartani, hogy el fogunk hízni tőle. Savanykás íze miatt a nagy nyári melegben ráadásul kiváló szomjoltó is.

2. Rostokban gazdag

A ribizli magas pektintartalma miatt segítségünkre lehet a különböző emésztési problémák esetében is.

3. Valódi vitaminbomba

Magas C-vitamin-tartalma mellett található benne B1-, B2-, B6-, valamint E-vitamin is. Emiatt kiváló hatással van bőrünkre és immunrendszerünkre egyaránt.

4. Segít megelőzni a rákos megbetegedéseket

A ribizli dúskál antioxidánsokban, így segít megelőzni a különféle daganatos megbetegedéseket.

5. Kiváló méregtelenítő és vízhajtó

Ha sok ribizlit fogyasztunk, azzal megkönnyítjük szervezetünk számára a méregtelenítést, és a szervezetünkben fellépő vizesedést is képes megszüntetni.

6. A bőrnek is kiváló

A ribizli zsírjai a bőrben található zsírokhoz hasonlóak, így a bőr által könnyen felvehetők és leadhatók. Ezért a ribizliolaj kitűnő a száraz bőr ápolására is.