Ha a kertedben előrelátó módon meghagytad az avart, akkor azzal – a biológiai körforgás révén – a növények számára kellő mennyiségű tápelemet biztosítottál, így hozzá tudtál járulni a helyi ökoszisztéma egyensúlyának megteremtéséhez. A folyamatos gereblyézés nemcsak felesleges tevékenység, hanem kifejezetten ártalmas is lehet.

A kerted talaját betakaró avar véd a fokozott gyomosodás ellen, emellett nagy szerepe van a talaj vízháztartásának javításában, a levegő- és tápanyag-gazdálkodásban – írja az egy.hu.

Az avar további előnyei:

  • védelmet biztosít a szélsőséges hőingadozások ellen,
  • hatékony a defláció és az erózió ellen,
  • számos faj élettere –  például az ugróvillásoké, akiknek nélkülözhetetlen a szerepe a talajképződésben, hiszen minden rothadó-korhadó anyagot fölfalnak a talajban és annak a felszínén is jelentősen hozzájárulnak a humusz képződéséhez.
  • a veteményesnek is jót tesz – kiváló talajjavításra, segít a talaj szerkezetének és tápanyagtartalmának javításában, ráadásul tökéletesen alkalmas mulcsként, ami segíthet a talaj párolgásának mérséklésében és a gyomok visszaszorításában

Az avar szerves anyagai lassan bomlanak le, eközben humusszal és tápanyagokkal gazdagítják a talajt. A lehullott lomb serkenti a talajéletet és a növények támogatásában is szerepet kap – átsegíti a növényeket a kritikusnak számító száraz időszakokon azzal, hogy zárja a talajfelszínt, és mérsékli a párolgást. Ahol nem biztosított az öntözés, ott a nedvességmegtartó hatása több öntözéssel is felér.

Az avar igazi kincs a kertészkedők számára – fotó: pixabay.com

Extrém esetben ugyan előfordulhat, hogy a túl vastag és levegőtlen levélréteg károsítja a füvet – de ez kizárólag csak az extrém esetekre vonatkozik. Erre a problémára találták ki a talajtakarás-nyírás technikáját, amelynek során fűnyíróval apró darabokra vágják a leveleket.

A levelek talajtakarása a gyepen számos előnnyel jár a szakemberek szerint: például csökkenti az üvegházhatást okozó gázokat, javítani tudja a pázsit egészségét, és gazdagítja a termőtalajt.

Az avar megléte emellett csökkenti a műtrágya használatának szükségességét, ezzel elkerülhetjük a vízszennyezést, a foszfor és a műtrágya kimosódását – ebben a megfelelően működő rendszerben nem lesz szükség mesterséges beavatkozásra.

Az avar segíti a gyepet is, javítva a fű egészségét, ellenállóbbá téve a gyepet az olyan időjárási viszontagságokkal szemben, mint a szárazság és az áradás.

Az avarral megvédhetjük a fagyérzékeny növények töveit is – rózsatöveket, szőlőtőkéket, fügebokrokat, kivibokrokat – ehhez csak párnát kell képezni a levelekből.

A lehullott lomb tehát jelentős értéket képvisel, mert nagy mennyiségű, értékes növényi tápanyagot tartalmaz, amelyeket sokféle módon lehet hasznosítani. A lehullott leveleknek ott a helyük, ahova estek: természetes talajtakaróként támogatják a biodiverzitást, és segítenek az ökoszisztéma egyensúlyának fenntartásában vagy helyreállításában.

Indexkép: pixabay.com